Megrontás
Ma, szombaton Budapesten Pride felvonulás. Ennek alkalmából újra kiteszem a főoldalra az egyik evangelizációs levelünket a megrontásról:
Katolikus templom épült Újrónafőn
Több évtizedes tervezés után, 2014 januárjában elkészült a katolikus templom Újrónafőn. Körülbelül 260 római katolikus él a faluban, akik eddig a kultúrházban gyűltek össze.
Egy mosolyba került az életem
Saint-Exupéry a spanyol polgárháborúban is részt vett a köztársaságiak oldalán. Ez az időszak ihlette „A mosoly” (Le sourire) című elbeszélését. A történet szerint ellenséges fogságba esett, és börtönbe zárták. Őrei rideg tekintetéből és a durva bánásmódból biztosra vette, hogy másnap kivégzik. Így gondolkodott az író:
Néhány adventi programunk
Alkotóközösségi nap, filmklub, lelki nap:
Állj középre!
Bemegy Jézus szombaton a zsinagógába. Ott van egy béna kezű ember, és a többiek nézik, hogy Jézus meggyógyítja-e. (Klasszikus csapdahelyzet: ha meggyógyítja törvénytörő, mert szombaton munkát végez, ha nem, akkor meg szívtelen…) Jézus azt mondja a béna kezű embernek: állj középre! Ma is, most is ezt mondja nekünk is, és ez egyszerre örömteli és szorongató helyzet számunkra.
Békét teremteni egyszerűen
Békét teremteni egyszerűen (rövid videó - Sipos Gyula)
A mennyből alászállott élő kenyér
"Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért." (Jn 6,44–51)
Jézus egészen nekünk adta magát és velünk maradt az Eucharisztiában.
Köszönöm Uram, hogy minden szentmisében magamhoz vehetlek Téged! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Újra tagjai lettünk a Nemzetközi Büntetőbíróságnak - röviden
Ma, pénteken hatályba lépett a Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) történő kilépése visszavonásáról szóló törvény, miután a parlament szerdán elfogadott döntését követően Sulyok Tamás köztársasági elnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke is aláírta a jogszabályt - derül ki a Magyar Közlöny csütörtöki számából.
Őszi programok
Két kiállítás és könyvbemutatók, gyógyító összejövetelek, kiengesztelődési találkozó, Szentlélek szeminárium, Szeretetláng kápolna, cigány misszió...
Egy híres amerikai énekesnő megtéréséről
Nicki Minaj idén januárban lett az eltörléskultúra áldozata. 2025 decemberében vett részt a Turning Point USA pódiumbeszélgetésén Erika Kirk mellett, amely után gyűlöletcunami zúdult rá, így még az Instagramról is törölte magát. A gyűlölethullám extrém magasságokba szökött, petíciót is indítottak ellene, azt követelték, hogy toloncolják ki az országból, a kezdeményezést pedig már néhány óra leforgása alatt több ezren aláírták. Fél év után most először állt ki a nyilvánosság elé. Bryce Crawford keresztény influenszer podcastjének vendége volt, amelyet több százezren néznek, a fiatal tartalomgyártó pedig milliós követőbázissal rendelkezik. Minaj elsősorban családi hátteréről, hitéről, illetve a zeneipar nem túl fényes oldaláról számolt be az adásban.
Végtelenül büszke vagyok a szüleimre - Fa Nándor írása
„Az, hogy én a világon leszek, szerintem akkor dőlt el, amikor Anyám és Apám, valamikor a harmincas évek második felében, egy bálban összenéztek. Olyan mély nyomokat hagytak egymásban, hogy egy évtizeddel később még mindig élt.
