Ha megengeded, Isten megment
"Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül." (Mt 18,12–14)
Isten megment minket, ha elfogadjuk kinyújtott kezét.
Köszönöm Uram, hogy ennyire szeretsz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kötelező spórolás a közszférában
Kötelező spórolást rendelt el a kormány az állami cégeknél, néhány kivétellel; a rendelet már hatályba is lépett. Az állami cégeknek elsősorban a személyi jellegű költségeken, tehát a béreken, járulékokon kell spórolni a fizetések vagy a létszám csökkentésével.
Leó pápa: Új környezetben kell az evangéliumot hirdetnünk
November 6-án a Szentatya beszédet intézett az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Közös Bizottságának tagjaihoz és az európai keresztény egyházak képviselőihez a konzisztóriumi teremben annak alkalmából, hogy november 5-én Rómában aláírták az újrafogalmazott Ökumenikus Chartát. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közzétesszük.
Böjte Csaba írása a HungaRió után
A Pécsi HungaRión fiatalok jöttek, hogy tanácsot kérjenek, választ a maguk, a környezetük, a világ gondjaira! Néztem a szép arcú, csinos húszon-harminc éves fiatalokat, és egy végtelenül egyszerű választ adtam: GYERMEK!
Fő papi félelmek
Az alábbi sorokat nem azért írom, mert kedvemet lelem a „házi szennyes kiteregetésében”. Önsajnálat sem vezet – leginkább nem is rólam van szó -, és indulat sincs bennem. Arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy félelemből, rigorózus törvénykezésből, pénzszeretetből, rosszindulatból, pozícióféltésből vagy épp hatalomvágyból még sohasem született megújulás.
Tanmesék mindenkinek 8. - Macska baja van
Írta és elmondja: Sipos Gyula (Sípos (S) Gyula) A történet olvasható a "Kisvárosi történetek" című illusztrált (rajzok: Antal Péter) novellás kötetünkben, illetve fent van a honlapunkon (szeretetfoldje.hu), valamint a facebookon a Kisvárosi történetek, vagy a Sárkányszelídítők oldalon.
Mária köszöntése
"Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" (Lk 1,26–38)
Mi is köszönthetjük így Szűz Máriát, égi édesanyánkat, Urunk édesanyját.
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes... imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Donald Trump bezáratta a világ legnagyobb segélyszervezetét
Hivatalosan is megszűnt az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID), miután Donald Trump elnöksége alatt fokozatosan leépítették a szervezetet. Az egykor a világ legnagyobb kormányzati segélyszervezetének számító ügynökség utolsó programjait a külügyminisztérium vette át, ezzel pontot téve egy 1961 óta íródó fejezet végére.
Szentírási történetekben élünk
Az emberi fájdalom és szenvedés egyidős az emberiséggel. Ráadásul a történelem folyamán újra és újra megismétlődnek ezek a szenvedések. Sőt, egyidőben a világ más-más pontjain ugyanazokat a súlyos bajokat szenvedhetik el az emberek! Ezért hatalmas ajándéka Istennek, hogy a Szentlélek által betekintést nyerhetünk abba, hogy a hívő emberek életében Isten hogyan szüntette meg vagy hidalta át az életet megnyomorító testi ill. lelki szenvedéseket.
Mater Populi Fidelis – Kommentár a Hittani Dikasztérium új dokumentumáról (2. rész)
November 4-én, kedden mutatták be a Hittani Dikasztérium Mater Populi Fidelis kezdetű új dokumentumát, amely a Szűzanya néhány, üdvtörténeti szerepére vonatkozó titulusáról szól. Az alábbiakban Kovács Zoltán mariológus, egyetemi tanár, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára kommentárját olvashatják a dokumentumról.
Cigánykérdés
Vasárnap néhány szegény cigány családdal (gyerekek és felnőttek, összesen 17-en) „nyaralni” mentünk a százhalombattai strandra. A közösségi pénzből vettük meg a belépőt, úszógumikat, vittünk ennivalót… Jól éreztük magunkat, igaz a kisebb gyerekeket úgy kellett becsalogatni a medencébe – igaz, aztán meg alig lehetett kicsalogatni őket! Végül volt néhány percünk, amikor Tarnóczi Marikával, a főszervezővel kettesben maradtunk a meleg vizes medencében. Akkor kérdezte tőlem némi keserűséggel: Gyula, van ennek az egésznek bármi értelme?
