Boldogok, akik éhezik és szomjazzák…
Jézus negyedik boldogmondása Máté evangéliuma szerint: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” (Mt 5, 6) Lukács most is radikálisabban fogalmaz és a második helyre írja, rögtön az után, hogy a szegényeket mondja boldognak: „Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni.” (Lk 6, 21)
Az áldott orvos egyenesen fogalmaz és a földi élethez szükséges legalapvetőbb feltételek egyikét említi, az ételt. Az étel megvonása a szegénytől a Biblia tanúsága szerint égbekiáltó bűn, az éhezés az Isten által alkotott, de a gonoszság által megrontott világ botránya. Az éhező az étel megszerzésére koncentrál, világa beszűkül, szinte ez az egy válik lényegessé, miközben a gazdag pocsékol, dorbézol. Ezért Lukács az általa lejegyzett négy boldogság után négy jaj-t ír, amiből az első a gazdagokat – a szegények ellentétpárjaként -, a második a jóllakottakat kárhoztatja: „De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok!” (Lk 6, 24-25) Lukács nem alap nélkül írja ezt, hiszen Jézus Krisztus több példabeszédében is összeköti az üdvösséget a kegyelmi életből fakadó tettekkel. Ezért mielőtt tovább haladnánk e boldogmondás értelmezésében, olvassuk el e súlyos szavakat:
„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára.
Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.
Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.
Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.” (Mt 25, 31-46)
Máté evangéliumában e boldogmondás a földi életen és éhezésen túlnyúló, az örök életre és Istenre vonatkoztatott jelentést kap – anélkül, hogy radikalitását veszítené: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.” Ahogy étel és ital nélkül nem lehet élni, ahogy egész szervezetünkkel sóvárogjuk az éhség és szomjúság betöltését, úgy kell éheznünk és szomjaznunk az igazságra, hogy eltelhessünk vele. Ez nem valami körülményekhez szabott, szokásoktól függő (pl. bírói) igazság, hanem maga Isten, minden lét alapja és Életben tartója, Aki az Igazság.
János apostol az evangéliumában így idézi Jézus önkinyilatkoztatását: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok.” (Jn 14, 6-7)
Jézus Krisztus Isten kimondott Igéje, az Atya Fia, a Szentháromság második személye, tökéletesen Isten és tökéletesen ember. A teológia is csak dadogva, hasonlatokban tudja megfogalmazni ennek mélységeit és magasságait. Ki értheti meg Istent, a tökéletesen szent, tiszta és igaz Létezőt? Ki foghatja fel Őt valójában? „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál.” (Iz 55, 8-9) Izajás próféta azonban így folytatja Isten szavát, immár a megtestesült Szóról is prófétálva: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55, 10-11)
A Fiú eljött, hogy az Atyát kijelentse nekünk. Mivel azonban Isten megértése tőlünk is függ, ezért Jézus Krisztus sok mindent csak példabeszédekben mondott el, illetve prófétai tettekben mutatott meg. „Akinek van füle a hallásra, akinek van szeme a látásra, az értse meg!”
Isten közli magát velünk, mert Ő a Szeretet, aki mindig adni akar (végül Önmagát adja egészen nekünk). A bűnök, a jóra való restség, evilág javaival, gondolataival való megelégedés azonban akadályai Isten gondolatai, tettei, valósága befogadásának. Ezért csak azok jutnak előre az igazság megismerésében, akik nem elégednek meg az olcsó válaszokkal, a test töltekezésével, hanem éhezik és szomjazzák az igazságot.
Milyen csodálatos ígéret: mert majd eltelnek vele! Isten nem hagyja válasz nélkül a keresőt, az éhezőt és szomjúhozót! Pál apostol a legjobb példa erre. Ő még Saulként a krisztushívők gyilkosa volt – de indulatait és tetteit nem annyira a gonoszság vagy gyűlölet motiválta, hanem Istent kereste, Őt akarta szolgálni farizeusként, törvénykezőként, ámbár teljesen félreértve Istent is, kortársait is. Jézus Krisztus azonban látta ennek a gyarló és bűnös embernek a szíve vágyát a megértésre és beteljesedésre, ezért megszólította őt: „Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” (ApCsel 9, 3-5) Saul válasza erre a Megszólításra a bűnbánat, a megtérés aktusa volt – Isten szólt hozzám és én az Övé vagyok! Pál apostolként már bátran tesz tanúságot arról, ahogy belső éhségét és szomjúságát Isten betöltötte: „Ha elolvassátok, megérthetitek, hogy betekintettem Krisztus titkába, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.” (Ef 3, 4-5)
Ha éhezzük és szomjúhozzuk az igazságot, akkor az Igazság Lelke eljön és betölt minket. És ha még többet akarunk Istentől, Istenből, akkor Ő készen áll, hogy azt is megadja, túlcsorduló mértékben, a mi lelkünknek, befogadó képességünknek megfelelően. Istennek legyen hála, hogy lelkünk pedig „rugalmas”, növekedhet a mi éhségünk és szomjúságunk, hűségünk és kitartásunk, Isten akaratának betartására irányuló akaratunk és tetteink, azaz, a Vele való „párbeszéd” következtében. (Ez pedig a növekedés boldogsága…)
Végül majd egészen eltelhetünk Istennel – ez másoknak a halál pillanata, de nekünk a mennyei születésnapé, amikor látni fogjuk Őt és hallani, amint a fent idézett példabeszéd értelmében azt mondja nekünk is: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot… itt minden éhségetek és szomjúságotok elmúlik, mert és egészen eltelhettek az Igazsággal, Aki a Szeretet!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
