Nő a Hungary Helps támogatása - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. június 05. szerda

"Nő az üldözött keresztények segítésére fordított költségvetési támogatás, mivel a Hungary Helps program bekerült a Miniszterelnökség állandó finanszírozottjai közé, rögtön 3 milliárd forintos támogatással, és 300 milliós szakmai feladatokra fordítható kerettel. Az üldözött keresztények ösztöndíjprogramjára pedig 920 millió jut 2020-ban. Idén az ösztöndíjakra eredetileg ennek kevesebb mint a harmadát, 300 milliót szántak, ezen kívül pedig mindössze 224 millió forint ment üldözött keresztények segítésére."

Cseh Zoltán atya a szentmise szövegének változásairól

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Kedves testvérek!
Megjelent az új magyar fordítású mise könyv. Néhány helyen megváltozott a szöveg és így az eredeti latin pontos fordítása lett.Az egyik szembeötlö változás a felajánlásnál van. Eddig azt mondta a pap, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható isten előtt. Mostantól azt mondja az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Isten előtt. itt a változás okának magyarázata:

Röviden: Ferenc pápa a politikusok segítéséről

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. június 04. kedd

"Segítenünk kell a politikusokat, hogy őszinték legyenek, hogy ne csináljanak kampányt tisztességtelen zászlókkal – ilyen a rágalmazás, a hitelrontás, a botránykeltés… És sokszor a gyűlölet- és a félelemkeltés: ez szörnyű! Egy politika, egy politikus soha, de soha nem szíthat gyűlöletet és félelmet! Csak reményt! Az legyen igaz, követelményeket támasztó, de remény! Mert az országot előre kell vezetnie, és nem félelmet kell benne keltenie." (Magyar Kurir)

A vallásos fordulat a tudós és filozófus Pascal életében

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Pascal elhunyta után megtaláltak valamit, amiről a következő beszámoló ad hírt: „Néhány nappal Pascal úr halála után a ház egyik szolgája véletlenül észrevette, hogy a méltóságos elhunyt ruhabélése rejt valamit magában, ami vastagabbnak tűnt, mint a többi rész. Kibontotta azt a helyet, hogy lássa, mi lehet az, és egy kicsi pergament talált összehajtogatva, Pascal kézírásával, és a pergamenben ugyanazzal a kézírással egy papírt.

A Szűzanya 2019. június 2-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. június 04. kedd

Drága gyermekek, csak a tiszta és nyitott szív teszi lehetővé, hogy valóban megismerjétek Fiamat, és hogy mindazok, akik nem ismerik szeretetét, általatok megismerjék. Csak a szeretet által érthetitek meg, hogy a szeretet erősebb a halálnál, mert az igazi szeretet legyőzte a halált és nem létezővé tette azt. Gyermekeim, a megbocsátás a szeretet legmagasztosabb formája.

A korai önbizalomhiány okai

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 10. szombat

Fogyókúrázó óvodások, a kövérség stigmája és bűne – mindezt nemcsak a TikTok, hanem a rossz családi minták is okozzák. Fiúknál, lányoknál egyaránt. Hogy lehet orvosolni a korai, súlyos önbizalomhiányt?

Két jó program erre a hétre

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. június 03. hétfő

Természetesen a pünkösdi kilenced és Szentlélek-hívás mellé. Kedden. június 4-én vendégünk lesz a törökbálinti Szeretetláng közösségi házban Lackfi jános és barátai, pünkösd hétfőn, június 10-én pedig Gyálon tartünk pünkösdi missziós, gyógyító összejövetelt. Részletek:

Teréz anya a hallgatásról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 09. péntek

"Uram, állíts szájam elé őrséget és ajkam kapujához rendelj védelmet" (Zsoltárok 140, 3)
A hallgatás szelídség, amikor nem szólsz, ha bántanak, amikor nem keresed a magad igazát, amikor hagyod, hogy Isten védelmezzen téged, a hallgatás szelídség.

Országgyilkolás - cikkek + ima

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2022. szeptember 08. csütörtök

Erőszakkal deportált milliók, újra lövik az atomerőművet, halálra kínzott szociális munkás... hírek + ima:

Egy szomorú hír

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. május 29. szerda

Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. Mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás 10 százalékkal, 16 748 fővel több, mint egy évvel korábban.

A Szűzanya 2019 május 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2019. május 27. hétfő

 "Drága gyermekeim! Isten megengedte nekem, hogy az Ő irgalmasságából veletek legyek, hogy megtanítsalak és vezesselek Titeket az átalakulás módja felé. Kicsinyeim, kérlek Benneteket, hogy imádkozzatok egész szívetekkel, hogy az üdvösség tervét megvalósítsátok az Isten és Ti köztetek. Legyetek tudatában, kisgyermekeim, hogy az élet rövid, és örök élet vár rátok érdemetek szerint. Ezért imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy méltó eszközök legyetek Isten kezében. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

2019 május 25.