Jó hír a babaváró hitelt fölvevők egy részének
A 2019. július és 2021. június között babaváró hitelt igénylő házaspárok jó hírt kaptak: számukra hosszabb idő áll rendelkezésre a baba érkezésére. Hány család érintett, illetve pénzügyileg hogyan hat rájuk a lehetőség? Ha mégsem jön a baba, érdemes lehet esetleg előtörleszteniük a hitelüket?
Tanúságtételek folyamában
„Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet -, és elvitte Jézushoz." (Jn 1,35–42)
Keresztelő János tanúságot tesz tanítványának, Andrásnak, aki pedig tanúságot tesz testvérének, Simon Péternek...
Segíts Uram, hogy mi is tanúságot tudjunk tenni rólad az embereknek! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa az Úrangyala-imádság utáni beszédében ismét Ukrajnáért imádkozott
„A háború mindent elpusztít, a gabonát is” – hangoztatta az egyházfő a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, melyben Oroszországtól a gabonaszállítás helyreállítását szorgalmazta a Fekete-tengeren keresztül.
Megállapították a szakértők, ki bombázta le a gyermekkórházat
Oroszország július 8-án nagyszabású rakétatámadást indított Ukrajna ellen. Többek között támadás érte Krivij Rihet és a Donyeck területi Pokrovszkot, valamint eltalálták az ország legnagyobb gyermekkórházát is Kijevben. A csapásban több mint háromszázan sérültek meg, 31-en pedig meghaltak. Elemezték a kijevi gyermekkórházba csapódott rakéta maradványairól és a becsapódásról készült felvételeket:
Szentlélekkel keresztel
"Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!" (Jn 1,29–34)
a Fiú elvállalta értünk a földi életet, hogy minket a mennyei éltben részesíthessen.
Keresztelj meg minket Szentlelkeddel Urunk, hogy mindig veled élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Világbajnoki aranyérem
Világbajnoki aranyérmet nyert a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András összeállítású magyar kardcsapat, miután a döntőben 45-43-ra legyőzte a címvédő Koreai Köztársaságot. A milánói vb-n a harmadik érmét nyerte a magyar küldöttség Szilágyi Áron egyéni bronzérme és Koch Máté párbajtőrben szerzett aranya után.
Nursiai Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje
Szent Benedekre, a nyugati szerzetesség atyjára, kontinensünk nagy patrónusára emlékezünk ünnepén, július 11-én. A bencés rend alapítójának életéről keveset tudunk. Tanúk elbeszélése nyomán Nagy Szent Gergely pápa Dialógusok című művének második részében megírta Benedek életét, kiemelve, hogy Benedek – „neve kegyelem szerint áldott” – a Szentlélek mindenféle adományát megkapta.
Isten gyermekei
"Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek..." (Jn 1,1–18)
Milyen nagy szó ez: Isten gyermekei vagyunk! Még mindig nem mértük fel ennek mélységét és magasságát.
Köszönöm Uram, hogy gyermekeddé fogadtál és így szólíthatlak: Atyám, aki a mennyekben vagy... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A szentév célja az életszentség előmozdítása
A Katolikus Egyház a december 24-én kezdődő, „A remény zarándokai” mottóval meghirdetett 27. rendes szentévre készül. A jubileumi év mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára – állapítja meg a jubileumok történetét ismertető szentszéki dokumentum. Az első rendes szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban. A katolikus hagyományban a jubileumi szentév rendkívül fontos vallási esemény. Ahogyan Szent II. János Pál pápa a harmadik évezred küszöbén a püspökökhöz, a papokhoz és a hívekhez intézett, Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében írta a 2000. év jubileumának előkészítésére:
Ukrajna kitüntetéssel ismeri el Iványi Gábor segítségét
A háború sújtotta civil lakosság folyamatos megsegítéséért az ukrán hadsereg kitünteti Iványi Gábort. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője hétfőn veszi át a hűséges szolgálatért érdemrend III. fokozatát. Az egyházhoz tartozó Oltalom Karitatív Egyesület a háború kitörése óta rendszeresen szállít adományokat Ukrajnába.
Mária imádkozni tanít
"Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk." (Lk 2,16–21)
Ezt kell tennünk, a Szűzanya is erre tanít minket: a szívünkbe vésni Isten üzeneteit és elmélkedni rajtuk.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
