„Menj Józsefhez!” – Bemutatjuk Montréali Szent Andrást

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. január 22. vasárnap

Hogyan építette meg egy gyenge egészségű, tanulatlan ember Észak-Amerika egyik legnagyobb templomát? Bemutatjuk Montréali Szent Andrást, aki ezreket gyógyított meg Szent József közbenjárásával.

A kanadai Montréal fölött magasan fekszik a Szent József-oratórium monolit tömbje; megzöldült réz kupolája a francia-kanadai város egyik nevezetessége; a hit és kitartás jelképe. Az egyik legnagyobb észak-amerikai templom az egyik legkisebb szent munkájának a gyümölcse. A köszönet Montréali Szent Andrást, vagyis André testvért illeti, ahogy rendtársai a Keresztes Atyák kongregációjában (Congregatio a Sancta Cruce, C.S.C.) nagy szeretettel nevezték őt.

Alfred Bessette néven született 1845-ben egyszerű családban; édesapja ács volt, akinek nyolc gyermekről kellett gondoskodnia (összesen tizenkét gyermek született, közülük azonban négyen nem érték meg a felnőttkort). Születése után Alfrednak sem jósoltak hosszú életet; a gyenge újszülöttet rögtön megkeresztelték. Noha mindig is beteges maradt, a törékeny szent mégis 91 évig élt.

Családja szegénysége és gyenge egészsége miatt nem nagyon haladt előre a tanulmányokban; édesanyja tanította otthon. Kilencéves korában vesztette el édesapját, három évvel később pedig édesanyját – a még gyermek, törékeny egészségű árva azonban tovább növekedett a hitben, és szerzetes szeretett volna lenni. Eleinte úgy tűnt, ezt megakadályozza hiányos neveltetése; a plébánosuk közbelépésére volt szükség, aki egy rövid levél kíséretében küldte a Keresztes Kongregációba: „Egy szentet küldök nektek”. 28 esztendősen tette le az örökfogadalmat, ezzel teljesült az álma: szerzetes lett.

A Keresztes Kongregáció alapvetően tanító rend, így André testvér egy montréali iskolába került. Mivel hiányos ismeretei miatt nem taníthatott, leginkább portásként szolgált, rendben tartotta az iskola kapujának környékét, szeretettel fogadta az érkező tanárokat és diákokat, a fennmaradó időben pedig az iskolaépülettel szemközti domboldalt csodálta – és arról álmodozott, hogy ott egy napon egy Szent József tiszteletére épült kápolna áll majd.

André testvér különösen szerette Jézus nevelőapját, és úgy érezte, József nem részesül elég figyelemben és tiszteletben. André testvér számára Szent József a férfiasság, bátorság és az Isten fia iránti szeretet példaképe volt; úgy érezte, a Szent Család iránti tiszteletet jobban ki kell terjeszteni Józsefre is.

Idővel sikerült meggyőznie a tartományfőnököt, hogy vásárolják meg a szemközti telket, és engedélyt kapott rá, hogy egy kis kápolnát építsen Szent József tiszteletére. Ezzel azonban hosszú távon nem elégedett meg André testvér. Adománygyűjtésbe fogott, aminek köszönhetően felépült egy nagyobb templom, majd 1924-ben elkezdődött a ma ismert Szent József-oratórium építése; Észak-Amerika egyik legnagyobb temploma 1967-ben készült el. Minden évben több ezer zarándok érkezett, hogy kifejezze Szent József iránti tiszteletét, és hogy közbenjárását kérje. Sokan azért jöttek, hogy találkozhassanak a portás testvérrel – mert addigra már André testvér csodatévő ember hírében állt.

Apró dolgokkal kezdődött; mint portás, André testvér kapcsolatba került a diákokkal és tanárokkal, hallott problémáikról: betegségekről, nehézségekről, családi bajokról. Imádkozott értük, és biztatta őket, kérjék Szent József közbenjárását. Lassan az emberek észrevették, hogy akiért André testvér imádkozik, és akit Szent Józsefhez küld, az utána jobban lesz. Ennek híre ment, s egyre többen jöttek hozzá. Elöljárója megengedte, hogy fogadóórákat tartson, amikor a segítségre szorulók felkereshették az Oratóriumban, imát és tanácsot kérhettek tőle. A mai napig mankók százai vannak kiállítva a Szent József-oratóriumban – azok hagyták ott, akik André testvér és Szent József közbenjárásának hála meggyógyultak.

Amikor André testvér 91 éves korában elhunyt, több mint egymillióan zarándokoltak az Oratóriumba tiszteletüket tenni – annak ellenére, hogy zord téli időben kellett megtenniük az utat, majd órákon át sorban állni, hogy még néhány pillanatot a szent ember teste mellett tölthessenek. Földi maradványait az Oratórium alsó templomában helyezték nyugovóra, ahol azóta is számtalan zarándok kereste fel, és kérte közbenjárását. II. János Pál pápa 1982-ben boldoggá, majd 2010-ben XVI. Benedek szentté avatta. André Bessette a Keresztes Kongregáció első szentje.

André testvér történetében talán a mérhetetlen alázatossága érinti meg legjobban az embert. Küldetése Szent József iránti szeretetéből fakadt, ennek révén emelte őt oltárra Krisztus. André testvér ma is küld minket: „Ite ad Joseph” – „Menj Józsefhez!”

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Aleteia.org; Wikimedia Commons

Magyar Kurír
(vn)

You have no rights to post comments