Szélsőjobb a baloldalon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 19. szombat

A szélsőjobboldal a baloldali mozgalmak rovására hódít Nyugat-Európában. A szociológus szerzőpár abban látja az okot, hogy a szélsőjobb egyszerűen kisajátítja a baloldali szavakat, és cserében a többi áramlat, a baloldalt is beleértve, átveszi a szélsőjobboldal gondolati sémáit.

Henri Boulad Budapesten – VIDEÓVAL

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 21. hétfő

A Magyarországra látogató Henri Boulad SJ, számos népszerű lelkiségi könyv szerzője kopt rítusú szentmisét celebrált 2014. július 17-én a zsúfolásig megtelt pesti Jézus Szíve-templomban, majd aznap délután előadást tartott a Párbeszéd Házában.

A fiataljaink nagyon el vannak tévedve

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 18. péntek

A gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók java része a munkába állást egyből közép-, vagy felsővezetői pozícióban kezdené, nettó 150 ezer forint alatt jó részük a kisujját sem mozdítaná, sokuk 300 ezer forint nettót akar kezdő fizetésnek. Szinte mindegyikük szeretne továbbtanulni, a legtöbben a gazdasági és pénzügyi pályát tartják vonzónak, annak ellenére, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudásuk több mint hiányos, nagyjából nincs. Úgy fest, a fiatalok egy másik mozit néznek.

Süketen született kisfiút gyógyítottak meg orvosi segítséggel

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 18. péntek

Először ültették be Magyarországon egy műtéti folyamatban a jelenleg elérhető legvékonyabb, kétoldali hallásjavító implantátumot a Szegedi Tudományegyetemen. A műtétet Rovó László fül-orr-gégész és audiológus professzor végezte a szegedi Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán. A cochleáris implantátum egy 16 hónapos, siketen született kisfiún fog segíteni, akinek minden esélye meglesz arra, hogy hallása ugyanolyan minőségű legyen, mint az ép hallóké.

"A muzulmán világ identitásválságot él át” – interjú Samir Khalil Samir SJ iszlamológussal

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 17. csütörtök

Samir Khalil Samir SJ a római Pápai Keleti Intézet és a bejrúti Szent József Egyetem egyiptomi származású iszlamológusa a Vatikáni Rádiónak adott interjút.

Egy elutasított hamis messiás

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 16. szerda

Az al-Kaida hajtásból a világ legeredményesebb terrorszervezetévé nőtte ki magát az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS), akik a napokban kikiáltották a kalifátust, miután ellenőrzésük alá vonták Kelet-Irak szunnita többségű területeit és Szíria egy jelentős részét. Becslések szerint hatmillió ember került az uralmuk alá. A kérdés az, hogy a frissen alapított „Iszlám Állam” életképes-e.

Missziós élmények Kenyában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 16. szerda

Kruzslitz Imre, a nagyváradi barátok temploma segédlelkésze néhány évvel ezelőtt önként vállalt misszióként nyolcvan napot töltött a kenyai Embu városában. Különleges élményeiről az Erdon.ro munkatársának, Ciucur Losonczi Antoniusnak számolt be.

Böjte Csaba: Oszd meg a kenyeredet!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 15. kedd

Egyik utamon, egy nagyon tehetős ember kertjében jártam, ahol szép sétányok, értékes növények, fák voltak, és egy szép kis kiülő kemence, grillező. Őszintén megcsodáltam mindent és megkérdeztem, hogy milyen gyakran sikerül élvezni is e csodálatos kertje pompáját. Kiderült, hogy nagyon ritkán, a tavaly egyszer gyújtott be a kemencébe.

Hogyan férkőznek a szexuális ragadozók a gyerekeinkhez?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 14. hétfő

Sokakkal együtt engem is nagyon megrázott Magyari Péter Utána minden állat szomorú című cikke. Csak a tévéből ismertem S.-t, kamaszként eléggé rajongtam érte, és amikor olvastam a cikket, a tévés pályát, átvillant a fejemen, hogy nehogymár ő legyen. De. Úgy tűnik, mégis. Hogyan lehetséges ez? Hogy lehet, hogy egy ilyen jófej, elkötelezett, értelmes, törődő ember valójában a szörnyetegek szörnyetege? A válasz: könnyen.

Tíz téveszme, amely szétzilálja a házasságot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 15. kedd

Linda Mintle családterapeuta a válásról írt könyvében sorra veszi a tíz leggyakoribb önámítást, amely végső soron a házasság felbomlásához vezet. Az alábbiakban ezeket ismertetjük röviden, a Cbn.com összefoglalója alapján.

Bolíviában engedélyezik a gyerekmunkát

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2014. július 14. hétfő

Visszalépés vagy előrelépés? – Dél-Amerika legszegényebb országában, Bolíviában legálisan dolgoztathatók gyerekek. Vitákat kavart a gyermekmunkát engedélyező törvény. A Vatikáni Rádió német szerkesztősége készített összefoglalót.