Élet Istenben
"Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz." (Jn 15,1–8)
A krisztusi élet termése többek között a kiengesztelődés és béke, és öröm a Szentlélekben.
Drága Istenünk segíts, hogy százszoros termést hozó életet élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa ukrán fiataloknak: Legyetek hazafiak, és bocsássatok meg
Ferenc pápa egy 250 kijevi és a világ más pontjain élő ukrán fiatalnak tartott videókonferenciát, ahol a hazaszeretetre, párbeszédre és megbocsátásra buzdította őket.
Egy magyar példakép: Brunszvik Teréz
Több szempontból is megelőzte korát, pedig az már a reformkor volt. Arisztokrata létére szinte egész életében a hátrányos helyzetű gyerekek javára fáradozott, a leánygyermekek mesterségbeli és kézügyességbeli készségének fejlesztését sürgette, nem kis bátorsággal felvetette a kenyérkereső, sőt a szellemi pályára alkalmas nő fogalmát is. 250 éve született az első magyarországi óvodák megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő.
A stigmatizált Galgóczy Erzsébetről
Elhangzott 2017. március 27-én, Galgóczy Erzsébet halálának 55. évfordulóján. Előadó: Sipos Gyula
Megteszem nektek...
"Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem." (Jn 14,7–14)
Bátran, határozottan és kitartóan kérni...
Drága Jézusom, add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: Gyógyító kilenced és Krisztus győzelmes keresztútja

A “gyógyító kilenced” egy olyan elmélkedő imaforma, amely az egyik leghatékonyabb imádságot - a rózsafüzér tizedeit - használva bevezet minket Jézus életébe és győzelmeibe, hogy ezen keresztül megoldást hozzon bajainkra.
Miért szúr az oldalunk, ha erősen futunk?
Önnel is biztos előfordult már, hogy némi testmozgás után szúrt az oldala, és kétrét görnyedve próbálta megfékezni a fájdalmat. A futók durván kétharmada találkozik a jelenséggel aránylag rendszeresen, és mindenkinek van is valami magyarázata rá – rosszul vette a levegőt, rosszul mozdult, rossz technikával futott, esetleg előtte túl sokat evett vagy ivott. Ebből következően mindenki máshogy próbálja megelőzni a fájdalmat, de hiába van még hivatalos neve is a szúró fájdalomnak, az orvostudományban nincs konszenzus arról, hogy mi okozhatja, vagy hogyan lehet megakadályozni, hogy bekövetkezzen.
A karizmákról - és egy rövid tanítás a nyelvek magyarázatán keresztül
Részlet Sipos Gyula előadásából, elhangzott a Szentlélek ünnepen, 2017. február 18-án, Törökbálinton.
Az USA bezáratja a nemzetközi segélyügynökségét
Donald Trump és Elon Musk bezáratja az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét (USAID), miután helyrehozhatatlannak minősítették annak működését. Miután Trump zöld utat adott a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumot (DOGE) vezető Musknak, az USAID munkatársait az AP értesülései szerint arra utasították, hogy ne lépjenek be a washingtoni központjukba.
Ne nyugtalankodjék a szívetek
"Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!" (Jn 14,1–6)
A hit összekapcsol Istennel és békét hoz a szívünkbe.
Növeld hitünket Urunk, hogy egészen Tiéd lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
XIV. Leó pápa: Isten sosem fordít hátat, amikor hozzá fordulunk
Július 27-én, az évközi idő 17. vasárnapján délben a Szentatya – miután visszatért rövid Castel Gandolfó-i nyaralásáról – ismét a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel, zarándokokkal. A mise evangéliumáról elmélkedve a bizalommal teli, gyermeki, kitartó ima fontosságáról szólt. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
