Jézusról készíti következő filmjét Martin Scorsese

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 31. szerda

Cannes-i körútját követően Martin Scorsese a Vatikánba ment, ahol előbb egy magánaudiencián találkozott Ferenc pápával, majd bejelentette: következő filmjét Jézusról készíti – írja a Variety.

Magánegészségügy Magyarországon

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 31. szerda

Az évente Magyarországon dinamikusan, akár 20 százalékkal is bővülő magánegészségügyi piacon 7-8 nagyobb cég működik. A legnagyobb magánszolgáltatók szakmai szövetsége, a Primus Egyesület becslése szerint a piac mérete 600 milliárd forint körüli. Míg korábban a magánszolgáltatások elsősorban a prevenciós, diagnosztikai és a járóbeteg szolgáltatások területén működtek, addig ma már a legnagyobbak műtőkkel, kórházi osztályokkal is rendelkeznek.

Suenens bíboros: Miért vagyok a remény embere?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 30. kedd

Miért vagyok a remény embere?
Mert hiszem:

„Figyelünk, hogy mire hív bennünket a Lélek” – Ötvenéves a Nyolc Boldogság Közösség

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 30. kedd

A Nyolc Boldogság Közösség alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából Budapesten találkoztunk a közösség magyarországi tagjaival (magyar kurir). Az Örökimádás-templom papi lakásában ülünk le beszélgetni Szeidel Péterrel, a Nyolc Boldogság Közösség egyetlen magyar papjával, a templom igazgatójával, valamint Kárpáti Zsuzsannával és férjével, Kiss Attilával, a közösség magyarországi laikus ágának felelőseivel. Éppen Budapesten tartózkodik Versegi Beáta Mária CB nővér, aki az újonnan alapított pécsi házban él, és hogy valamennyi magyar ház képviseltesse magát ezen az alkalmon, online csatlakozik a beszélgetésünkhöz Bajnóczi Szilvia Sára CB nővér, a homokkomáromi ház felelőse is. 

Ferenc pápa: Engedjük, hogy a Szentlélek megszabadítson félelmeinktől!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 29. hétfő

Május 28-án, pünkösdkor a Szentatya mintegy tizenötezer hívővel imádkozta el a déli Regina caeli Mária-imádságot. Beszédében arra biztatta őket, hogy lépjenek ki bezárkózottságukból, gondjaik labirintusából, hívják segítségül Jézus Lelkét, aki meg érezteti velünk Isten közelségét és szeretetét. Az alábbiakban Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Tavaly 115 ezer menekültnek segített a Máltai Szeretetszolgálat

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 28. vasárnap

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly 115 ezer ukrajnai menekülőnek nyújtott közvetlen segítséget, az azóta is zajló integrációs programjában pedig 800, Magyarországon maradó menekült letelepedésénél működik közre – közölte a civil szervezet.

Urbán Erik OFM Csíksomlyón: A testvériség hirdetőivé kell lennünk!

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 28. vasárnap

Május 27-én, pünkösd szombatján megtartották a csíksomlyói búcsút a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárnál, ismét zarándokok sokaságának jelenlétében.

Keresztények kínzatásai Észak-Koreában

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 27. szombat

A napokban hozta nyilvánosságra az amerikai külügyminisztérium azon jelentését, amelyben azt vizsgálták, hogy a világ különböző országaiban miképp viszonyulnak a vallásszabadsághoz. Górcső alá vették Észak-Korea helyzetét is, ami aggasztó képet fest az ottani keresztény életről. Közlésük szerint az országban életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy kétéves gyereket a családjával együtt, mivel a szüleinél Bibliát találtak, és nem ez az egyetlen eset, ami a magukat kereszténynek valló észak-koreaiakkal történt meg.

A „bohócruhás misztikus” – Néri Szent Fülöp áldozópap

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 26. péntek

A „bohócruhás misztikusra”, a fiatalok és a reumás betegek védőszentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, május 26-án.

Újjáéledő sztálini ideológia és orosz messianizmus

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 27. szombat

Az orosz elnök a Szovjetunió régi ideológiáját használja a Nyugat és az Egyesült Államok jelentéktelenítésére. Arra a narratívára, hogy valójában Amerikával áll háborúban, azért van szüksége, hogy magyarázni tudja az orosz erők sikertelenségét. A média kontrolljának köszönhetően ez jelentős hatással van a lakosság véleményére.

Eddig ismeretlen szövegváltozat-részlet az evangéliumból

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2023. május 25. csütörtök

Ultraibolya-fotográfiával dolgozó tudósok azt állítják, megtalálták a Biblia egyik fejezetének régebbi változatát. A szóban forgó írás több mint 1500 évig egy másik szövegrész alatt „bujkált”.