Isten utolsó kérdése
Dr Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért című könyvéből való részlet:
"Végezetül Isten megkérdezte tőlem: „Milyen lelki kincseket hoztál magaddal?”
A földi életben, értetlenkedve kérdeztem volna magamban, vajon miféle lelki kincsekre gondol az Úr? De ott, az Igazság színe előtt, tökéletesen tudtam, hogy nem hoztam magammal semmit! Üres kézzel álltam Előtte és kezeim egyszerűen csak lógtak. Ebben a pillanatban megszólalt: „Mond, használt-e teneked, hogy két saját lakásod van, hogy néhány ház a tulajdonodban volt, sőt több rendelővel is rendelkeztél?
Mit számít önmagában a magas képzettséged és a siker? Most fel tudsz-e előttem mutatni egyetlen porszemet is a házaidból, vagy valamit is a vastag pénztárcádból, csekkfüzetedből?” - És tovább kérdezett az Úr, vádlón: „Mit csináltál azzal a tehetséggel, amit adtam neked, mellyel a felebaráti szeretetet kellett volna a szívekbe plántálnod, hirdetve az „Isten országát”?
És ekkor kellett fájdalmasan rádöbbennem, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy lelkem is van, és még kevésbé emlékeztem arra, hogy a tehetséggel el kell majd számolnom! És annak sem voltam tudatában, hogy a tehetségek egyike az volt, hogy az isteni irgalom eszköze legyek, és mint az Ő irgalmas keze működjek. Nem vetettem számot azzal, hogy minden jót, amit elmulasztottam, vagy nem tettem meg, Istennek fájdalmat okoztam.
Szembesülnöm kellett a mulasztásaimmal, amit elkövettem az életemben: „Milyen sok jót tehettél volna a pénzeddel, amit kidobtál a szépítő szerekre. Mit használtak a diéták, amiket folytattál, és amivel kínoztad a tested, ami anorexiához és bulimiához vezetett, miközben gyermekeim éheztek? Te magadat és a testedet istenítetted, mint egy „aranyborjút”. Ami látszólagos jót tettél, azt azért tetted, hogy köszönetet mondjanak, és jónak tartsanak, hogy másokat megtévessz! Mindenkit manipuláltál a sok pénzeddel, hogy bizonyítsd jószívűségedet. Mondd, mit hoztál mindezekből az örökkévalóságba? Amikor csődbe juttattalak, nem büntetésből tettem – ahogy te gondoltad –, hanem ez egy kegyelem volt, hogy megszabadulj az aranyborjútól, amit szolgáltál. A csődnek kellett volna visszavezetnie hozzám.
De te fellázadtál, szembeszálltál, és nem akartál a jó szociális helyzetedről lemondani! Káromkodtál, szitkozódtál, őrjöngtél te, a pénz és a „mammon” rabszolgája. Azt hitted, hogy mindenre képes vagy, hogy mindent saját erőfeszítésed, szorgalmad és igyekezeted révén értél el. Hogy te mindent jobban tudtál, mint más. De nem! Nézd csak, milyen sok képzett és egyetemet végzett ember van, akik ugyanúgy dolgoztak, mint te, sőt még jobban és szorgalmasabban is, mégsem érték el azt, amit te. Te aki sokat kaptál, sokat is kívánok tőled!”
Tudniuk kell, hogy minden rizsszemről, amit elpazaroltunk, számot kell adnunk Istennek.
Az „Élet Könyvében” azt is láttam, hogy egyszer, mint gyerek, kidobtam a babot, amit ebédre kaptam, mert nem szerettem. Akkor nagyon szegények voltunk. Amikor anyám meglátta az üres tányért, azt gondolta, hogy azért ettem meg ilyen gyorsan, mert nagyon éhes voltam. Lemondott a saját adagjáról, inkább éhen maradt, hogy nekem adhasson még egy adagot. Gyakran maga nem evett, csak azért, mert odaadta a szegénynek, aki az ajtónkon kopogtatott. És mindezt mindig kedves mosollyal tette!
Az Úr megmutatta nekem, hogy később, amikor megint módos voltam, partikat rendeztem gazdag büfével, és aztán több mint a fele a szemétbe került. A környékemen pedig nagy volt a szegénység és az éhezés, de ez nem zavarta a lelkiismeretemet.
Erre maga az Úr mondta: „Éhes voltam!!!”
Aztán az Úr megmutatta drága márkás holmijaimat, melyek többsége teljesen feleslegesek volt, miközben a rámbízottaknak alig volt egy felvehető gönce!
Azt mondta az Úr: „Mezítelen voltam és te fel nem ruháztál!”
Bizony, átnézni a szomszéd kertjébe és hasonlítgatni – ez irigységhez vezet. Miként az is bűn, ha kiprovokálod az emberek irigységét! Azt mondta nekem az Úr: „Büszkeségedben, mindig azokkal hasonlítottad össze magad, akik jobb helyzetben voltak, mint te és ez elégedetlenséget szült benned. Azokkal viszont, akik rosszabb anyagi színvonalon éltek, soha nem törődtél. Pedig, szegényen még jó úton jártál, mert szívből adtál, sőt lemondtál dolgokról.” Az Úr megmutatta, hogy ez tetszett neki.
Ez akkor volt, amikor az új teniszcipőmet odaajándékoztam az utcában egy fiúnak, akinek nem volt cipője. Apámnak nehezére esett megvenni ezt a cipőt, mert létfenntartásunkra is alig volt. Módfelett szidott és haragudott. Érthető…
Az Úr megmutatta nekem, mennyi kegyelmet adott volna, ha az Ő útján járok, és sok embernek segítek.
Azt mondta: „Megmutattam volna neked, a felebaráti segítség mikéntjét. És lásd, akik felé ezt nem elmulasztottad, elkerülhették volna azt a sok bajt, melyeket el kellett szenvedniük!” Isten nagyon komolyan vesz minket! Aztán mutatott egy szomorú esetet, egy öngyilkos fiatalemberről: „Aki nem lett volna öngyilkos, ha imádkoztál volna érte! Számtalan emberen segíthettél volna az imádságoddal!”
Soha nem engedtem, hogy megérintsen a Szentlélek. Soha nem fogtam föl, és nem érintett meg mások baja. Kőből volt a szívem, melyet zárva tartottam az Úr kegyelem-áradata előtt. A szív megnyitása a kegyelemnek, nagyon fontos lépés az Úr felé.
Az Úr azt mondta nekem: „Nézd népem szenvedését, nézd, milyen nagy szükség lett volna rád. A családodban rák lett, hogy megtanuld az együttérzést. Csak akkor tudtál együtt érezni a börtönben lévőkkel, amikor letartóztatták a férjedet.”
Az Úr majdnem kiabálva mondta: „Kőből van a szíved, képtelen vagy szeretni!!!”
Elmeséltem már önöknek, milyen emberpalánta voltam: barátságtalan és tiszteletlen. Apámat „Tűzkő Pedrónak” neveztem, kifejezve ezzel, hogy a kőkorban él, a TV-ben játszott „Flinstones” rajzfilm-sorozat alapján. Odáig jutottam, hogy magát az anyámat is megtagadtam, mert nem tartozott a finom társaságba. Képzeljék csak el! Önök tudják már, mennyire gondoskodott rólam, és imádkozott értem.
De el se tudják képzelni, mennyi segítő kegyelmet kaptam anyámnak köszönhetően! De az imádságos édesanyák által nem csak én, de önök is és az egész világ részesülhet e különleges kegyelemből. Olyan anyám volt, aki templomba járt, és fájdalmát Jézushoz vitte. Sok órát töltött imával az Oltáriszentség előtt. Így lett számomra sok kegyelem közvetítője.
Azt mondta az Úr: „Soha nem szeretett téged senki úgy, ahogyan édesanyád szeretett, és soha senki nem fog téged olyan gyengéden szeretni, mint ő.”
