Halálra ítélték, mert azt mondta, Jézus követi

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 03. szerda

2022. július 4-én Pakisztánban halálra ítélték a 2017-ben letartóztatott keresztény bicikliszerelőt, Ashfaw Masih-t. A 36 éves keresztény férj és édesapa hat éve van börtönben. 2017-ben istenkáromlás vádja miatt tartóztatták le a kerékpár-szervizében egy muszlim vásárlójával folytatott vitát követően.

A pakisztáni bíróságok egy hónapja istenkáromlásért halálra ítélték Ashfaq Masih-t, a 36 éves keresztény férjet, apát és bicikliszerelőt.
Ashfaq hat éve van börtönben. 2017-ben istenkáromlás vádja miatt tartóztatták le egy muszlim vásárlójával folytatott vitát követően a kerékpár-szervizében.
A feljelentés azután történt, hogy az egyik ügyfele nem volt hajlandó fizetni a kerékpárja javításáért azzal az ürüggyel, hogy ő egy hithű szúfi muszlim. Ashfaq Masih viszont nem akart felmentést adni a vásárlónak a fizetés alól.
„Ragaszkodtam a számlámhoz, és azt mondtam, hogy Jézuson kívül senkit nem követek, ezért nem érdekel a férfi vallási státusza” – mondta.
Az „én csak Jézust követem” kijelentést a hatóságok és a bíróság úgy értelmezték, hogy „nem vagyok hajlandó Mohamedet követni”, amit  istenkáromlásnak minősítettek.
A szervizben kialakult veszekedést követően a helyi rendőrség letartóztatta Ashfaqot, mert nem tisztelte Mohamed prófétát. A rendőrség már a helyszínen az istenkáromlásról szóló törvény 295 C. szakasza alapján regisztrálta az ügyet, amely kötelező halálbüntetéssel jár.
Ashfaq Masih a tárgyalás során mindvégig fenntartotta az ártatlanságát. Állítása szerint az ellene felhozott vádakat a kerékpárjavító műhely tulajdonosa és egy riválisa tervelték ki, mivel tönkre akarták tenni a vállalkozását.
2022. július 4-én a lahore-i bíróság akasztás általi halálra ítélte Ashfaqot.
A keresztény férfi a Legfelsőbb Bírósághoz fog fellebbezni. Közben viszont a radikális iszlamisták esetleges támadásai is veszélyeztethetik az életét, akik a börtönben bármikor megölhetik.
Joseph Jansen, a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott fellebbezést előkészítő Voice for Justice elnöke az AsiaNews-nak nyilatkozott a Masih-ügyben hozott ítéletről, hangsúlyozva, hogy a kegyetlen ítélet félelmet kelt a pakisztáni keresztényekben, különösen azokban, akiket szintén istenkáromlással vádolnak.
Elmondása szerint a legtöbb hasonló esetben ezek a vádak „hamisak, és sokszor bosszúhoz és személyes vitákhoz kapcsolódnak, semmint valódi rágalmazáshoz”.
A keresztényüldözést monitorozó Open Doors civil szervezet 2022-es globális keresztényüldözési indexe szerint Pakisztán a világ 8. legellenségesebb országa a keresztényekkel szemben.
Az Open Doors szerint a pakisztáni keresztények „az istenkáromló törvények fenyegetése alatt élnek, amelyeket gyakran alkalmaznak ellenük. Igazságtalanul megvádolhatják, letartóztathatják, bebörtönözhetik, vagy akár halálra is ítélhetik őket egyszerű féltékenységből vagy személyes vitákból kifolyólag”.
A blaszfémia vádjával halálra ítélt Ashfaq Masih-nak szüksége van a segítségünkre!
Továbbra is fel kell hívnunk a világ figyelmét azokra az igazságtalanságokra, amelyeket az üldözött keresztények a mai napig elszenvednek Pakisztánban!
Ezért kérem, írja alá, és terjessze a petíciót Ashfaq Masih-ért és a pakisztáni keresztényekért, és hordozza őket imáiban!
(https://citizengo.org/hu)

You have no rights to post comments