Mindenszentek: együtt ünneplünk a megdicsőültekkel
November első napjai az iskolásoknak az őszi szünetet jelentik, de a felnőtteket is megállásra késztetik: mindenszentekkel és halottak napjával indul a hét és a november.
Halottak napja hívőt és nem hívőt egyaránt megmozgat, hiszen az emlékezés, a részvét, a felelevenített gyász mindenkit a temetőkbe hív. Néha hallani, hogy helytelenül november 1-jét is halottak napjának nevezik (ahogy mások december 24-ét gondolják karácsony napjának).
Mindenszentek ünnepét a keleti egyház a IV. századtól ülte, nyugaton pedig egy templomszenteléshez kötődik bevezetése. IV. Bonifác pápa 609-ben szentelte fel Rómában a Pantheont, amelynek titulusa Szűz Mária és az összes vértanúk lett. A IX. században került az ünnep november 1-jére, és terjesztették ki az egész világra.
Mindenszentek ünnepén a megdicsőült Egyházat ünnepeljük, mert – amint az adományok fölött imádkozzuk –: „hisszük, hogy ők már eljutottak a boldog halhatatlanságba”. Az „ők” alatt itt mindenkit értünk, nem csak a kalendárium jól ismert szentjeit vagy azokat, akiket már elfelejtett a keresztény köztudat, de régi korokban szentté avatták őket. Gondolunk itt mindenkire, aki már Istenhez érkezett, aki már üdvösségre jutott, legyen az a kalendáriumból hiányzó, de számunkra annál fontosabb rokon, nagymama, tanító stb. Mindenszentek ünnepén köszöntjük őket, és kérjük közbenjárásukat: „engedd éreznünk, hogy közbenjárnak üdvösségünkért”, „sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat” – imádkozzuk a könyörgésekben.
A prefáció új témát hoz az ünnephez: a mennyei Jeruzsálem képét. Ez az a hely, ahová csak az igazak léphetnek be, ahol a Bárány, Jézus vár és fogad. Ide érkeznek azok, akik már megmosták ruhájukat a Bárány vérében (a vértanúk) és azok is, akik más módon szereztek pálmát (hitvallók). Ez a város „anyánk és végső célunk”, oda törekszünk mi, az úton lévő Egyház tagjai, és már ott énekelnek a megdicsőültek, akikben Isten „pártfogót és példaképet” adott számunkra.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kérte – és ebben az évben engedélyt kapott a Szentszéktől –, hogy két ünnepet a napján tartson, parancsolt ünnepként. Az egyik vízkereszt, január 6-án, a másik pedig mindenszentek főünnepe. A parancsolt ünnep azt jelenti, hogy mindnyájan szentmisén veszünk részt ezen a napon, ahogyan ezt vasárnap is szoktuk.
E napon az Egyház egy szép nagy család képét mutatja: a megdicsőültekkel, akiket mindenszentekkor ünneplünk; a még tisztulásra várókkal, akikért halottak napján imádkozunk, és velünk, akik még vándorok vagyunk, és akik az záró könyörgéssel együtt kérjük: „szentté legyünk szereteted teljességében, és innét, a földi zarándokok asztalától eljussunk a mennyei haza lakomájára”.
Füzes Ádám/Magyar Kurír
