XIV. Leó pápa: Az evangéliumot minden közegben hirdetnünk és élnünk kell!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 26. hétfő

Január 25-én a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében emlékeztetett: Jézus nem épp kedvező időben kezdi meg prédikáló tevékenységét, ráadásul az egyik legforgalmasabb várost, Kafarnaumot választja hozzá. Ezzel arra tanít, hogy ne váljunk a túlzott óvatosság foglyaivá. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Szexrabszolga volt, sztárok papja lett

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 04. hétfő

Kevés olyan megrendítő élettörténetet hallunk, mint Michael Seed atyáét: az alig ötéves Michaelt apja kínozta, szexrabszolgaként tartotta, édesanyja pedig a kínzások és megaláztatások ellen az öngyilkosságba menekült. Nem sokan gondolták, hogy a megtört, befordult kisgyermek egyszer népszerű lesz. Ma már a sztárvilág egyik kedvenc papja. Csak felnőtteknek!

Stop Jézus - avagy határhelyzetben

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. február 19. hétfő

Határhelyzetben volt az első emberpár, amikor a Kígyó kísértésére választ kellett adniuk. Határhelyzetbe került Jézus a pusztai negyven napos böjt alatt. Határhelyzet alakult ki az egyházban Ferenc pápasága alatt és határhelyzetbe kerültünk most mi is egyházunk és a választási kampány miatt.

Novella hét - Totemek 7/4: Tigris legyőzése

Kategória: videók
Megjelent: 2022. július 22. péntek

A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)

Tiszta, egyenes beszéd

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 14. szombat

"Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van." (Mt 5,33–37)
Tiszta, egyenes, minden trükközéstől és képmutatástól mentes beszédre van szükségünk...
A szív hamisságától ments meg Uram, minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

Többezer bányász rekedt a föld alatt

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. november 07. péntek

Oroszország újra csapást mért a Dnyipropetrovszk megyei szénbányákra, és ennek következtében nyolc bánya áramellátása megszűnt, miközben a föld alatt több ezer bányász tartózkodott – közölte Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter csütörtökön az MTI beszámolója szerint. „A támadás idején 2595 bányász tartózkodott a föld alatt” – közölte, hozzátéve: az előzetes adatok szerint nincsenek halálos áldozatok vagy sérültek az orosz támadás következtében, és a mentőszolgálatok, valamint a bányák személyzete gyorsan megszervezte a bányászok felszínre hozatalát.

Egy szép bíborosi példa

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 26. hétfő

Grzegorz Ryś bíboros, krakkói érsek levele a főegyházmegye híveihez, Krakkó, 2026. január 24.:
"Testvérek!
Ma hajnalban a következő üzenetet kaptam Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi [görögkatolikus] nagyérsektől: „Újabb pokoli éjszakát éltünk át. Kijevben -10 fok van. A Balpartunk szenvedte el a legnagyobb károkat… Folyamatos a harc az életért, a melegért és a fényért.” Az üzenethez egy infografika is társult, amely a Kijevre az éjjel kilőtt rakéták százait ábrázolta.
Válaszul elküldtem – azt hiszem, ez egyértelmű – a kérdést: hogyan segíthetünk?

Fukusima soha többé nem lesz otthon

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 04. hétfő

Eljön az idő, amikor valakinek ki kell mondania: a Fukusimából menekültek soha többé nem térhetnek vissza egykori otthonaikba - ezt mondta a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt főtitkára vasárnap. Habár a kormány eddig azt kommunikálta, hogy a katasztrófa áldozatai egyszer majd visszatérhetnek a radioaktív anyaggal szennyezett területekre, Sigeru Isiba most politikai irányváltásra is felszólított a témában - írja az Asahi Shimbun.

Novella hét - Totemek 7/3: Hétszünyű Koponyányi Manyók, a Fenevad

Kategória: videók
Megjelent: 2022. július 21. csütörtök

A Bukás utáni világ elbeszélése, a mondák nyelvén. Felolvassa: Sipos Gyula
„Totem: A totem vallásosan tisztelt növény, állat vagy az ezeket ábrázoló tárgy. A totemállataikat a természeti népek a törzsük ősének tekintették, s emiatt azok kultikus tiszteletnek örvendtek…” (wikipédia)
A novellák olvashatók a Mózes botja című kötetben, megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (1.000 Ft postaköltséggel együtt)

Szerelmi vallomás a családunkról

Kategória: Eheti
Megjelent: 2018. február 12. hétfő

Ágyunknál az ébresztőóra az én oldalamon van (függetlenül attól, kinek kell először kelnie). Amikor csörög, néhány csendes percre még odabújok Manócskához, együtt szunyókálni a felkelés előtt. Voltunk már olyan bolondok, hogy összevesztünk és nem békültünk ki lefekvés előtt… Reggel dacosan feküdtem az ágyban (elvégre nekem van igazam!), csak megböktem az asszonyt, hogy kelni kell – és közben nagyon rosszul és elhagyatva éreztem magam…

Jézus komolyan figyelmeztet

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. június 13. péntek

"Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson." (Mt 5,27–32)
Jézus példázata arról szól, hogy minden áron el kell kerülnünk a bűnt, mert az a halálba visz...
Adj erőt Uram, gyenge vagyok, nélküled élni nem tudok, kérlek segíts... ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult