Olaszországban kért menedékjogot egy Pakisztánban káromlással megvádolt keresztény diáklány

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2017. január 23. hétfő

Noreen édesapja egy röpcédulát kapott muszlim szélsőségesektől, amelyen ez állt: „A lányod istenkáromló, meg kell gyilkolni”. A diáklány vétke az volt, hogy dolgozatot írt a káromlási törvényről. A 28 éves lány elmenekült Pakisztánból, és politikai menedékjogot kért Olaszországban.

A 28 éves pakisztáni lány október óta él Rómában a rokonainál, intenzíven tanul olaszul, mert doktori képzésre szeretne beiratkozni. Oktatástudományból diplomázott Iszlámábádban, az egyik dolgozatában élesen kritizálta a káromlási törvényt. Olaszországban szabadidejét a Kirche in Not (Szükséget Szenvedő Egyház) elnevezésű szervezettel tölti önkéntesként.

Elmesélte történetét, amelyben nemcsak a dolgozatnak van szerepe, hanem annak is, hogy 2016 júniusában – amint korábbi cikkünkben megírtuk – Dzshelum városának West Colony negyedében egy helyi protestáns gyülekezet (Full Gospel Assembly of Pakistan) lelkipásztora, Kvandíl megkeresztelt egy muszlim lányt, akit ezt követően július 10-én összeadott egy keresztény fiatalemberrel.

Pakisztánban az iszlám jog alapján muszlim férfi feleségül vehet keresztény lányt, de muszlim lány nem mehet feleségül keresztény férfihoz, vagyis nem térhet át a másik vallására. Ha ez mégis megtörténne, a muszlim szélsőséges vezetők felhergelik a tömeget a keresztények ellen, és ennek következményei nemcsak az ifjú férjet, hanem családját, sőt, az egész városnegyedet sújtják.

Dzshelumban, Pandzsáb tartománynak ebben a 148 ezer lakosú városában július 10-én, a házasságkötés után néhány órával a rendőrség Kvandíl keresésére indult, akit azonban nem sikerült letartóztatniuk. A rendőrséghez csatlakoztak helyi muszlimok, aki brutálisan megvertek keresztény férfiakat és nőket, raboltak a házaikból. Ez volt a megtorlás a házasságkötés miatt. A szélsőségesek röplapokat osztogattak, amelyre azt írták, hogy West Colonyban minden lányt áttérítenek az iszlám vallásra oly módon, hogy összeházasítják őket muszlim férfiakkal.

Noreen elővigyázatosságból elköltözött nővéréhez, aki kétszáz kilométerrel távolabb élt, de ez sem volt elég. A West Colonyban osztogatott egyik röpcédulán az ő írására utaltak, amelyben kritizálta a káromlási törvényt. „A lányod, Noreen Yousaf káromló, mert szidalmazta a prófétát azzal, hogy könyvet írt a törvényről: ezért meg kell gyilkolni” – ez állt a cédulán, amely később édesapjához is eljutott. Ekkor döntötték el, hogy Noreen Olaszországba megy. Nem térhet vissza hazájába: ha feljelentést tenne a rendőrségen a fenyegetések miatt, letartóztatnák és halálra ítélnék. Pakisztánban elegendő, ha egyetlen muszlim feljelentést tesz káromlás miatt, a megvádolt keresztényt még akkor is elítélik, ha a vád hamis.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

You have no rights to post comments