Felelősségünk a lakóhelyünk iránt
"És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz." (Mt 11,20–24)
Jézus szavai beteljesedtek, a várost egy földrengés földig rombolta és a tó partvonala is odébb húzódott, így a város nem épült újjá.
Drága Istenünk, add meg nekünk a megtérés ajándékát, hogy megmeneküljön lakóhelyünk, hazánk és nemzetünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Isten akaratának felismerése életünkben

3 alkalomból álló sorozat - előadás és kiscsoportos beszélgetés indul Törökbálinton a Szeretetláng közösségi házban szeptemberben hétfőnként 19 órától. Részletek:
Halálos ítéletek száma a világban
Kína a rekorder több, mint ezer kivégzéssel. - Az egyetlen jó hír, hogy a világon tavaly „csupán” 16 országban hajtottak végre halálos ítéletet. Ez – az előző évekhez képest – történelmi mélypontnak felel meg. Egy évvel korábban, 2022-ben még húsz országban regisztráltak végrehajtott halálbüntetést.
Istenért...
"Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.” (Mt 19,27–29)
Elhagyjuk, hogy Krisztusban visszanyerjük őket...
Tiéd vagyunk, és tiéd is akarunk lenni, most és mindörökké, ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Elfogyó Kárpátok - röviden
A természet folyamatosan pusztul Európában, még a hivatalosan védett területeken is. Csak az elmúlt két évtizedben elvesztettük a Kárpátok értékes erdeinek 7,4%-át, ami kétszer akkora terület, mint Párizs, Berlin, Róma, Budapest, Brüsszel és Varsó együttvéve...
Magyarország élen jár az európai uniós források lehívásában
Az Eurostat adatai szerint Magyarország a jelenlegi uniós ciklus alapján a tagállamok felső harmadába tartozik a források lehívását tekintve, annak ellenére, hogy továbbra is érvényben vannak az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések.
Irgalmasságot cselekedni
"A törvénytudó így válaszolt: Aki irgalmasságot cselekedett vele. Jézus így folytatta: Menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!” (Lk 10,25–37)
Vajon van-e erőnk és bátorságunk legyőzni önmagunkat a másik segítségéért?
Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Háború polgári célpontok, a védtelenek ellen - hír + ima
Az ukrajnai Szumi városát ért bombatámadásban az orosz csapatok a városon belül egy olyan lakóövezetet lőttek, ahol 16 lakóházat, három iskolát, valamint több üzletet és járművet is megrongáltak – közölte a szumi területi katonai közigazgatás. A támadás miatt „önkéntes evakuálást” kellett végrehajtani a térségben – írja a Sky News. Imádkozzunk:
Belépés a kegyelem világába
"Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van." (Mt 10,24–33)
Belépés a kegyelem világába - megvalljuk, hogy Istenhez tartozunk...
Köszönöm Uram, hogy gyermekeddé fogadtál és magadénak ismersz el minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa úrnapi homíliája: Vigyük a szeretet kenyerének friss illatát a világba!
Június 2-án, Úrnapján, Krisztus szentséges testének és vérének főünnepén a Szentatya a Lateráni Szent János-bazilikában mutatott be szentmisét. Az eucharisztikus ünneplést követően körmenetben vonultak a hívők a Via Merulanán a Santa Maria Maggiore-bazilikához, ahol a pápa szentségi áldást adott. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közzétesszük.
Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó

