Heti könyvajánló: Ármányos sárkányos

"Egyik évben különösen szép, enyhe őszi idő köszöntött a környékre, és a Bömbi-fa virágot bontott. Sok-sok kicsi piros virágot, a virágokból pedig szép pirosas termést érlelt, ami fürtökben csüngött az ágain. Ekkor hangzott fel először az a mély, búgó, vibráló hang, amit azóta minden őszön hallhattak az itt élők.
Hogyan ne váljunk online csalások áldozataivá
Az adathalász csalások elsődleges célja, hogy az elkövetők különféle módszerekkel személyes adatokat csaljanak ki tőlünk, amelyeket jogtalanul felhasználva haszonra tesznek szert.
Jézus megbizatása
"Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott." (Lk 10,1–9)
Keresztények vagyunk, tehát meghívottak arra, hogy Jézus előtt járjunk és hirdessük Őt.
Köszönöm Uram, hogy hozzád tartozhatunk - kérlek segíts, hogy mindig tanúságot tudjunk tenni rólad! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Egy kellemetlen vita Szeged városa és a Szeged-Csanádi Egyházmegye között
A szegedi képviselő-testület „Szent Ferenc erdőre” keresztelné azt a hathektárnyi zöldterületet, amelyet – Kiss-Rigó László püspök projektje miatt – teljesen megtisztítanának, kivágva az ott lévő több évtizedes fákat is, hogy ott a fociakadémiájuknak focipályákat építhessenek. A véderdő tarvágása miatt egyre feszültebb a viszony a szegedi önkormányzat és a Szeged-Csanádi Egyházmegye között. Kiderült az is, hogy a püspök miért ragaszkodik a hathektáros területhez.
Isten szolgáló szeretetéről
"Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,35–45)
Isten szolgál minket, így nekünk is szolgálnunk kell embertársainkat...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ismét rács mögött a Nobel-békedíjas író, aktivista
10 évre ismét rács mögé került a Nobel-békedíjas Alesz Bialiatskij. Amikor először elítélték, Benedek pápa nunciusa meglátogatta börtönében. „Ez életem legnagyobb eseménye: a Szentatya figyelme és aggodalma irántunk”- mondta 11 éve az akkor négy és fel évre elítélt irodalomtudós, nyelvész, író Alesz Bialiatskij, a fehérorosz (belorusz) katolikus egyház életének fő újjáélesztője, a fehérorosz nyelv apostola.
Bolíviában az Egyház felemeli a hangját a kábítószer-kereskedelem ellen
Bolívia északi régiójában a lakosok szeme láttára zajlik az intenzív drogkereskelem, rombolja a társadalom szövetét. A bergamói születésű Eugenio Coter, az ország északi részén, a Peru és Brazília határán fekvő pandói apostoli vikariátus püspöke számolt be erről az AgenSIR olasz katolikus hírügynökségnek.
Kulcs a mennybe
"Mondom nektek, hogy mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt." (Lk 12,8–12)
Jézus nagylelkű ajánlata minden embernek szól...
Igen Uram, Te vagy a Megváltó, az élő Isten Fia, Jézus Krisztus! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Nagyot nőtt a rákos megbetegedések száma a világban
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) közleménye szerint 2022-ben 20 millió új rákos megbetegedést prognosztizált, a mostani 35 millió ehhez képest 77 százalékos növekedést jelent. Az új esetek számának ugrásszerű növekedése mögött az öregedés, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és a légszennyezés áll.
Magyar nagykövetség Jeruzsálemben, röviden
Magyarország a jövő hónapban Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti izraeli nagykövetségét – írja a The Times of Israel. A két fél az elmúlt napokban jutott megállapodásra az ügyben, a részleteket pedig Eli Cohen külügyminiszter és Szijjártó Péter tárgyalásai során dolgozták ki. A lépéssel Magyarország lenne az első európai uniós tagállam, amely nagykövetséget nyit Jeruzsálemben.
Isten ismeri...
"Nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne kerülne; sem olyan titok, amely ki ne tudódnék." (Lk 12,1–7)
Hiába trükközünk, hiába ügyeskedünk, Isten ismeri az igazságot...
A képmutató magatartástól ments meg Uram, minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
