Új magyar bíboros - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. december 07. szombat

Német László belgrádi érseket december 7-én bíborossá kreálja Ferenc pápa. Bíborosi jelmondata: „Áldja az Urat az Úr minden műve” (Dán 3,57). A címeremén egy hársfa van, alatta egykori püspöksége négy folyója: Béga, Temes, Tisza, Duna. Belgrádban eddig még soha nem volt bíboros...

Ferenc pápa: Jézus szeretetre biztat – aki szeret, az él; aki gyűlöl, az meghal

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 03. hétfő

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén a Szentatya a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el a szokásos Úrangyala Mária-imát a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel és zarándokokkal. A napi evangéliumból, Jézus bemutatásának jelenetéből kiindulva arról elmélkedett, hogy Jézus az üdvösség, a világosság és az ellentmondás jele. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

A Szűzanya szobra fényt bocsát ki magából Medjugorjéban

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 27. péntek

2013. szeptember 23.-án, hétfőn Medjugorjéan elterjedt a hír, hogy Vicka Ivankovics látnok, férje után Mijatovics, szülei házában egy gipszből készült Szűzanya szobor foszforeszkáló zöld színű fényt bocsát ki magából. A hír olyan gyorsan terjedt, hogy másnap az egész világból sms, email, telefon özöne érkezett, vagyis a világban élők hamarább tudtak e jelenségről, mint akik zarándokként érkeztek ide, s ezért nem az internettel voltak lefoglalva.

A missziós hónaphoz: Jézus, a csodatévő

Kategória: Eheti
Megjelent: 2019. október 21. hétfő

Sok gyógyító létezett Izraelben – és a többi népeknél -, az ördögűzés sem volt ismeretlen. Jézus azonban nem egy volt a vándor gyógyító karizmatikusok közül, hanem messze kimagaslott közülük az általa, az emberek érdekében végbe vitt csodák mennyiségével és minőségével egyaránt – nem beszélve a természet erőinek lecsendesítéséről -, amiket látva szintén félelem fogta el az embereket, s kérdezgették: Ki ez az ember, hogy még az ördögök is, a természet erői is engedelmeskednek neki?

Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 2. előadás

Kategória: videók
Megjelent: 2022. szeptember 19. hétfő

Téma: Isten átalakító szeretete
Előadó: Sipos Gyula
Az ajánlott könyvek megrendelhetők elérhetőségeinken. Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Ami megrontja a szívet

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. augusztus 27. kedd

"Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal." (Mt 23,23–26)
Az önző énünk dédelgetése teljesen megronthat minket...
Tisztítsd meg szívünket Uram, hogy hozzád ragaszkodjunk! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A Mohamed lett a leggyakoribb babanév a briteknél

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. december 07. szombat

Az újszülöttek körében a Mohamed lett a legnépszerűbb fiúnév Angliában és Walesben - derült ki a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal frissen közzétett adataiból.

Európa atomerőművet építene a Holdon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 03. hétfő

Ahhoz, hogy az ember hosszútávon is meg tudja vetni a lábát a Holdon, fontos, hogy megbízható energiaellátás legyen a küldetések számára az égitesten. Habár a Hold egyes részein elegendő napenergia áll rendelkezésre, a hosszú holdéjszakák és a szélsőséges hőmérsékletváltozások miatt ez nem elég mindig megbízható megoldás. Ezért az orosz, a kínai és most már az európai mérnökök is úgy vélik, az atomenergia lehet a megoldás a problémára – írja az Interesting Engineering.

Az élet megy tovább – de nem mindegy, hogyan!

Kategória: Eheti
Megjelent: 2019. október 14. hétfő

Túl vagyunk az önkormányzati választásokon. Ki-ki a saját meggyőződése szerint most sírhat vagy örülhet, nyertesnek vagy vesztesnek tekintheti magát, települését, esetleg hazánkat. Akár így, akár úgy, de mindannyian győztesek lehetünk, lehetnénk, ha… Hát igen, ez a néhány ha, amit most valósággá kellene tennünk, keresztényeknek és nem keresztényeknek egyaránt.

Ünnepi fa

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 19. csütörtök

A  Fehér Ház a Karácsonyfát „Ünnepi Fá”-nak  nevezte. Ez a  tény arra késztette a CBS műsorvezetõjét Ben Steint, hogy  megírja a lenti cikkét. Úgy gondolom, ezek a gondolatok mindenhol érvényesek.

Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 1. előadás

Kategória: videók
Megjelent: 2022. szeptember 12. hétfő

Téma: Az Istennel való egyesülés valósága
Előadó: Sipos Gyula
A két ajánlott könyv: Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium; Jézus Krisztus élete (A könyvek megrendelhetők elérhetőségeinken.)
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005