Rengetegen segítenek a menekülteknek
Már elérte a százezret az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek száma. Civilek százai segítenek nekik a Nyugati pályaudvaron, ahová a legnagyobb határátkelőtől, Záhonyból érkeznek vonatok. Itt humanitárius központot alakítottak ki, ahol meleg itallal és étellel várják az érkezőket. Még a háziállatokra is gondoltak. Egy négygyerekes család, akivel beszéltünk, Harkivból menekült el a bombázások elől:
Az ukrajnai katolikus püspökök felhívása nagyböjt kezdetén
Hamvazószerdán tették közzé üzenetüket az ukrajnai főpásztorok a munkácsi egyházmegye honlapján.
Ferenc pápa hamvazószerdán: Adja meg Isten azt a békét, amelyet az ember egyedül nem képes elérni!
Március 2-án, hamvazószerdán délután öt órakor Pietro Parolin bíboros mutatott be szentmisét a római Szent Szabina-bazilikában. Az evangélium után ő olvasta fel azt a homíliát, amelyet a Szentatya erre az alkalomra készített. Ferenc pápa akut térdízületi gyulladás (gonalgia) miatt, orvosi előírásra pihenteti a lábát, nem tudott részt venni a szertartáson. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Tömeggyilkos fegyverek a háborúban - és ima a békéért
Emberi jogi csoportok is megerősítették, hogy az orosz haderő kazettás bombákat vetett be az offenzíva során és menedéket kereső civilekkel teli óvodát bombáztak. Okszana Markarova, Ukrajna ENSZ-nagykövete amerikai képviselőket tájékoztatott a háborús helyzetről, majd újságírók előtt is megerősítette, hogy az oroszok termobárikus fegyvert, vagyis vákuumbombát is bevetettek – idézte a diplomata szavait a Reuters.
Egy fiatal orosz katona sms-e halála előtt
Az ENSZ közgyűlésének hétfői, az ukrajnai helyzettel foglalkozó New York-i ülésén Szerhij Kiszljica, Ukrajna ENSZ-nagykövete angol nyelvű beszéde közben egyszer csak oroszra váltott, hogy felolvassa egy orosz katona SMS-váltását az édesanyjával. Közben ki is vetítette az okostelefonról készített fotót.
17 egyházi iskola több száz tanára tiltakozik a sztrájkrendelet ellen
Kedden is folytatódott a polgári engedetlenség az iskolákban, 17 egyházi iskola 137 tanára és 203 támogató kollégájuk csatlakozott.
Háború Ukrajnában – Helyzetjelentés Kárpátaljáról: Humanitárius katasztrófahelyzet fenyeget
Február 24-én, csütörtökön hajnalban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Szinte ezzel egyidőben megkezdték segítő missziójukat a különböző egyházi szervezetek, így a Katolikus Karitász is. A jelenleg a kárpátaljai Visken tartózkodó Wittmer-Besze Erikával, a Katolikus Karitász sajtóreferensével telefonon beszélgettünk a kialakult helyzetről.
Ferenc pápa: Aki háborút indít, aki háborút provokál, az elfelejti az emberiséget!
Február 27-én, a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya, szokásához híven, nemcsak a vasárnapi evangéliumról elmélkedett, hanem fontos egyházi és világi eseményekről is megemlékezett. Első helyen fegyverletételre szólított fel, és arra kért mindenkit, hogy még buzgóbban imádkozzon a békéért. Ferenc pápa teljes vasárnap déli beszédének fordítását közreadjuk.
Kiderült, milyen idős korban kezd lelassulni az agy
A Heidelbergi Egyetem munkatársai 1,2 millió 10 és 80 év közötti résztvevő vizsgálata nyomán megállapították, hogy az emberi agy információfeldolgozó kapacitása nem csökken 60 éves korig. Az eredmény egy emberi rasszokkal kapcsolatos előítéleteket vizsgáló kísérlet mellékterméke volt.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti körlevele
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ára esik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjt kezdetén körlevélben fordul a hívekhez, amelyben kifejezi csatlakozását Ferenc pápa 2022. február 23-án, az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért.
Így hatott a települések népességére a falusi csok
Még 2019 júliusában vezették be a falusi csokot. A konstrukció célja, hogy támogatást biztosítson a kistelepüléseken meglévő lakóépületek korszerűsítésére, bővítésére és megvásárlására, továbbá hogy lassítsa vagy megállítsa, esetleg visszafordítsa a falvak elnéptelenedését.
