Háborút indítanak a pápa ellen?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 04. szombat

"Egyes bíborosok doktrinális háborút akarnak, és ennek célpontja valószínűleg Ferenc pápa” - állította Walter Kasper bíboros az olasz Il Mattino című lapnak adott nyilatkozatában. Kasper szerint a konfrontációt az októberi rendkívüli püspöki szinódusra időzítették, és szervezői között olyan „nehézsúlyú” egyházi vezetők találhatók, mint Angelo Scola milánói bíboros, a kanadai Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa és George Pell ausztráliai kardinális, aki a Vatikán Gazdasági Titkárságát vezeti. Mindhárman a pápaesélyesek közé számítottak a legutóbbi konklávén, ezért vannak, akik szerint akár egyházszakadásig is eljuthat a vita, ha a pápa nem enged reformterveiből.

Az akupunktúra nem működik

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 03. péntek

Korunk egyik jellemző sajátsága a tudomány nagyívű szárnyalása. A fizika a négy alapvető erő egyesítésén fáradozik, a biológia az emberi DNS és agy rejtelmeit kutatja, az orvostudomány pedig kezdi megérteni a fontosabb betegségek biológiai hátterét, és egyre sikeresebb ezek gyógyításában is. Az autentikus tudományok mellett azonban él és virul egy párhuzamos árnyékvilág, az áltudományok hatalmas birodalma. A legintenzívebb támadás az orvostudományt éri; az orvosok és a tudományalapú gyógyítás presztízse soha nem látott mélységek felé zuhan. Az alternatív medicinák népszerűsége viszont egy ezzel éppen ellenkező, felfelé ívelő dinamikát mutat. Az egyik legnépszerűbb módszer ezek közül az akupunktúra.

Ferenc pápa: Ellenállok-e Jézus üdvösségének?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 04. szombat

Isten egyetlen vágya, hogy üdvözítse az embert, a gond viszont az, hogy sokszor az ember akarja megszabni az üdvösség szabályait – hangsúlyozta a Szentatya október 3-án a Szent Márta-házban mondott reggeli homíliájában. A Vatikáni Rádió tudósítása.

A közeledő halál különös jele?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 03. péntek

Jelentősen megnő az öt éven belüli elhalálozás valószínűsége azoknál az idősebb embereknél, akik kezdik elveszteni a szaglóérzéküket, állítja egy amerikai tanulmány. A Chicagói Egyetem munkatársai által végzett tanulmány szerint a szaglóérzék elvesztése jó előrejelzője az 5 éven belül bekövetkező halálnak. A felméréshez a kutatók több mint 3000 önkéntest vontak be. Az 57 és 85 év közötti résztvevők szaglóérzékét először 2005-2006 között mérték fel.

Ferenc pápa: A karizmák mindenki javát szolgálják

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 02. csütörtök

A Szentatya az egyház karizmáiról tartotta katekézisét október 1-jén délelőtt a Szent Péter téren – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Bátorságot mindenkinek - Beer Miklós püspök körlevele nagy vihart kavart

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 02. csütörtök

Múlt vasárnap fölbolydultak a váci katolikus egyházmegye gyülekezeteinek padsorai: a mise végén a papok felolvasták püspökük körlevelét, amelynek legfőbb üzenete az volt: a cigányok testvéreink, elfogadásuk és megsegítésük hitünk próbája. A levél azóta bejárta az internetet és komoly érzelmeket, élesen eltérő véleményeket hozott felszínre. Beer Miklós püspök atya számított arra, hogy sorai nem maradnak hatás nélkül, az azóta eltelt napok pozitív mérlege pedig megerősítette abbéli hitében, hogy bátorsága helyes volt.

Megerősítették eutanáziaellenes álláspontjukat a német püspökök

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 01. szerda

A Német Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülésén megerősítette az eutanáziával kapcsolatos állásfoglalását, miszerint az öngyilkossághoz nyújtott segítség bármely formája tilos – közli a Vatikáni Rádió.

Egy katolikus pap halálközeli élménye

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. október 01. szerda

 Jose atya: 1949. július 16-án születtem Keralában, Indiában. Tizennégy éves koromban léptem be a St. Mary minor szemináriumba Thiruvalla-ba, hogy a papságra felkészítő tanulmányaimat megkezdjem. Négy évvel később a Szent József Pápai Major Szemináriumba Alwayeba, Keralaba mentem, hogy folytassam a papi tanulmányaimat. A hét éves filozófia és teológia képzés elvégzése után 1975 január 1-jén szenteltek pappá, hogy misszionáriusként szolgáljak Thiruvalla egyházmegyében.

Ferenc pápa: Az angyalok megvédenek minket a gonosztól

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. szeptember 30. kedd

Szent Mihály, Gábor és Ráfael főangyalok ünnepén, szeptember 29-én, hétfőn a Szent Márta-házban mondott szentbeszédében a gonosz és Isten harcáról szólt Ferenc pápa – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

Hogyan ismerhetem fel, hogy mire vagyok meghívva?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. szeptember 30. kedd

 „… az igazság gyümölcse nyugalom, és biztonság mindörökké.” (Iz. 32, 17 Károli fordítás) Soha ne téveszd össze az alkalmasságot az önbizalommal; az egyik a képességeinket alapul, a másik azon, hogy tudjuk, kik vagyunk Krisztusban; hogy benne teljessé lettünk. Valaki így írt erről:

Élő bolygó - ahol és ameddig...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. szeptember 30. kedd

Felére zsugorodott a gerinces fajok létszáma az elmúlt 40 évben, eltűnnek a vadon élő állatok. A Kárpát-medencében a folyókban, tavakban volt a legnagyobb fajkihalás. Kész a WWF 2014-es Élő bolygó jelentése.