Frontkórházakat is támogat a Katolikus Karitász

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 07. péntek

Ukrajnai egészségügyi intézményeket, köztük frontkórházakat is támogat a Katolikus Karitász kötszerekkel, kórházi eszközökkel - közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel.

Visszaigazolás

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2010. szeptember 29. szerda

Úgy érzem, néhány dologban visszaigazolódott az a döntés, hogy a kiadói munkát (és megélhetést) átadva, teljes időben Isten országa építésének szenteljem magam. (Milyen nagyképűen hangzik ez a mondat, pedig csak azt a vágyat takarja, hogy egészen Istené lehessünk, és eljöjjön közénk Isten országa, mint a Szeretet földje - és természetesen ez utóbbi mondat nem királyi többesben íródott, hanem abban a hitben, hogy valóban többen is akarjuk ezt, imádkozunk és dolgozunk ezért.) Néhány ilyen megerősítő tény:

20 tanács a házasságról - amit minden férfinak tudni kellene

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. december 19. csütörtök

Egy nemrég elvált férfi összegyűjtötte, mi az, ami szerinte a jó házassághoz elengedhetetlenül szükséges. “Nyilvánvalóan nem vagyok egy kapcsolat-szakértő, de azután, hogy elvesztettem azt a nőt, akit szerettem, összeírtam azokat a dolgokat, amiket tudnom kellett volna ahhoz, hogy ne válással végződjön a házasságom.” Íme a lista.

A legnagyobb Ismeretlen

Kategória: Eheti
Megjelent: 2019. december 09. hétfő

Okos emberek szerint a megismerés és feldolgozás útja az ismeretlentől az ismertig néhány egyszerű lépésben összefoglalható.  Kezdetben van az „ismeretlen”, aminek a létéről sem tudunk (azaz ismeretlen az ismeretlen), majd megértjük, hogy van valami, amit még nem ismerünk (ismert ismeretlen), és a megismerő, feldolgozó folyamat során az ismeretlen ismertté válik (ismert ismert). Nem bonyolítom tovább: a legnagyobb ismeretlen Isten, aki ismertté tette magát előttünk…

Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 4. előadás: Misztika

Kategória: videók
Megjelent: 2022. október 03. hétfő

Előadó: Sipos Gyula
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Jézus győzött...

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. szeptember 03. kedd

"Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból." (Lk 4,31–37)
Jézus győzött a gonoszság minden ereje felett - és ez a győzelem a miénk...
...de szabadíts meg a gonosztól, mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké, ámen!   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Heti könyvajánló: Mária titka

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2024. december 10. kedd


...Ezért amikor végigelmélkedjük Szűz Mária életének eseményeit - ahogy azt a Szentírásban olvashatjuk -, akkor olyan „titkokat” fedezhetünk fel, amik eddig talán rejtve voltak előttünk...."

Keresztény felekezeti átrendeződés Brazíliában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. február 07. péntek

„Isten a mindenem. Isten az Atyám, és Jézus nélkül semmi vagyok” – mondta a 83 éves amazonasi lakos, Ramos a CBN News-nak, akinek életútja, személyes példája is jól illusztrálja azt a vallási-felekezeti átrendeződést, ami Brazíliában zajlik: katolikus nevelést kapott, s emlékszik arra, amikor még a katolikus hit uralta azt a folyóparti közösséget, melynek ő is a tagja. A helyzet azonban jelentősen megváltozott: evangéliumi gyülekezetek ezrei alakultak meg az elmúlt évtizedekben...

Zajlik az élet - részlegesen leállhat az amerikai kormány

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 30. hétfő
Részlegesen ismét leállhat 17 év után az amerikai kormány a Kongresszusban az utolsó pillanatig folyó költségvetési vita következményeként. Miért és milyen következménnyel járhat mindez? 

Tervek és egyebek

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2010. szeptember 13. hétfő

Többen kérdezték, hogy miért hagytam ott a Zarándok Kiadót, mik a terveim és egyáltalán, mib?l fogunk élni. Hát, mindenre nem tudok válaszolni (f?leg az utolsó kérdést illet?en egyel?re több az Istenbe vetett remény és a bizalom, mint a tényszer? valóság), de a terveinkr?l szívesen írok néhány szót, annál is inkább, mert hiszen a Kiadót és a Zarándok honlapot is ezek miatt adtam át…

Zűrzavaros Eljövetel

Kategória: Eheti
Megjelent: 2019. december 02. hétfő

Nem, sajnos Jézus közeledése felénk nem azt jelenti, hogy úszunk a boldogságban, óriási élmények érnek minket és minden kisimul körülöttünk. Épp ellenkezőleg, a Szentírás és Jézus szavai – de a történelmi tapasztalatok szerint is -, Isten közeledtével fokozódik a zárzavar. (A 18. zsoltár egyenesen azt mondja, hogy Isten „sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek”.) Próbáljuk megérteni, miért van ez így…