Ő Szent Királyi Felsége és Jézuska

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. december 28. hétfő

Még régebben történt, amikor egy karizmatikus közösségben a templomban kitárt karral imádkoztunk. Az ott lévő pap azt mondta, hogy ez mégis csak túlzás - miközben persze ő a szentmisében ugyanígy kitárt karral imádkozik az oltárnál… Akkor most szabad, vagy sem? Nagy Szent Teréz Jézust az írásaiban gyakran Ő Szent Felségének nevezte, a stigmatizált Galgóczy Erzsébet pedig Jézuskáról és Máriácskáról írt – szabad így beszélni?

Eberlein Éva: A bűnös asszony, Jézus és mi

Kategória: videók
Megjelent: 2023. október 29. vasárnap


Eberlein Éva előadása elhangzott a 2023. évi Szeretet Földje Találkozón, Törökbálinton, a római katolikus templomban.
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Növeld hitünket Urunk

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. november 10. hétfő

"Az apostolok kérték az Urat: Növeld bennünk a hitet!" (Lk 17,1–6)
A mustármagnyi hitet, a hit ajándékát, a karizmatikus hitet...
Növeld hitünket Urunk, hogy egyre jobban megérthessük és megcselekedhessük akaratodat! Ámen.  (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult 

Az ukrán és az orosz veszteségek aránya a fronton

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. február 17. kedd

John Healey brit védelmi miniszter kijelentette, hogy Oroszország a fronton egyre inkább külföldi zsoldosokra támaszkodik, mivel az orosz haderő nagyobb veszteségeket szenved, mint amennyit pótolni képes. A Bloomberg szerint többek között Indiából, Pakisztánból, Nepálból, Kubából, Nigériából és Szenegálból toborzott újoncokra.

Újabb kísérlet, klónozással elérni a halhatatlanságot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. április 05. vasárnap

Az MIT Technology Review vizsgálata szerint egy milliárdosok által támogatott, rejtőzködő startup, az R3 Bio vállalat olyan „agy nélküli” emberi klónok létrehozásának koncepciójával keresett befektetőket, amelyek alkalmasak lennének arra, hogy idősödő vagy beteg egyének saját agyukat ültessék át beléjük.

Egy kis betekintés

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2011. október 20. csütörtök

Istennek legyen hála, munka van bőven. Most postázom az ingyenes újságunkat, de volt itt játék-gyűjtés, aztán jönnek a gyógyító összejövetelek, alpha-kurzus, szentségimádás, aztán egy kiadványunk elindítása, ha sikerül...

Kísérletileg igazolták, a marihuána rontja a memóriát

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 19. csütörtök

Azok a tinédzserek, akik napi szinten szívnak marihuánát, nagyon rosszul teljesítettek a memóriafeladatokon, és abnormális változások mutathatók ki agyi szerkezetükben – állapította meg az amerikai Northwestern Medicine tanulmánya.

Isten országa kibontakozásának jelei

Kategória: Eheti
Megjelent: 2020. december 21. hétfő

Széles az út és sokan járnak rajta, akik szerint minden egyre rosszabb, akik imádják az összeesküvés-elméleteket, akik két jól értesült mondattal megmagyarázzák a legbonyolultabb dolgokat is – véleményükkel és hitetlenségükkel szemben szeretném megmutatni, hogy Isten országa milyen óriási mértékben nőtt és bontakozott ki az emberiség életében.

A Szentlélek eszünkbe juttat mindent...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. november 09. vasárnap

"Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak." (Jn 2,13–22)
A Szentlélek eszünkbe juttat és megértet velünk mindent, amit Jézus mondott és tett...
Jöjj Szentlélek és világosítsd meg értelmünket, emlékezetünket és akaratunkat, hogy egészen Isten tetszése szerint tudjunk élni! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

A Szeretet Földje Alkotóközösség kiállításának megnyitója

Kategória: videók
Megjelent: 2023. október 24. kedd


2023. október 24-én Törökbálinton, a Szeretetláng közösségi házban. Megnyitja: Sipos Gyula

Nepotizmus, korrupció, avagy visszaélés a beosztással - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. február 17. kedd

Lázár János mondta: "Azoknál a vállalatoknál dolgozott, amelyek hozzám tartoztak. A felesége eljött hozzám, azt mondta, az ő férjének minimum 3 milliót kell keresnie. Valaki így élt és így boldogult. A felesége kijárt neki egy fizető állást, minisztertársam és kollégám volt, mit mondhattam volna?”