Szentlélek ünnep!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 26. csütörtök

Ferenc pápa: Isten ítéletével kell szembenéznünk, ha nem tudjuk megvédeni a teremtett világot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. november 13. szombat

A Szentatya személyesen nem tudott részt venni a skóciai Glasgow-ban november 12-én záruló klímacsúcson. November 9-i keltezéssel levelet küldött a skót püspököknek, kiemelve, hogy Isten a világot egy gondozást kívánó kertként ajándékozta nekünk, hogy az emberiség számára közös otthont adjon.

A Szűzanya 2017. január 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 26. csütörtök

"Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy imádkozzatok a békéért. Az emberi szívek békéjéért, a családok békéjéért, és a világ békéjéért. A sátán erős és Isten ellen akar fordítani benneteket, és visszafordítani mindahhoz, ami emberi és a szívekben meg akar semmisíteni minden érzést Isten és az Isteni dolgok iránt. Ti, gyermekeim, imádkozzatok és harcoljatok az anyagiasság, a modernizmus és az egoizmus ellen, amit a világ kínál nektek. Gyermekek, ti döntsetek a szentség mellett, és én fiammal, Jézussal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."

Medjugorje, 2017. január 25.

Mikor legcélszerűbb lefeküdni aludni?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. november 12. péntek

A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza, idézi az eredményekről beszámoló brit tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst közleményében az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Imaösszejövetel az Isteni Szeretet Közösség házában

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 25. szerda

"Kedves Testvérek!  Szeretettel várunk Mindenkit, február 4-én szombaton,  hogy együtt imádkozzunk egyéni és közösségi szándékainkra! Az alkalom Szentségimádás keretében lesz megtartva:

Francia egyház és a visszaélések

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. november 11. csütörtök

A Sauvé-jelentés drámai adatokat közöl: a francia katolikus egyházban 1950 és 2020 között 216 ezer áldozatot említ, míg a bűncselekményekben érintett egyházi személyek száma 3000 körül van. Az egyház elismerte a visszaélések rendszeres és intézményi jellegét, felelősségét és határozott intézkedéseket hozott...

Egy örvendetes hír

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 24. kedd

Donald Trump amerikai elnök első intézkedései egyikeként megtiltotta, hogy olyan nem kormányzati szervezetek kapjanak szövetségi pénzt, amelyek abortuszokat vagy akár csak abortuszt pártoló felvilágosítást végeznek.

Nagyot csökkent az örökbefogadások száma Magyarországon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. november 10. szerda

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa szerint Magyarországon 2016 óta először esett 1000 alá az örökbefogadások száma (901), miközben dupla ennyi az örökbefogadható gyerek (1778). Beszédes adat, hogy a gyerekek számánál jóval többen (3113 fő) várnak gyerekre.

Hagyományteremtő országos teremtésvédelmi találkozót tartottak Leányfalun

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2021. november 09. kedd

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottsága hagyományteremtő céllal teremtésvédelmi találkozót szervezett Leányfalun, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban november 5–6-án.

Buszbaleset: hétfőn nemzeti gyásznap

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 22. vasárnap

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Sárkányszelídítős hírek

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2017. január 11. szerda

Tegnap (kedden) Sárkányszelídítős műsort adtunk elő Csepelen egy óvodában. Anna hozta a képeit is, és nagy meglepetésünkre a gyerekek is rajzokkal vártak - mint kiderült, már ismerik és az óvónénikkel feldolgozták a meséket. Nagyon örülünk! (Holnap, csütörtökön pedig Törökbálinton lesz Sárkányszelídítős műsor, elsősöknek az iskolában... :-) A facebookra a Sárkányszeídítők oldalra feltettem az összes ovis rajzot, itt megnézhetők: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok/