Megváltozhat az abortusz jogi megítélése Amerikában?
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 49 évvel ezelőtt, 1973-ban hozott katasztrofális Roe v. Wade ítélete óta több mint 62 millió magzat életét oltották ki az abortusz brutális és kegyetlen gyakorlátaval csak az USA-ban. Néhány hete példátlan módon kiszivárgott a Legfelsőbb Bíróság döntése a kérdésben, amit teljes egészében közzétett a Politico magazin. A döntés kihirdetéséig még semmi nem biztos, de a kiszivárgott döntés szerint a Roe v. Wade ítélet végre megdőlhet, amivel születendő gyermekek millióinak megmentésére nyílik lehetőség.
Böjte Csaba fővédnökségével rendezik meg az idei „72 óra kompromisszum nélkül” akciót
A „72 óra kompromisszum nélkül” szociális, önkéntes, ifjúsági akciót tizenegyedik alkalommal rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban október 11. és 14. között.
A hazudozás megterheli az agyat...
A brit Portsmouth-i Egyetem kutatói szerint az agy leterheltebb hazudozás közben, mint amikor igazat mondunk. Éppen ezért a szakemberek szerint egész egyszerűen le lehet buktatni, ha valaki hazudik: például egy rendőrségi kihallgatás során a nyomozóknak elég egy plusz feladatot elvégeztetni a gyanúsítottal.
Kína és az egyház - röviden
A Kínai Népköztársaság és a Vatikán arról állapodtak meg, hogy a katolikus egyházfő elismeri a jóváhagyása nélkül, csak Peking által kinevezett hét katolikus püspököt, valamint post mortem egy nyolcadik püspököt is, cserébe pedig a pápa vétójogot kap mostantól a püspökök kinevezésében.
Szűz Mária, a keresztények segítsége
Május 24. Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus emléknapja. Az Egyház gyakran megtapasztalta égi édesanyánk, az Istenszülő hathatós segítségét, a keresztény hit ellenségei által támasztott üldözések közepette is. Már a kereszténység első századaiban elterjedt az a szokás, hogy az üldözések viharában a Boldogságos Szűz Máriát hívják segítségül.
Pio atya évforduló - röviden
Ma, szeptember 23-án, vasárnap van kerek 50 éve, hogy Pió atya a mennybe költözött. Halála előtt ezt mondta: "Halálom után többet fogok tenni. Az igazi küldetésem halálom után kezdődik.” Pio atya, könyörögj érettünk!
A háború valósága - hírek + ima
Sokmillió menekült és elrabolt ember, megsemmisített infrastruktúra, élelmiszerhiány, megcsonkított civilek... cikkek + ima:
Osztrák ortodoxok - röviden
A 2017-es statisztikai adatok szerint 700 ezer muszlim élt Ausztriában, de az ortodox keresztények száma most először megelőzte őket. 2010-ben 46 ezer ortodox hívőről tudtak, 2014-ben félmillió ortodox hitű személyt tartottak nyilván, napjainkban már 750–800 ezerre tehető az ortodox keresztények száma. Az ok: az országba érkező bevándorlók fele román - napjainkban már tizenhét román ortodox parókia és lelkészség működik Ausztriában.
Hidrogénmeghajtású vonat állt forgalomba Németországban
Alsó-Szászország tartomány közlekedési hatósága (LNVG) 2017 novemberében tizennégy Coradia iLint hidrogén-üzemanyagcellás motorvonatot rendelt az Alstomtól. Az első ilyen vonatot szeptember 17-én, hétfőn helyezték üzembe.
Súlyos, bátor döntés
San Francisco érseke, Salvatore Cordileone döntése alapján Nancy Pelosi, az USA képviselőházi elnöke nem részesülhet többé a szentáldozás szentségében az érsekség területén, mert támogatja az abortuszhoz való jogot.
Ferenc pápa: Kitartóan kérjük a Szentlélek ajándékát, aki békességet ad nekünk!
Május 22-én délben a Regina caeli elimádkozására mintegy huszonötezer hívő és zarándok gyűlt egybe a Szent Péter téren. A Szentatya az evangélium alapján a béke jelentőségéről elmélkedett: minden kereszténynek békeszerzőnek kell lennie, de nem adhat másoknak békét, ha maga előbb azt nem fogadta be. Ferenc pápa vasárnap déli beszédét teljes terjedelmében közreadjuk.
