Változik a görögkatolikusoknál a Hiszekegy szövege

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. augusztus 30. szombat

A görögkatolikus egyház 2025. szeptember 1-jétől visszatér a Hiszekegynek, az I. (Nikaia, 325) és II. (Konstantinápoly, 381) egyetemes zsinaton megfogalmazott szövegéhez. Ez a döntés a Hierarchák Tanácsának határozata. Az alábbi két változással térnek vissza a hitvallás eredeti szövegéhez:

A Szőlő utcai ügyről, ami eddig tudható

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 10. szerda

Több hónapos titkos nyomozás eredményeként májusban őrizetbe vették a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatóját, Juhász Péter Pált, valamint a férfi élettársát. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják őket, ezen kívül Juhászt többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították. Sőt nemrég százmilliós pénzmosással is.

Egyiptom: megrongált templomok listája

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 16. hétfő

Helyi vallási forrásokra építve a Támogatás a Keleti Egyházaknak Szövetség szeptember 10-én listát adott ki azon egyiptomi keresztény épületekről, melyeket iszlamisták felégettek vagy megrongáltak Murszi elnök megbuktatása óta (azaz ezen a nyáron).

Érdekes tapasztalat

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. január 11. hétfő

Emellett fontos, nyomós és fájdalmas tapasztalat. Hálás vagyok Istennek ezért a tapasztalatért - de ettől még nem könnyű, épp ellenkezőleg! A legnehezebb rész pedig nem is az, amit én megélek – és gondolom még sokan -, és amit megértettem, hanem amit Isten megél (már ha van bátorságunk erről beszélni).

Tanúságtétel és ima a Kongresszus Örs vezér téri sátránál

Kategória: videók
Megjelent: 2021. szeptember 08. szerda

Elhangzott a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus negyedik napján, 2021. szeptember 8. szerdán a Katolikus Karizmatikus Megújulás Örs vezér téri sátránál. Bevezető szavak: Kunszabó Zoltán, tanúságtétel: Sipos Gyula, zene: Szabad-On

Befogadó lelkület

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. február 25. kedd

„Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.” (Mk 9,30–37)
Meglátni a kicsit, az elesettet, kirekesztettet és megvédeni, befogadni - meglátni Krisztust...
Nyisd meg szemünket és szívünket Uram, hogy megláthassunk Téged az embertársainkban! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Szeretet Földje Találkozó 2025

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. augusztus 29. péntek

Az idei Találkozó plakátja - program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Böjte Csaba a hiteles, tiszta prófétai hangról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. december 09. kedd

Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!" (Mt 3, 1-12)
Hiányzik a mai világból ez a tiszta, őszinte, hiteles prófétai hang! Egymást és önmagunkat kímélve kerüljük a kellemetlen szavakat, ezért, bár látjuk a súlyos, sokszor életveszélyes helyzetekben sodródó embertársainkat, mégsem mondunk semmit, nem figyelmeztetjük a veszélyekre egymást.

Évi ige – irgalom és figyelmeztetés

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. január 04. hétfő

Régi szokásom, hogy minden év elején kérek Istentől a Szentírásból egy évi igét, vezérfonalul, amin aztán év közben is többször elmélkedem. Erre az évre Nehémiás könyvéből – ő a babiloni fogságból való hazatérés és a helyreállítás embere, ez már jó jel! – kaptuk az alábbi szavakat:

Mit gondolnak az amerikaiak a végső időkre vonatkozó bibliai próféciákról?

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 16. hétfő

Az amerikaiak megdöbbentően magas százaléka gondolja azt, hogy az utolsó időkben élünk. A hittel kapcsolatos kérdésekre specializálódott Barna csoport által végzett közvélemény kutatás eredményei szerint a tizennyolc éven felüliek 41 százaléka úgy gondolja, hogy „a világ jelenleg a bibliai próféciákban „utolsó időként” emlegetett korban jár.”

Élő adás a szobából 55: Ördög és pokol - mihez kezdjünk ezzel?

Kategória: videók
Megjelent: 2021. szeptember 01. szerda

Élő adás a szobából 55: Ördög és pokol - mihez kezdjünk ezzel? A rövid beszéd után pedig szokás szerint imádkozunk mindannyiunkért...  A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005