A Szeretet tökéletessége
"Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek." (Mt 5,43–48)
Ez Isten szeretete, a Szeretet tökéletessége...
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és taníts szeretni minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Vészjósló problémák a mesterséges intelligencia körül
Záros határidőn belül kell legalább részben megértenünk a mesterséges intelligencia működését, mert hamarosan túl késő lesz. Eric Horvitz, a Microsoft vezető tudományos munkatársa és Robert West, az EPFL svájci műszaki egyetem kutatója szerint a mesterséges intelligencia olyan ütemben fejlődik, hogy az ember kezd lemaradni mögötte.
Heti könyvajánló: Egy jó példa Isten újjáépítő munkájára

A Bibliában és az egyháztörténelemben is sok jó példát találunk arra, hogyan indít el egy megújulást, hogyan épít újjá egy szolgálatot, egy népet Isten.
Hét levél tizenéveseknek - Engedélyezett gyilkosságok (3. levél)
Utcai evangelizációhoz és iskolai előadásokhoz készítettük először ezeket a leveleket, amiket szórólapokként osztogattunk éveken keresztül újranyomva őket. Végül egy kis füzetbe összegyűjtve is kiadtuk. Most itt is közöljük őket - a harmadik levél az "Engedélyezett gyilkosságok":
A böjt célja
Jaj, milyen jó dolog is vallásos emberek között még vallásosabbnak látszani! Mennyire szeretnénk, ha azt gondolnák rólunk, szentéletűek – de legalábbis „rendes emberek” - vagyunk! Ha ránk mosolyog egy kisbaba, vagy csak egy sétáltatott kutya barátságos velünk, már titkolt büszkeséggel nézünk szét: lát, milyen szerethetők vagyunk! És még a kutya is érzi, hogy… Nem volt ez másképp Jézus korában sem. Ő azonban radikális gyógymódot ír fel erre:
A rózsafüzér titkai, szentírási idézetekkel, 20/9
Világosság rózsafüzér 4. titok: Aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét
"Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.
Lelki nap: “Milyen mérhetetlenül nagy Jézus hatalma rajtunk, hívőkön.”
Lelki nap és gyógyító összejövetel 2024. április 27-én, szombaton 10 órától a törökbálinti Szeretetláng kápolna
és közösségi házban. Program:
Mi a civilizáció első jele?
Évekkel ezelőtt Margaret Mead antropológust megkérdezte egy diákja, hogy szerinte mi a civilizáció első jele egy kultúrában. A diák arra számított, hogy Mead halászhorgokról, agyagedényekről vagy őrlőkövekről fog beszélni. De nem.
Jézus érzékenyítési programja
Minden kétheti internetes „Élő adás” része az is, amikor elcsendesedünk egy kicsit, és ha ebben a csendben Isten sugall egy gondolatot, mondatot, akkor azt hangosan is elmondom (ezt természetesen mindenki szabadon megítélheti, hogy valóban a Szentlélek által kapott gondolat volt-e). Így volt ez a legutóbbi, 150. adásban is, amikor ezt a kifejezést kaptam: „érzékenyítési program”, azzal a gondolattal, hogy Jézus a nagyböjti időszakban ezt szeretné végig vinni.
Kiállítás képek és alkotók
Ma (szombaton) raktuk fel az alkotóközösségünk kiállításának a képeit - a kiállítás az október 4-i Szeretet Földje Találkozón nyílik, mindenkit szeretettel várunk! Néhány fotó, képekkel és alkotókkal:
Kovács Bálint tanúságtétele arról, hogyan formálta át a szívét Isten
A tanúságtétel elhangzott 2026. május 1-én Alcsútdobozon, az egyházmegyei katolikus karizmatikus találkozón
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
