Szeretet történet a megbocsátás erejéről
Corrie ten Boom (1892-1983) holland evangélista volt. A háború alatt zsidó származású honfitársait rejtegette, ezért koncentrációs táborba került. Miután kiszabadult, úgy érezte, soha többé nem akar Németországba menni. Isten mégis odaküldte. (München egyik templomában hirdetett igét, amikor egyik volt fogva tartója tűnt fel előtte:
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. május
Kedves Testvérek!
Szeretettel köszöntünk mindenkit húsvét után, pünkösd előtt, egy kegyelmekkel teli, szép időszakban. Több helyen is Szentlélek-szemináriumok, Alfa-kurzusok vannak (néhányban mi is segédkezünk előadásokkal és imaszolgálattal), megjelent két új könyvünk, tartottunk lelki napot a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házban és egy nagyszerű kiállítás is nyílt ugyanitt (lásd a videókat). Missziós szolgálatunk így folytatódik májusban is, először nézzünk ezek közül néhányat:
Igehirdetés minden módon
Pál apostol azt írja a rómaiaknak, hogy a hit hallásból van, de „hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak, ha nincsen, aki hirdesse?” (Róm 10,14) Azaz hirdetnünk kell az evangéliumot, de hogyan, mikor és kinek? A legegyszerűbb válasz az, hogy mindig és mindenhol és mindenkinek, minden módon. Hiszen erre biztatja Pál is Timóteust: „Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus előtt: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és sok tanítással.” (2Tim 4,1-2) Szükséges azonban kibontani ezt a rövid választ, hogy teljesebb megértésre jussunk.
Családi élet Jézussal
Sipos Gyula előadása elhangzott a törökbálinti Szeretetláng kápolnában 2026. január 30-án tartott lelki napon.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Jézus értünk szentelte magát
"És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban." (Jn 17,11b-19)
Jézus egészen elkülöníti, értünk szenteli magát, hogy mi is megszentelődhessünk.
Köszönöm Uram, hogy ennyire szeretsz minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Lélekben való keresztelés fontossága és gyakorlata - lelki nap Törekiben
Lelki nap június 7-én, vasárnap Törekiben, a Szent Péter és Pál kápolnában. Közös ima, előadás és közbenjáró imaszolgálat, szentmise... részletek:
XIV. Leó: Az igazság szimfonikus, és mindig meghalad bennünket
Június 8-án este a Szentatya a Santiago Bernabéu stadionba utazott, hogy a madridi egyházmegye közösségével találkozzon. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közöljük. (Egy jó beszéd az egyház, egyházmegye és plébániai élet sokféleségéről és közösségéről...)
Boldogok, akik sírnak
A Római birodalom idején talán soha addig nem látott magasságba emelkedett az erő és a hatalom kultusza. A rómaiak mindenhol ott voltak és mindent uraltak. Békéjük a fegyverek békéje, cirkuszi szórakozásuk a gyilkos erő és kegyetlen ügyesség diadalának ünneplése. Császáruk már életében istenné vált, akinek szobrot kellett állítani és előtte áldozatot bemutatni. A legutolsó római polgár is előjogokat élvezett a Birodalom legtávolabbi csücskében is, életét és tulajdonát az egész birodalom ereje védte. Ennek az erőnek és hatalomnak a vonzereje, példája alól senki, még ellenségei sem tudták kivonni magukat. Gyengének, kicsinek, megalázottnak lenni szégyenletes, férfihoz méltatlan rabszolga-létnek tűnt. Aki Róma uralma ellen akart fordulni, az még erősebb és hatalmasabb akart lenni, a győzelem érdekében. Ha másképp nem megy, majd Isten legyőzhetetlen, mindent lesújtó erejével!
Hála és köszönet

Kedves Testvérek!
Hálás szívvel mondok köszönetet Istennek az idei Szeretet Földje Találkozóért és mindenkiért, aki eljött, aki imájával, munkájával, adományával vagy bármilyen más módon segítette a Találkozó sikerét. (Az előadásokat felvettük, folyamatosan közzé teszem majd őket a videók között. Tanúságtételeket, beszámolókat pedig örömmel fogadunk!) Isten áldjon benneteket!
Gyula (sipos)
Könyvakció - újra kapható a Sárkányszelídítők!
Ennek örömére most kedvezményes áron lehet hozzájutni mindkét mesekönyvünkhöz és ajándék könyvet is adunk! Részletek:
A legerősebb asszony - szeretet történet
Ezt a történetet Mama mesélte el nekem 84 éves korában, amikor nálunk töltött egy pár napot. Akkor nem kérdeztem, csak ámulva hallgattam.
