Országszerte szentségimádás november 25-én
A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve különleges szentségimádást hirdetett az kongresszus előkészítő bizottsága: november 25-én (Krisztus Király ünnepének előestéjén) 17-től 18 óráig egy időben, de különböző helyszíneken imádhatjuk a világmindenség királyát. (Mi is részt veszünk benne a templomunkban). Regisztrálni lehet a kongresszus honlapján (iec2020.hu).
Ferenc pápa az "üres hálók éjszakájáról" és a reményről
Február 6-án, vasárnap a Szentatya az Apostoli Palota ablakából imádkozta el az Úrangyalát a téren egybegyűlt hívőkkel. Az evangélium kapcsán hangsúlyozta, hogy ha befogadjuk Jézust életünkbe, akkor mi is „bőséges fogásra” lehetünk képesek. A Mária-ima után pedig több aktuális eseményről, köztük az emberkereskedelem elleni világnapról is megemlékezett. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Ferenc pápa november 23-án imatalálkozót tart Dél-Szudán és Kongó békéjéért
Ferenc pápa november 23-án este fél 6-kor imatalálkozót vezet a Szent Péter-bazilika katedraoltáránál Dél-Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság békéjéért. A szertartásra mindenkit várnak, nem szükséges belépőjegyet igényelni a Pápai Ház Prefektúrájától.
Milyen vezetőkre van szükség ma?
Nathalie Becquart nővér, a Vatikán szinódusi titkárságának altitkára az egyetlen nő, akinek szavazati joga lesz a 2023-as püspöki szinóduson. A hét elején a Svájcban fekvő sitteni (sioni) egyházmegye konferenciáján „A szinodalitás: a közösségi megtérés útja” címmel tartott előadásából idézünk:
Elhunyt Futó Károly atya
November 10-én hajnalban, életének 93., áldozópapságának 67. évében az örökkévalóságba költözött Futó Károly protonotárius, kanonok, érseki tanácsos, nyugalmazott plébános – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a saját, a rokonok és a Főszékesegyházi Káptalan nevében. Megemlékezés:
Franciaország a francia muzulmánok megszelídítéséért...
Emmanuel Macron elnök erőfeszítéseinek részeként igyekszik megszabadítani a franciaországi muzulmán vallást a szélsőséges elemektől.
Magyarország négy iskola és egy kórház újjáépítését támogatja Nigériában
Magyarország több mint négyszázmillió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere november 8-án az MTI-vel.
Álhír volt az indián gyerekek tömegsírja, ami után megtámadták a katolikus templomokat?
Fél évvel ezelőtt az egész világ megdöbbent a híren, hogy Kanadában indián gyerekek tömegsírjaira bukkantak katolikus iskoláknál. A bejelentést állami és egyházi bocsánatkérés követte, félárbócra eresztették a nemzeti zászlót, de a felháborodás hatására több templomot is felgyújtottak. Azóta sem találtak azonban egyetlen holttestet sem, és könnyen lehet, hogy a szenzációs bejelentés teljesen megalapozatlan volt. Hogy vehette szinte mindenki ténynek a potenciális álhírt, miért futhatott ekkorát egy kétséges genocídium?
Grecsó Krisztián Jézus arcáról
Rákos betegsége idejéből idézte fel az író: "A kezelések alatt előfordult, hogy egy 5-6 éves, kopasz, csontsovány kisfiú jött ki kemoterápiáról. Ő már akkor is maszkot viselt, ez pedig jóval a Covid előtt történt, amikor a maszk nagyon furcsa volt. Jött kifelé – ez egy szűk folyosó volt a föld alatt.
Ferenc pápa: A mise nem látványosság, tegyétek el a telefonokat!
Ferenc pápa nem viselte túl jól, hogy a miséjén rengetegen vették elő a telefonjaikat, hogy képeket és videókat készítsenek a szertartásról, írja a CNN. "Nagyon elszomorít, amikor látom a sok telefont a levegőben, miközben a téren vagy a Szent Péter Bazilikában misézem. De nem csak a hívők, hanem a papok és püspökök is ezt csinálják. Kérem szépen: a mise nem egy látványosság! Emeljük fel a szívünket, és ne a telefonunkat!"
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon
Isten szeretete gyógyít - gyógyító összejövetel Köveskálon, a Római Katolikus Templomban 2017. november 17. vasárnap, 11 órától. Részletek:
