Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe
Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezik Egyházunk. 2014 óta a magyar egyház is a napján üli meg e parancsolt ünnepet.
Találkozás és tanúságtétel
"Egy alkalommal Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát.” (Jn 1,45–51)
A Jézussal való találkozósból az örömhír tanúságtétele fakad.
Köszönöm Uram, hogy találkozhattunk veled és veled lehetünk mindenkor! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Heti könyvajánló: A Szeretetláng kegyelmi hatásairól - tanúságtételekkel

Hiánypótló művet tart a kezében a kedves olvasó, két okból is. Egyrészt olvasható a könyvben a Belső gyógyulás a Szeretetláng által, és a Szentségimádás misztikája és gyakorlata, amelyeknek füzet formájú kiadása már rég elfogyott. Másrészt belekerült néhány fontos előadás szerkesztett változata, amelyek az eddigi Szeretetláng Találkozókon hangzottak el. Az írásokhoz kapcsolódva pedig régebbi és újabb szeretetlángos tanúságtételeket is olvashatunk, amelyek megdobogtatják a szívünket. A tartalomból:
1%-os statisztikák
Megjelent a Nemzeti Adó és Vámhivatal honlapján annak a több mint 33 ezer civil szervezetnek a listája, valamint annak a 165 egyházi vagy vallási felekezetek a neve, amelyeknek 2024. május 21-ig a személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékát fel lehet ajánlani. Tavaly valamivel több mint 29 ezer szervezet volt jogosult az adónk egy százalékára. Mint írják, bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.
Jaj nektek...
"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől." (Mt 23, 13–22)
A törvénykező lelkület, a képmutatás, a hatalmaskodás és a terhek halmozása elcsüggeszti a szívet...
A farizeusi magatartástól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gördülősztrájk - röviden
Január 23-tól gördülő munkabeszüntetést hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. A tiltakozást hét munkanapon – így hét tanítási napon – át folytatják, a sztrájk zárása január 31-én lesz. Erre a napra egyúttal szolidaritási akciót is hirdettek a tanárokkal közösséget vállaló más szakszervezeteknek, civil szervezeteknek, aktivistáknak.
A KSH 2023-as foglalkoztatási statisztikai adatai
Tavaly novemberben 18 ezer fővel, 4 millió 736 ezer főre nőtt a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliek száma is nőtt azonban, összesen 207 ezer fő, míg a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt – összegezte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Lélek és élet
"A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet." (Jn 6,60–69)
Hagyjuk, hogy a vágyaink, érzéseink, ambícióink határozzák meg tetteinket, vagy képesek vagyunk ezek elé helyezni Isten akaratát?
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy életem Istenben legyen elrejtve! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Fides hírügynökség megemlékezése a 2023-ban megölt misszionáriusokról
A Fides, az Evangelizációs Dikasztérium missziós hírügynöksége által összegyűjtött és 2023. december 30-án közzétett adatok szerint 2023-ban húsz misszionáriust öltek meg világszerte: egy püspököt, nyolc papot, két szerzetest, egy szeminaristát, egy novíciust és hét világi hívőt. Bár a Fides által összeállított listák mindig frissíthetők és javíthatók, (az eddigi adatok alapján) az előző évhez képest kettővel több misszionáriust öltek meg. Földrészenkénti bontásban a legmagasabb számot ismét Afrikában regisztrálták, ahol kilenc misszionáriust gyilkoltak meg: öt papot, két szerzetest, egy szeminaristát és egy novíciust.
Egy szép magyar siker - röviden
Pálfai Károly Cipőfűző (Bound Legs) című rövidfilmje bekerült a cannes-i filmfesztivál független rövidfilm kategóriájának shortlistjére, vagyis a közé a három alkotás közé, amely közül a díjazott ki fog kerülni. A film 2022-ben 8 fesztiválon összesen 15 első díjat nyert.
Az utolsó helyet keresve
"Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják." (Mt 23,1–12)
A gőg és önzés bukáshoz vezet, az alázatos szeretet viszont bejuttat a mennybe...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
