Világosságul
"Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz, ne maradjon sötétségben." (Jn 12,44–50)
Döntsd el: Jézus vagy nagyképű őrült - vagy igazat mond, s valóban Ő a világ Világossága.
Igen Uram, te vagy az Út, az Igazság és az Élet, világíts át engem is és őrizz meg az Életre! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Gyereknapra
Család az őrangyalaival, illetve Állatok az Édenből (avagy elvan a gyerek, ha játszik - (S) ) Jó mulatást mindenkinek! :-)
Ötszáz éve környezetvédők
Bár mi még csak néhány évtizede foglalkozunk komolyan a környezetvédelemmel, vannak, akik már több mint 500 éve harcolnak a növények és állatok védelméért. Az indiai Bishnoi közösség egy hindu vallásos közösség, aminek több mint 1,5 millió híve van. Hisznek minden élet szentségében, nem esznek húst, és nem vágnak ki élő fákat. A nagyrészt Radzsisztánban, India legnagyobb területű államában élő hívek ikonja Amrita Devi, egy indiai nő, akit 1730-ban azért öltek meg, mert megpróbálta megakadályozni szent fáik kivágását.
A Szeretet belső élete
"Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,22–30)
Isten Szeretet, ezért szükségszerű, hogy belső közössége legyen: az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Hiszem, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó, tökéletes Isten, és tökéletes ember. Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Áttörés a vakság gyógyításában? - röviden
Komoly áttörést ért el a vakság gyógyítása felé vezető úton egy Roska Botond vezette nemzetközi kutatócsoport: most először sikerült egy teljesen vak embernek részlegesen visszahozni a látását génterápia segítségével. Az eredmény még csak az első lépés, ezen kívül három másik terápiás módszerrel dolgoznak a szakértők...
A gonoszság arca: tüntető nők arcára és nemi szervére lőttek a biztonsági erők sörétes fegyverrel
Egy brit lap riportere számos olyan orvossal készített interjút Iránban, akik a tüntetéseken megsérült nőket kezelték, és megdöbbentő trendre figyelt fel.
Jézus szavai és tettei
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért." (Jn 10,11–18)
Jézus tanítása és tettei tökéletesen egyeznek, Ő teljesen önazonos volt.
Köszönöm Uram, hogy benned megtalálhatom önmagamat, ha elveszítem... ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A Szűzanya 2021. május 25-i üzenete Medjugorjéból
"Drága gyermekek! Nézlek és hívlak benneteket: térjetek vissza Istenhez, mert Ő a szeretet, és szeretetből küldött engem hozzátok, hogy a megtérés útjára vezesselek titeket. Hagyjátok el a bűnt és a rosszat, döntsetek a szentség mellett és az öröm fog uralkodni, ti pedig az én kinyújtott kezem lesztek ebben az eltévelyedett világban. Azt szeretném, hogy ima és remény legyetek azok számára, akik még nem ismerték meg a szeretet Istenét. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
Medjugorje, 2021. május 25.
Az Élet bősége
"Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” (Jn 10,1–10)
Jézusban van az élet teljessége, aki Hozzá jön, részesül benne.
Köszönöm Uram, nagylelkű szeretetedet, amellyel megmentettél minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pert nyertek a szülők a videojáték-gyártó ellen
Pert nyert három szülő az Epic Games ellen Kanadában, mert a gyerekeik Fortnite-függővé váltak, és alvás, evés, tisztálkodás helyett csak játszottak, írja a BBC News.
Törökbálinti történetek...
25 történet 25 képpel - Oravecz István fotói először a facebookon voltak láthatók, ehhez írtam a történeteket. Aztán lett egy kiállítás a törökbálinti művelődési házban, és most itt a könyv (kisalakú, 104 oldalas) - ha sikerül megjelentetnünk. Támogatókat keresünk, hogy sikerüljön összegyűjteni a nyomdai költségeket. (Természetesen tiszteletpéldányokat adunk...) Ha úgy érzed, hogy tudsz segíteni, írj az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímre, vagy hívj a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon. Hálás köszönettel: Sipos Gyula