Állandó megújulásban – Vasárnap kezdődik a házasság hete
Magyarországon február 11. és 18. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A hazánkban idén „Állandó megújulásban” mottóval meghirdetett héten több mint ötven településen közel kétszáz programmal várják az érdeklődőket az önkéntes szervezők – országszerte és a határokon túl is.
Az egyetlen lehetőség
"Jézus ezt felelte: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” (Mt 11,25–30)
Jézus az egyedül tökéletesen tiszta, bűntelen, az egyetlen áldozat, ugyan ki máson keresztül juthatnánk az Atyához?
Köszönöm Uram, hogy megváltottál és utat készítettél nekünk az örök Életbe! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2023. március 18-i üzenete Medjugorjéból
Mirjana Dragicevic-Soldo látnoknak 1981. június 24-től 1982. december 25-ig voltak mindennap jelenései. Az utolsó mindennapos jelenése alkalmával a Szűzanya rábízta a tizedik titkot és azt mondta neki, hogy ezentúl csak évente egyszer, mégpedig március 18-án fog megjelenni neki. Így történt ez az elmúlt években is. A jelenés 13:33-kor kezdődött és 13:39-ig tartott. A Szűzanya a következő üzenetet adta:
Globális összefüggések: a szaharai por és a hazai napenergiatermelés viszonyáról
A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, a Pannon Egyetem és az ELTE kutatói azt vizsgálták, hogy a szaharai porviharokkal érkező ásványi por milyen hatással van a hazai napenergia-termelésre.
Békességszerzők
"Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni." (Mt 5,1–12a)
A viszály szelleme átjárja kultúránkat, vezetőink a saját népükkel is háborúskodnak, ellenségeskedést szítva közöttünk...
Istenem segíts, hogy utat ne tévesszünk, hogy mi, keresztények békességszerzők lehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Szent Gianna életét bemutató kiállítás Törökbálinton
Talán hallhattatok róla, 2022. április 28-tól 2023. április 28-ig tart a Szent Janka év, amely az olasz Gianna Beretta Molla (1922–1962) földi születésének 100., mennyei születésének (halálának) 60. évfordulóján kerül megünneplésre. Ennek keretében Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére Törökbálintra érkezik a Szent Gianna (ejtsd Dzsánna), magyarul Janka életét bemutató kiállítás, amely március 20-tól, hétfőtől péntekig a Szeretetláng közösségi ház sekrestye termében, míg március 25-től április 2-ig a katolikus templomban lesz megtekinthető.
Tavaszi hónappá válik a február?
Az elmúlt napokban sorra dőltek meg a hőmérsékleti rekordok. Vasárnap 13,9 fokot mértek Budapesten, és hétfőn is újabb rekord dőlt meg, ahogy kedden is, amikor szintén Újpesten mértek 17,1 fokot. A március végi, április időjárásnak egyelőre nem látszik a vége, jövő szerdáig, ami már február közepe, folyamatosan 10 fok fölött várható a legmagasabb nappali hőmérséklet. Az idei január volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta, idézte az MTI az Európai Unió Copernicus klímaváltozást figyelő szolgálatának (C3S) csütörtökön kiadott jelentését. Sőt, tavaly június óta minden hónap a világ legmelegebb hónapja volt a korábbi évek azonos időszakához képest.
A főparancs
"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” (Mk 12,28b–34)
Nincs nagyobb parancsolat, mert az Isten Szeretet és minden a Szeretetben áll fenn.
Jöjj Szentlélek, Szeretet Lelke és segíts, hogy egész életemet a főparancs szellemében tudjam élni! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Életre keltik a mamutokat?
Nagyjából tíz éve foglalkozik a gyapjas mamutok felélesztésének gondolatával egy technológiai vállalat társtulajdonosa, George Church, aki most ígéretet tett arra, hogy 2028-ra megszületnek az első elefánt-mamut hibridek.
Film a hippi-korszak Jézus-forradalmáról
Nagy sikerrel debütált a napokban az amerikai mozikban a Jézus-forradalom című film, amely az 1960-as és 1970-es évek egész világot megrázó keresztény ébredési mozgalmának kezdeteibe enged bepillantást.
Utolsókból elsők
"Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” (Lk 14,1.7–11)
Isten országában nem sok babér terem a celebeknek...
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
