A világegyetem "életre hangoltságáról"
A tudósok, ahogy egyre inkább megismerték a valóság működését, a világegyetem különös életre hangoltságának több, nehezen érthető jelét fedezték fel. Kiderült, hogy a világegyetem struktúráját éppen olyan természeti állandók határozzák meg, ezek hatására éppen olyan alkotórészek jönnek létre, és ezek kölcsönhatását éppen olyan fizikai törvények vezérlik, amelyek valószínűtlen, ezért csodaszerűnek tűnő együttállása tette lehetővé az élet keletkezését.
Sírunk és örülünk
Sírunk, mert meghalt Angyi néni - megemlékezésünk olvasható a Hírek, események menüpont alatt -, az ő személye pótolhatatlan, de biztos vagyok benne, hogy már fenn van a mennyek országában, ott dicsőíti az Urat és közbenjár értünk, bűnösökért is. Ezért aztán örülünk is...
Egyebekben pedig: szombaton megyünk Máriapócsra a rákos zarándoklat keretében,vasárnap cigánymisszió Érden, hétfőn és kedden a szokásos közösségi összejövetelek, csütörtökön pedig Angyi néni temetése, közben pedig a mindennapi ügyek és imák - Isten szeretete öleljen körül mindannyiunkat!
Imával és szeretettel: Gyula
Nézeteltérések egy kínai püspök temetése körül
A december 11-én, 92 éves korában elhunyt Liu Jinghe, Tangshan (Hebei tartomány, Kína) emeritus püspökének halála óta éles konfliktus uralkodik a helyi katolikusok és a hatóságok között a püspök temetésének helyét illetően – adta hírül a La Croix az Ázsia Egyházai (Églises d’Asie) ügynökség nyomán.
Cigány vagyok
Amikor meghallottam, hogy milyen kérdések lehetnek az új „nemzeti konzultáció” kérdőívén, arra gondoltam, hogy kiteszek magamról egy fotót, azzal az aláírással, hogy „cigány vagyok”. Aztán láttam, hogy beindul valamilyen társadalmi immun-reakció, pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, komoly emberek tiltakoznak – de azt gondolom, hogy nekünk, keresztényeknek nagyon fontos ehhez még egy szempontot hozzá tennünk, nehogy úgy járjunk, mint hazánk az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus után.
Élő adás a szobából 78: Az antikrisztusi emberekről...
... és arról, hogy mi Isten javaslata velük szemben, majd imádkozunk egymásért, és a végén még röviden szólók az erőszakmentességről és a fegyverekről...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Aki benne hisz, el ne vesszen
"Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,13–17)
Minden, amit Jézus Krisztus mondott, beteljesedett.
Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Alkotóközösségünk tagjainak művei a budapesti kiállításon
Budapest, Szent István Bazilika Lovagterme, a "31. Betlehemi Jászol Kiállítás": a képeken alkotóközösségünk tagjainak művei a kiállításon. (Pál Ildikó, Ősapayné Koós Eszter, Sípos (S) Gyula) Fotók a kiállításról:
Ferenc pápa: Mindenütt tegyék le a fegyvert, és hallják meg a békét kérő népek kiáltását!
Február 9-én délben a Szentatya a fegyveres erők, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok jubileuma alkalmából a vatikáni Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepélyes szentmise végén imádkozta el a hívekkel a vasárnap délben szokásos Mária-imát, az Úrangyalát. Emlékeztetett arra, hogy az Egyház tanítása szerint a katonáknak a népek biztonsága és szabadsága fölött kell őrködniük. Az alábbiakban a Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Felsőbbrendűnek látják magukat a magyar csalók
A tipikus magyar vállalati csaló 35-40 éves, jellemzően autoriter vezető, és a világátlagnál lényegesen magasabb céges beosztásban dolgozik – derül ki a KPMG hatszáz vállalati csalás történetét feldolgozó globális elemzéséből.
Szentlélek ötezerér'
Zajlik az élet, nagyon sok minden történik "nálunk". Kellemes és kínos történetek egyaránt vannak: a törökbálinti egyházközség szervező csapatával közösen elindítunk egy zarándoklat-sorozatot a rák megállításáért és testi-lelki betegségekből való gyógyulásért - ez például nagyon jó dolog. Aztán a cigánymisszióban egy roma asszony azt találta ki (a hátunk mögött), hogy azt mondja a társainak, jöjjenek el az alkalomra, mert kapnak ötezer forintot - hát ez már elég kínos történet...
Koronavírus, Leonardo Da Vinci és a józanság lelke
Pál apostol azt írja Timóteusnak, hogy „nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Erre a józanságra pedig nagy szükségünk lenne. Most egy esemény – koronavírus járvány -, és egy ember – Leonardo -, esetén szeretném ezt illusztrálni.