Ferenc pápa imája a béke ajándékáért: Térjen meg, aki gyűlöletet táplál!
A Szentatya vezette október 6-án tizenhét órakor a rózsafüzér elimádkozását a béke ajándékáért a Santa Maria Maggiore-bazilikában. A közös imán részt vett a püspöki szinódus összes tagja és számos hívő a római egyházmegyéből. A pápa a Salus Populi Romani ikon előtt olvasta fel fohászát a békéért. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes imájának fordítását közreadjuk.
Istenért...
"Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” (Mt 19,27–29)
Elhagyjuk, hogy Krisztusban visszanyerjük őket...
Tiéd vagyunk, és tiéd is akarunk lenni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Díjat kapott a magyar film - röviden
Az olaszországi Asti Nemzetközi Filmfesztiválon a Mythberg Film produkciójában készült MAGYAR GOLGOTA című filmben nyújtott alakításáért Pap Kati a legjobb főszereplő díját nyerte el, míg a legjobb rendezésért járó különdíjat Pozsgai Zsolt kapta.
Karbonsemleges templomok – Az angliai és walesi egyház utat mutat a teremtésvédelemben
A Salfordi Egyházmegye John Arnold megyéspüspök vezetésével utat mutat az egyházi épületek szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésében. A Guardians of Creation (A Teremtés őrei) kezdeményezés az elmúlt években egyre több egyházmegyének segített elindulni a fenntarthatóság felé.
Irgalmasságot cselekedni
"A törvénytudó így válaszolt: Aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus így folytatta: Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (Lk 10,25–37)
Vajon van-e erőnk és bátorságunk legyőzni önmagunkat a másik segítségéért?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újjáépítik a zsámbéki romtemplomot és használatba veszik
Eredményesen lezárult a Zsámbék Város önkormányzata által kiírt tervpályázat, a győztes Közti Zrt. terve alapján újjáépülhet a zsámbéki premontrei templom, jelentette be az Építési és Közlekedési Minisztérium szerdán. Nemcsak az épület újul meg, jegyzi meg, hanem „a zsámbéki templom szakrális jellege is helyreáll, a felújítás után a premontrei szerzetesek is visszatérnek a kolostorba.”
Melegszik és zöldül az Antarktisz
A műholdas adatok vizsgálata alapján több, mint tízszeresére nőtt az növényekkel fedett területek mérete az Antarktiszon. Az 1986-ból származó első felvételeken kevesebb mint egy négyzetkilométernyi zöld terület volt látható, ez közel 12 négyzetkilométerre nőtt 2021-re. Az elemzés szerint a túlnyomórészt mohákból álló növényzet terjedése 2016 óta gyorsul – számolt be a The Guardian.
Belépés a kegyelem világába
"Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van." (Mt 10,24–33)
Belépés a kegyelem világába - megvalljuk, hogy Istenhez tartozunk...
Köszönöm Uram, hogy gyermekeddé fogadtál és magadénak ismersz el minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy szégyenletes rendelet margójára
A Szentírás kifejezetten parancsolja a szegények megsegítését. A földre esett kalászt nem volt szabad felvenni, hogy a szegények, árvák és özvegyek összeszedhessék, és a Biblia emlékeztet arra, hogy Dávid király nagyanyja is ilyen gyűjtögető özvegy volt (ráadásul idegen származású...). Ehhez képest most az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) figyelmeztet mindenkit, hogy akár 65 ezer forintos bírságot is kaphatnak azok, akik kukákból gyűjtik össze a visszaváltható palackokat.
Ukrajna megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat - röviden
Az Európai Tanács úgy határozott, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával – jelentette be közleményében Charles Michel, az uniós tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke. A magyar kormányfő nem vétózta meg a döntést.
A gonoszság ereje és Jézus
"Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül." (Mt 10,16–23)
A világban munkálkodik a gonoszság ereje, de Jézus legyőzte a világot.
Segíts Istenem, hogy el ne csábuljak és el ne rémüljek, hanem mindig ki tudjak tartani melletted! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
