Szikla és homok
A Hegyi beszéd utolsó példázata nagyon képszerű és könnyen érthető. Érdemes a tanítás értelme mellett azt is megfigyelni, Jézus Krisztus milyen jelentőséget tulajdonít saját szavainak. Ezt mondja: „Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.” (Mt 7, 24-27)
Átvilágítás a Tízparancsolat alapján - 7. rész: Ne lopj!
„Ne lopj!” (Kiv 20, 15) – ez tűnik az egyik legegyszerűbb és legközérthetőbb parancsnak. Már a homokozóban megtanítják nekünk, hogy nem szabad elvennünk más játékát, mert az lopásnak számít. Akkor hogyan lehet az, hogy mégis olyan civilizációban élünk, ami elfogadja, pártolja és intézményesíti a lopást? Túlzásnak tűnik? Akkor nézzünk néhány példát.
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/20
Dicsőséges rózsafüzér 5. titok: Aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott
"Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba." (Ter 3,14-15)
Kis ötlet, nagy szeretettel...
Amikor a 79 éves George nyugdíjba ment, nem vett golfütőt vagy függőágyat. Inkább kifüggesztett egy kézzel írt táblát a garázs ablakaiba: „Eltört dolgok? Hozd ide. Javítás ingyen. Csak tea és beszélgetés.”
Egy csúcstalálkozó margójára - háborús hírek + ima a békéért
Templomot ért légicsapás, két halott; 18 évesen megy a börtönbe egy dal miatt; éjjeli légitámadás drónokkal és rakétákkal; kettős terror; több, mint ezer kubai a harctéren; támadás humanitárius konvoj ellen; kétmillió tartalékos felkészül; a orosz és kínai tervek; orosz támadások minden területen... hírek + ima a békéért:
Szeretet Földje Hírlevél, 2026. május
Kedves Testvérek!
Közeledik Pünkösd ünnepe, mi is kilenceddel fogunk készülni erre, május 15-e péntektől, a napi elmélkedéseket és imákat is feltesszük a honlapunkra. De már a május 1-i regionális karizmatikus találkozó Alcsútdobozon is pünkösdi szellemben telt, nagyon jó előadással és tanúságtételekkel - ez utóbbiból mind az öt felvétele fent van a videók között -, és a legutolsó előadásban is arról beszéltem, hogyan készüljünk az "új pünkösdre". Röviden az elmúlt, és a következő időszak programjairól:
Hogyan telhetek el Szentlélekkel?
Pál apostol szerint „Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17, 28), így a legegyszerűbb válasz arra a kérdésre, hogyan telhetek el Szentlélekkel, az, hogy ugyanolyan egyszerűen és magától értetődően, mint ahogy levegőt veszünk! Ez pedig igaz is lenne, ha még mindig az Édenben élnénk, ahol együtt sétálnánk Istennel és semmi el nem választana minket Tőle. Sajnos azonban nem az Édenben élünk, hanem ebben a megrontott és bűnnel terhelt világban…
És az Élet
És az Élet (Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu)
XIV. Leó pápa: A szeretet elszakadást és veszteséget is magával hoz
Június 28-án, az évközi idő tizenharmadik vasárnapján a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában található dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal. Beszédében a napi evangéliumból kiindulva azt hangsúlyozta, hogy csak úgy lehetünk Jézus tanítványai, ha teljes önmagunkat elajándékozzuk a vele való szeretetkapcsolatban, szeretetünk pedig csak akkor lesz gyümölcsöző, ha vállalja az elszakadást, a veszteséget és a befogadást. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Alattomos szándékkal
"Egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" (Mt 22,34-40)
Alattomos szándékkal is lehet Isten felé közelíteni, de Őt nem lehet becsapni...
Uram, tisztíts meg minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ki cselekszik?
Jézus a hamis prófétákról szóló intését összeköti egy figyelmeztetéssel, amin érdemes elgondolkodni. Olyan embereket hoz ugyanis elénk, akik az Ő nevében prófétálnak, ördögöket űznek és csodákat is tesznek, Ő mégis elutasítja őket. Vajon miért? Hamis próféták lennének? De akkor hogyan tehetnek Jézus nevében csodákat? Vagy mégsem hamisak – de akkor miért utasítja el őket Isten Fia?
