Menedékház bántalmazott feleségeknek - ahogy kezdődött
1971 őszén egy 32 éves nő Nyugat-Londonban kölcsönkérte egy kis, lerobbant közösségi ház kulcsát Chiswickben.
A neve Erin Pizzey volt, és a terve szerénynek indult. Az önkormányzattól szinte jelképes összegért kapta meg a hideg, egyszerű épületet, és mindössze annyit szeretett volna, hogy legyen egy meleg hely, ahol a kisgyermekes, otthon lévő anyák leülhetnek, beszélgethetnek és megihatnak egy csésze teát.
Boldogok a békességben élők
Talán nincs elhasználtabb szavunk, mint a béke. Amikor meginterjúvolják őket, még a szépség-királynők is a világbékéért való harcot tartják életük céljának. A diktátorok a béke meg-őrzésének vágyával igazolják elnyomó intéz-kedéseiket és a háborúra készülő nemzetek is ezzel indokolják fegyverkezésüket (emlékszünk még a „békeharc” kifejezésre?!).
GAUDETE! Örvendjetek, mert közel az Úr!
Advent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja. A Gaudete vasárnap a latin „Örvendjetek [az Úrban]” kezdetű, Pál apostol szavait idéző introitusról kapta a nevét.
Imafelhívás a covid-járvány elmúlásáért
"Mi hiszünk az ima erejében! A Magyar Parlamenti Imacsoport vezetőjeként innen a Nemzet Házából kezdeményezem, hogy Nagypéntek reggelétől, minden hét péntekén (reggel 7.00 órakor), felekezethez való hovatartozás nélkül, lélekben közösen imádkozzunk, bárhol is vagyunk - otthon, utcán, munkahelyen - hiszen az Úr mindenütt jelen van! Kérjük az Urat, hogy a koronavírus-járványtól mihamarabb szabadítsa meg Magyarországot, Európát és a Világot!
Az imádság erejéről
Valóban nagy erő az imádság – mondja Mateo atya, a Jézus Szíve tisztelet nagy apostola, és a következő esetet beszéli el:
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. augusztus
Kedves Testvérek!
Az idei nyár utolsó hónapjában járunk, remélhetőleg még pihenéssel és sok kegyelemmel, ugyanakkor már készülődéssel az őszi programokra is többek között a Szeretetláng fesztiválra, a szeptember utolsó szombati Szeretet Földje Találkozóra és a szeptemberben induló Szentlélek szemináriumokra. Rövid beszámolók és hírek:
Szeretet földje – ami egy szórólapra ráfér
A kétezres évek elején több felvilágosító, evangelizáló szórólapot is kinyomtattunk az abortuszról, drogokról, megrontásról, stb., és terjesztettünk. Aztán ez az idők változásával elmaradt, és csak évtizeddel később éledt újra. Ekkor készítettünk szórólapot többek között a Szeretet Földje Szolgálatról is - de mi fér el egy A/4-es lap két oldalára? El kellett döntenem, hogy a sokféle tevékenységünkből mi és hogyan kerüljön fel erre a viszonylag kis felületre. Végül egy általános bevezető és három csomópont kiemelése lett a megoldás:
Élő adás a szobából 149: Mit csinált 40 napig Jézus a pusztában
Ahol végiggondolta küldetését - a rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Kokain volt Hilarion orosz metropolita kocsijában - röviden
Kokain volt az a fehér por, amelyet Hilarion orosz metropolita kocsijában talált május végén a cseh rendőrség – közölte Martina Richterová közép-csehországi rendőrségi szóvivő Prágában a Deník N internetes napilapnak. Hilarion az orosz ortodox egyház nyugalmazott püspöke. 2022 nyarán a szinódus elmozdította posztjáról, és budapesti és magyarországi metropolitának nevezte ki. Ebből a tisztségéből 2024 nyarán függesztették fel, majd 2024 végén végleg felmentették. Azóta él Csehországban.
Vegyétek a Szentlelket!
"E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket!" (Jn 20,19–23)
A Szentlélek, Isten ingyenes ajándéka, akinek árát Jézus Krisztus örökre és mindenkinek kifizette.
Jöjj Szentlélek Úristen, áraszd reánk kegyesen, mennyből fényességedet... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Végveszélyben van a libanoni Türosz lakossága és keresztény öröksége
A libanoni egyházak vezetői sürgető felhívást intéztek a közel-keleti ország legfőbb vezetőihez és a nemzetközi közösséghez a türoszi humanitárius katasztrófa elkerülése, valamint az ország történelmi örökségének egyik legjelentősebb helyszíneként számon tartott város megóvása érdekében.

