Időskori demenciát okozhat a légszennyezés

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 02. kedd

A legújabb kutatási eredmények szerint a legkisebb részecskék közvetlenül elérhetik az agyat is, emellett a szálló por károsítja a vérereket, így kevesebb vér jut az agysejtekbe. Károsodhat az emlékező- és a beszédképesség is...

Arról, hogy a légszennyezés súlyosan károsítja a nagyvárosban élők egészségi állapotát, már évtizedek óta tudunk, kezdve az asztmásan születő gyermekektől a szívbetegségekig. Most egy brit egészségügyi tanácsadó testület jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak légzőszerveinkre és vérkeringésünkre, hanem agyunkra is negatív hatása lehet.
A légszennyező anyagok egészségügyi hatásával foglalkozó bizottság (COMEAP), amely a brit kormány mellett működik, mintegy 70 tanulmány összegzése után megerősítette azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint a rossz levegő felgyorsíthatja az időskori demenciát és a kognitív funkciók hanyatlását, többek között például a térbeli látás romlását.
De károsodhat az emlékezet, a beszéd is, vagyis elindulhatnak mindazok a leépülési folyamatok, amelyek az Alzheimer-kór jellemzői.
Frank Kell, a londoni Imperial College munkatársa, aki három évig irányította a munkát, elmondta, hogy a légszennyezés és a mentális hanyatlás közötti összefüggés jelei az utóbbi években szinte lavinaszerűen erősödtek szerte a világban.
„A demencia az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb kihívás a 21.századi egészségügyi és szociális gondozás előtt” – idézte a New Scientist.
A bizottság elismerte, hogy nem lehet pontos számadatokat közölni arról, hogy hány idős ember szellemi leépülése függ össze a légszennyezéssel, miután eddig kevés olyan kutatás folyt, amelyek ok-okozati bizonyítékkal szolgálhatnak. Kelly viszont utalt egy, a londoni lakosságról 2018-ban végzett tanulmányra, amely szerint az évi átlagban 210 ezer új brit demencia-esetből közel 60 ezer lehet a rossz levegőminőség következménye.
A jelentés arra is kitér, hogy miként tudja a légszennyezés felgyorsítani a mentális hanyatlást.
A leglényegesebb ezek közül a parányi részecskékből álló szálló por, amely károsítja a vérereket, és ezáltal kevesebb vér jut az agysejtekbe.
De azt is feltételezik, hogy az agy immunrendszerét aktiválja a szennyezésnek való kitettség, és hogy a legkisebb részecskék közvetlenül elérik az agyat az orron és az idegsejteken keresztül, amelyek a szaglásunkat biztosítják. Ez utóbbi két mechanizmus megértéséhez azonban még további bizonyítékokra van szükségük a tudósoknak.
Brian Castellani, a durhami egyetem kutatója külön felhívja a figyelmet arra, hogy azokat, akik életük első éveiben rendszeresen szennyezett levegőt lélegeztek be, idősebb korukban jelentős agykárosodás érheti.
A jelentés egyúttal újabb bizonyítékul szolgál arra vonatkozólag, hogy a légszennyezés növeli a szívbetegségek kockázatát, mivel a káros anyagok belégzése szűkíti és rugalmatlanná teszi az ereket, fokozva ezzel a vérrögképződés, a szívritmuszavarok és a szívroham veszélyét is.
A Nagy-Britanniában tavaly elfogadott környezetvédelmi törvény értelmében az illetékes minisztereknek október 31-ig kell célkitűzéseiket ismertetni a légszennyezés csökkentésére. Az eddigi javaslatok azonban csupán azt célozzák, hogy 2040-ig évi 10 mikrogramm/m3-re csökkentenék az egyik legveszélyesebb szállópor-részecske, a PM2,5 arányát, ez pedig a duplája az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott új limitnek.
A COMEAP-hoz hasonló következtetésre jutott a közelmúltban a francia közegészségügyi kutatóintézet (INSERM) és a rennes-i egyetem.
A Lancet Planetary Health szakfolyóiratban márciusban megjelent tanulmány szerint a légszennyezés ugyanolyan kockázati faktora a demenciának, mint az alkohol vagy a traumatikus agysérülés.
A tanulmány szerint a demenciás esetek 40%-át lehetne csökkenteni vagy késleltetni a levegő tisztításával. A francia tudósok emlékeztetnek arra, hogy a levegőben lévő nitrogén-dioxid és a PM2,5 részecskék főleg a beszédkészséget rombolják, a korom pedig, amellett, hogy erősen rákkeltő hatású, a végrehajtó funkciókat támadja meg.
(szmo.hu)

You have no rights to post comments