Egy önimádó ember - röviden
A függetlenség 250. évfordulóján olyan amerikai útlevelek sorozatát bocsátják ki, amelyek belső borítóján Donald Trump elnök arcképe látható. A speciális kiadás ideiglenesen egyes helyszíneken alapértelmezetté válik. Az elnök portréja a Függetlenségi Nyilatkozatra és az amerikai zászlóra helyezve jelenik meg, valamint arany színnel megjelenített aláírás is szerepel benne. A bejelentés része egy szélesebb körű változtatássorozatnak, amelynek keretében Trump neve és arcképe más állami felületeken is megjelenik: emlékérme kibocsátását hagyták jóvá, valamint az elnök aláírása a dollárbankjegyeken is feltűnik, ami első alkalom a történelemben hivatalban lévő elnök esetében. Szövetségi intézmények épületein és különböző programok elnevezéseiben is megjelent az elnök neve és képe.
Leó pápa: Az élő liturgia felébresztheti a nyitottságot az Istennel való találkozásra
Június 3-án az általános kihallgatást a Szent Péter téren tartották, ahol a Szentatya az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett hívőkkel és zarándokcsoportokkal találkozott. Ennek keretében folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézissorozatát. Mai beszédének témája: A Sacrosanctum Concilium konstitúció. A szertartás, a jel, a szimbólum (vö. Lk 24,28–31). Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Szeretet történet a műtőből - A legrövidebb ima
"...Mereven állunk, feltartott kézzel. Talán csak a maszkok mögötti szemüvegek csillognak fényesebben, mint korábban."
Kenyai menekülttábor: a törzsek, nyelvek kavalkádjában a keresztények teremtenek egységet
Luke Mulayinkal atya a Kenyában található Kakuma Menekültközpontban működő Szent Kereszt plébánia igazgatója, ahol több mint 130 ezer ember talált menedéket Afrika különböző államaiból.
Roma-ügyek, könyvek, kápolnák
Néhány hír házunk tájáról, ami mostanában történik: cigánygyerekek segítése, házszentelés, kályha-vásárlás, "kápolna-nyitás", megjelenő könyvek, stb.
Személyes szavak Istentől
Miközben a Szentírás egésze fontos számunkra, vannak olyan szövegrészek, igék, amelyek egészen személyesen szólnak hozzánk. Így volt ez Jézus életében is, aki tudatosan törekedett arra, hogy beteljesítse a róla szóló próféciákat. Isten azonban mindannyiunkhoz szól az Írásokon keresztül – bátorít, buzdít, vigasztal, int -, és fontos, hogy ezeket, miként Szűz Mária, mi is a szívünkben őrizzük és el- elgondolkodjunk rajtuk. Néhány példa az életemből:
Újévi fogadalmak
Az 5 perces kis színes elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2025. január 8-án. Szöveg: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Elfogadjuk vagy elutasítjuk Jézus igazságát
"Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek." (Lk 4,24–30)
Jézus szavaira haraggal válaszolnak azok, akik nem viselik el, hogy szembesítik őket valódi önmagukkal...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Rengeteg az űrszemét a Föld körül...
Az űrszemét egyre komolyabb gondot okoz, olyannyira, hogy szakértők szerint a probléma még akkor is tovább súlyosbodna, ha ebben a pillanatban leállítanák az összes rakétaindítást. A Space-Track és az amerikai Űrmegfigyelő Hálózat adatai szerint jelenleg több mint 33 ezer nyomon követett objektum kering a Föld körül, közel 28 ezer kilométer per órás sebességgel – írja az Interesting Engineering.
Pénteken karizmatikus találkozó nagyszerű programokkal!
Pénteken, május 1-én lesz a regionális katolikus karizmatikus találkozó Alcsútdobozon a sportcsarnokban. Téma: Ti vagytok a Föld sója. Fő előadó: Simon Dávid atya - és tanúságtételek, imaszolgálat, püspöki mise... Mi is ott leszünk, viszem a könyveinket is, és valószínűleg lesz egy kis kiállítás is a képeimből - szóval gyertek el mindenképpen! Részletes program:
Mire jó a bibliaolvasás?
A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.
Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.
