Mindenszentek ünnepe
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
Jézus felkiált
"E szavak után Jézus felkiáltott: Akinek füle van, hallja meg!” (Lk 8,4–15)
Jézus felkiált - mennyire vágyik arra, hogy figyeljünk szavaira és megértsük őt!
Nyisd meg a szívem Uram, hogy egészen befogadhassalak! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nem veszik vissza a státusztörvényt megtagadó tanárokat - röviden
A tankerületek megtiltották azoknak a tanároknak a visszavételét, akik nem írták alá korábban a státusztörvényt. Sok esetben az adott iskola igazgatója visszavenné a tanárokat, de a tankerületek megtiltják ezt nekik. A törvény nem tiltja a tanárok visszatérését, csak annyi kikötés van, hogy ha valaki 90 napon belül kezd el újra tanítani, akkor annak vissza kell fizetnie a végkielégítését.
A szeretet váratlansága – Ferenc pápa Dilexit nos kezdetű enciklikájának üzenete (1. rész)
Október 24-én mutatták be Ferenc pápa Dilexit nos (Szeretett minket) kezdetű enciklikáját, amely egyházfő negyedik körlevele. A dokumentum tartalmát és üzenetét Görföl Tibor, a Vigilia folyóirat főszerkesztője segítségével három részben mutatjuk be olvasóinknak.
Hogy mindenki meghallja
"Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát." (Lk 8,1–3)
Jézus mindenkit meghívott Atyja országába...
Segíts Uram, hogy mindenki meghallhassa az Örömhírt és megtapasztalhassa szerető jelenlétedet! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háború és lelkiismeret
Az oroszországi Almaz-Antey gyár egyik mérnöke állítólag öngyilkos lett, miután egy rakéta, amelyen dolgozott, megölte a nagymamáját Harkivban – írja a UAWire. Megjegyzik, hogy a férfi búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben azt írta, hogy a rakéta, amelynek elkészítésében közreműködött, anyai nagyanyja otthonában landolt, és megölte őt.
Börtönbüntetésre ítélték a hamis Jézust
A Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán közölte, hogy a Zalaegerszegi Járásbíróság nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki magát Jézus reinkarnációjának feltüntetve milliókat csalt ki emberektől.
Mértéktelen szeretet
"Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett." (Lk 7,36–50)
Isten szeret a legjobban, Ő bocsátotta meg a legtöbbet...
Segíts Uram, hogy úgy tudjak szeretni, hogy az üdvösségemre és mindannyiunk javára szolgáljon! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lady Gaga a halloweenre időzítette az új kliplét
A világhírű énekeső új kisfilmjében horror, szado-mazo erotika és erőszak tombol. A rajongók állítólag nagy tetszéssel fogadták a magyar idő szerint éjjel 2-kor debütált klipet, amely a néhány napja megjelent Disease (betegség) című számhoz készült. Nekem a gyomrom felfordult, az index.hu kritikusa pedig ezt írta róla: "a Disease videóklipjénél felkavaróbb halloweeni filmet aligha látunk idén, az énekesnő érzései, hangja és játéka annyira nyers és zsigeri, hogy bőven túltesz mindenféle kaszaboláson, vérfagyasztó sikolyon és széttrancsírozott testrészen, sőt még a Joker: Kétszemélyes tébolyon is..."
Szentlélek szeminárium indul Budapesten

Az örök élet titka
"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,13–17)
Jézus az életét adta értünk, hogy mindig vele lehessünk.
Tiéd vagyok Uram, és mindig a tiéd akarok lenni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
