Ukrán Trianon?
A Bloomberg hírügynökség név nélküli forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Washington és Moszkva olyan megállapodást akar elérni az ukrajnai háború leállítása érdekében, amely megerősíthetné Oroszország által a teljes körű invázió során elfoglalt területek megszállását.
Claire Crockett nővér az életszentségről
„ Szervusztok barátaim! Itt a Krisztusban kis testvéretek, Claire nővér. Csak beugrottam, hogy elmondjam: nem kell túlbonyolítani a szentséget.
Amikor kolduló gyermekkel találkozunk….
Az egyik barátom a Tesco parkolójában tolta vissza a bevásárló kocsit, amikor egy 9 éves forma gyerek felajánlotta, hogy ő viszi vissza a helyére. Ismerősömnek felkeltette az érdeklődését, hogy miért is van szüksége arra a 100 Ft-ra amit a kocsi visszavitele jelent.
Végvár
Az ír népszavazással egy újabb bástya omlott össze – ismerjük ezt mi, volt már ilyen a mi történelmünkben is bőven. A nagy keleti népvándorlás idején, a tatár horda beözönlésekor -, csatát álltunk, buktunk, de utána újra felálltunk. Aztán jöttek a törökök és küzdöttünk, ahogy tudtunk. Olykor pénz nélkül, utánpótlás nélkül, de mégis kitartva, vezetőinktől elhagyatva… és aztán a Habsburgok, a németek, a szovjetek… és passzív rezisztencia, és legvidámabb barakk… és ezt mind túléltük. És most itt az új keleti népvándorlás, délről a muszlim hódítók, nyugatról az újpogányság – ismerős helyzet, évszázadok óta ismerős!
Manócska és a természet szépsége
A 4 perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. május 5-én. Tájkép és szöveg: Sípos (S) Gyula
Jézus elé vinni minden embert
"Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse." (Mk 3,7–12)
Bárcsak ma is Jézus körül tolonganának az emberek, hogy gyógyulást és szabadulást nyerjenek!
Istenünk, eléd hozunk most imáinkban minden embert, hogy megmenekülhessenek, meggyógyuljanak, megszabaduljanak és megújulhasson a világ a Te békédben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A következő nemzedék erkölcsi érzékéről - röviden
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem gólyatáborában egy zárt csoportban megosztott bejegyzés szerint különböző szexuális aktivitásokért lehetett volna pontokat szerezni: gólyával való szex 200, mentor vagy szervező esetén 250, az EHÖK elnökével pedig 500 pontot ért volna. Közben elindult az idei Sziget Fesztivál is, ahol "már a Sziget első napján ledobták a textilt a fesztiválozók"... - imádkozzunk fiataljainkért és az erkölcsi megújulásért!
Az "év szava" megmutatja, merre halad a világ
A neves Macquarie Dictionary készítői az „AI slop” kifejezést választották az év szavának, amit magyarra MI-mosléknak fordíthatunk. Ez mindazt a pocsék minőségű, mesterséges intelligenciával létrehozott internetes tartalmat jelenti, ami sajnos nap mint nap szembejön velünk, ha akarjuk, ha nem. És ami lassan – nem is olyan lassan! – a politikai életben is érezteti hatását.
Pünkösd, vagy látványpékség?
Ha csak végiggondolom, milyen radikális fordulatot kellett végrehajtani az első tanítványoknak – ami felülírta egész szokásrendjüket, vallási életüket, társadalmi helyzetüket, identitásukat -, megrémülök. A Szentlélek nélkül ez sohasem sikerülhetett volna, de még így is… Nézzünk néhány egyszerű, rémítő dolgot.
Kiállítások a Rimini Meetingen
A nemzetközi találkozó kiállításairól, tárlatairól, továbbá a pénteken elhangzott előadásokról készített összefoglalót Varga János, a Collegium Pázmáneum rektora.
A Székesfehérvári Egyházmegye Karizmatikus Közösségeinek Találkozója (online) 2021. május 1., hang.
Lejátszási lista:
0.00: Cseh Kornél bevezető buzdítása
0.25: Flach Ferenc zenés dicsőítése (és az egyes előadások között is)
25.45: Fábry Kornél atya a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjairól
45.20: Sipos Gyula buzdítása tanúságtételekkel (só és remény)
01.03.50: Burbela Gergely atya tanítása
01.13.45: Nagy Zsolt tanúságtétele
01.32.10: Közbenjáró imák, záró áldás és ének
