XIV. Leó pápa: Az önmagunkba zárkózás sosem megoldás!
Július 30-án délelőtt, pár hetes szünet után, a Szentatya újrakezdte a szerdai általános kihallgatásokat a Szent Péter téren. Ennek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű mai beszédének témája: A süketnéma – Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: „Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak beszélőképességüket.” Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Cseh Kornél tanúságtétele
Elhangzott 2017. május 1-én Törökbálinton, a XIX. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
Ugyanazokat a tetteket
"Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek." (Jn 14,6–14)
Isten gyermekei folytatják a Szentlélek erejében Jézus Krisztus művét...
Növeld hitünket Urunk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újítsd meg csodáidat konferencia

Részletek:
Loyolai Szent Ignác
Loyolai Szent Ignác áldozópap, a jezsuita rend (Jézus Társasága) megalapítója, a Lelkigyakorlatok szerzője élettörténetét idézzük fel liturgikus emléknapján, július 31-én.
Újuljunk meg - Mohos Gábor atya előadása
Elhangzott 2017. május 1-én Törökbálinton, a XIX. Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón.
Isten teljes szeretetével
"Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!" (Jn 15,9–11)
Isten teljes szeretetével szeret minket...
Segíts Uram, hogy parancsaidat megtartva, mindig a Te szeretetedben élhessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Most egy zenész "esett ki az ablakon"
Ahogy egykor, és minden korban, úgy most is - ha valaki megrészegül a hatalomtól, akkor végül mindenre hajlandó lesz, csak hogy hatalmát megtarthassa. Igaz ez családon belül, munkahelyen, egyházban és az állami vezetőknél is. A legfrissebb orosz példa: Egy népszerű zenész meghalt, miután kiesett lakásának ablakából az ukrán hadseregnek tett adományai miatt tartott rendőrségi házkutatás alatt - írja a Sky News.
Rádió-beszélgetés Galgóczy Erzsébetről
Szerkesztő: Kindelmann Győző. Beszélgető társak: Menkó Ágnes és Sipos Gyula. Elhangzott a Mária Rádióban.
XIV. Leó pápa a katolikus influenszerekhez: Legyetek közösségügynökök!
Július 29-én délelőtt jubileumuk alkalmából a Szentatya is köszöntötte a katolikus influenszereket és digitális misszionáriusokat annak a szentmisének a végén, amelyet Tagle bíboros mutatott be a Szent Péter-bazilikában. Három nyelven elmondott beszédében arra biztatta őket, hogy „javítsák meg a hálókat”, hirdessék a békét, és legyenek az igazság hálózatainak építői. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Kérni és kapni
"Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek." (Jn 15,1–8)
Kérjünk bátran, kérjünk állhatatosan...
Drága Jézusom, add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
