„Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről”
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers és novella író pályázatot hirdet „Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről” címmel. A pályázat célja, hogy a résztvevők a szépirodalom eszközeivel bemutassák Egyházunk példaadó szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet életét, tetteit, csodáit. Témajavaslatok:
Halálra ítélték, mert azt mondta, Jézus követi
2022. július 4-én Pakisztánban halálra ítélték a 2017-ben letartóztatott keresztény bicikliszerelőt, Ashfaw Masih-t. A 36 éves keresztény férj és édesapa hat éve van börtönben. 2017-ben istenkáromlás vádja miatt tartóztatták le a kerékpár-szervizében egy muszlim vásárlójával folytatott vitát követően.
A közúti forgalomról röviden
Negyedével nőtt a magyar közutak forgalma 2013 és 2018 között. Egyre több a jármű, és ezek egyre többet futnak – hír a Magyar Közút adatai alapján. Nem is csoda, ha hozzávesszük, hogy növekszik a forgalomba helyezett autók száma is...
Időskori demenciát okozhat a légszennyezés
A legújabb kutatási eredmények szerint a legkisebb részecskék közvetlenül elérhetik az agyat is, emellett a szálló por károsítja a vérereket, így kevesebb vér jut az agysejtekbe. Károsodhat az emlékező- és a beszédképesség is...
A két pápa – XVI. Benedek és Ferenc pápa az új Netflix-mozi főszereplője
Karácsonykor kerül a nagyközönség elé a Netflix A két pápa című filmje, melyben XVI. Benedek és Ferenc, a hagyományőrző és a haladó – „kiteríti lapjait”. Nem okoz csalódást a két egyházfő látásmódját ütköztető, nagyon várt Netflix-mozi első előzetese.
Háború, a halál kultúrájának valósága - cikkek + ima
Kapzsiság, hatalomvágy, a másik javainak elkívánása, gyűlölet, az önzés és halál civilizációja - és ennek valósága az Ukrajna leigázásáért folyó háború. Cikkek + ima:
Erősödött a fogyás - röviden
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hat hónapjában, miután 2,8 százalékkal kevesebb gyermek született és 1 százalékkal többen haltak meg a múlt év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. Az év első hat hónapjában 41 902 gyermek született, 1201-gyel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Emellett viszont 2019 január–júniusában 67 741-en haltak meg, 1 százalékkal, 691-gyel többen, mint a tavalyi év azonos időszakában.
Ferenc pápa válaszai a lemondásáról kérdezőknek
Augusztus 29-én indult vissza a Szentatya Kanadából Rómába egyhetes apostoli útját, „bűnbánati zarándoklatát” lezárva. Szokásához híven most is lehetőséget nyújtott arra, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Ezekből emeltük ki a lemondásával kapcsolatos kérdéseket és válaszokat:
Ferenc pápa vasárnap délben: A birtoklási vágy függőséget okoz, tönkreteszi az embert!
Július 31-én a Szentatya mintegy tizenkétezer zarándok jelentlétében imádkozta el a vasárnap déli Úrangyalát. Miután elmélkedett a kapzsiságról szóló evangéliumról, többe között tárgyalásokat és békét sürgetett Ukrajnában, és köszöntötte jezsuita rendtársait Szent Ignác ünnepén. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
A Szűzanya 2019. augusztus 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Szeretettel imádkozzatok, dolgozzatok és tegyetek tanúságot a Mennyek országáról, hogy jó legyen számotokra itt a földön. Gyermekeim, Isten százszorosan megáldja törekvéseiteket, tanúk lesztek a nemzetek között, a hitetlenek lelke pedig érzékelni fogja a megtérés kegyelmét és a Menny hálás lesz a ti erőfeszítéseitekért és áldozataitokért. Gyermekeim, rózsafüzérrel a kezetekben tegyetek tanúságot arról, hogy az enyéim vagytok és döntsetek a szentség mellett. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Szombaton Szeretetláng Fesztivál!
VI. SZERETETLÁNG FESZTIVÁL 2019. augusztus 31. (szombat), 9-17 óráig Budapesten, a Máraremetei Kegytemplom templomparkjában. (Mi is kint leszünk a fesztiválon, könyveinket kedvezményes áron lehet ott megjkapni, visszük ingyenes kiadványainkat is! Keressetek minket a Szeretetláng sátorban!) Részletes program:
