Néhány idézet Ferenc pápa Remény című könyvéből
- „Mindig szerettem focizni. A labdajáték szépsége épp abban rejlik, hogy másokkal együtt játszunk, egymásnak passzoljuk a labdát, ezáltal megtanulunk akciót építeni, egyszerre fejlődni egyénileg és csapatba olvadni.”
- „Az ősrobbanás, amelyet ma a világ keletkezésének tartanak, nem mond ellent Isten teremtő beavatkozásának, sőt, éppen ellenkezőleg, megköveteli azt.”
Illés eljött és eljön
"Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték föl, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük." (Mt 17,10–13)
Vajon felismerjük-e, amikor Isten jön és szól hozzánk?
Halló és értő szívet adj nekünk Urunk, hogy felismerhessünk és követhessünk Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lelki nap és gyógyító összejövetel november utolsó szombatján
Szeretetláng lelki nap 2024. november 30-án, szombaton 10 órától Törökbálinton a Szeretetláng kápolna és közösségi házban. Imaóra, előadás, gyógyító mise, közbenjáró imaszolgálat... részletek:
Leó pápa a misszióról: A valódi béke ígéretét vigyük el a háborútól sebzett világba!
A Pápai Missziós Művek közgyűlésének tagjait fogadta május 22-én XIV. Leó. Túllépve a plébániák, egyházmegyék és országok határain, fedezzék fel az egységet Krisztusban – buzdította őket a pápa. – Világunknak, melyet megsebez a háború, az erőszak, az igazságtalanság, szüksége van arra, hogy meghallja Isten szeretetének evangéliumi üzenetét s megtapasztalja Krisztus kegyelmének kiengesztelő erejét.
Kifogások helyett...
"Hasonlít (ez a nemzedék) a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok." (Mt 11,16–19)
Az önigazult ember mindig tud egy jó kifogást...
Segíts Uram, hogy felismerjem és teljesítsem akaratodat! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háborús terror - hírek + ima a békéért
Ukrajnában az orosz támadásoknak egyre gyakrabban válnak célpontjaivá civil létesítmények, épületek és családok... hírek + ima a békéért:
A Zöld Civil Együttműködés állásfoglalása "a közélet átláthatóságáról" törvényjavaslatról
Alulírott környezet- és természetvédő szervezetek közösen küzdünk a Zöld Civil Együttműködésben, hogy gyermekeinknek és unokáinknak egy élhető országot hagyjunk örökül. Védjük szűkebb vagy tágabb környezetünk természeti értékeit, felszólalunk olyan stratégiai kérdésekben, amelyek veszélyeztetik országunk fenntarthatóságát. Nevelési, szemléletformáló tevékenységünkkel hozzájárulunk a fenntarthatóság iránt elkötelezett, felelős állampolgárok neveléséhez.
Kitartóan, állhatatosan...
"A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg." (Mt 11,11–15)
A kitartó, állhatatos ima erőszakosságával kérjük Istent, mint Ábrahám, Jákob és a próféták, és mint Jézus Krisztus...
Mennyei Atyánk! Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Előkerült Barcsay Jenő 21 négyzetméteres szénrajza
Egyedülálló műalkotással gazdagodott a Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteménye: Barcsay Jenő 1964-ben készült, több mint 21 négyzetméteres szénrajza hosszú lappangás után újra a figyelem középpontjába került. Az eddig ismeretlennek számító alkotás a 2025. július 16-án nyíló életmű-kiállításon lesz először látható.
Heti könyvajánló: Jézus Krisztus élete

Jézusról nagyon sokféle kép van forgalomban. Ezek szerint lehet ő félisten, de lehet olyan „történeti Jézus” is, aki semmilyen csodát nem követett el, és akit csak követői tekintettek Istennek. Lehet guru, egy bölcs a sok közül. Lehet nagy tanító, akinek tanait ugyan tiszteljük, akire hivatkozhatunk is, de akit nem kell követnünk. Lehet forradalmár vagy épp erőszakmentes békekövet, lehet jólétünk biztosítója, lehet házas…
Jöjjetek!
"Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket!" (Mt 11,28–30)
A szelíd és alázatos szívű Jézus hív minket, hogy segíthessen rajtunk.
Köszönöm Uram, hogy életünk legnehezebb pillanataiban is hozzád fordulhatunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
