Hazai abszurd - a lehallgatott bíró esete

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 05. szombat

Ez az év legabszurdabb bűnügye: a  bíró telefonon közölte a feleségével, hogy lehallgatják, miközben nem is tudhatott erről. Erre eljárást indítottak ellene a lehallgatók - és ez az eset megtörtént, itt Magyarországon, napjainkban! Íme:

Hogyan telhetek el Szentlélekkel?

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. április 25. hétfő

Pál apostol szerint „Őbenne – azaz Istenben - élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17, 28), így a legegyszerűbb válasz arra a kérdésre, hogyan telhetek el Szentlélekkel, az, hogy ugyanolyan egyszerűen és magától értetődően, mint ahogy levegőt veszünk! Ez pedig igaz is lenne, ha még mindig az Édenben élnénk, ahol együtt sétálnánk Istennel és semmi el nem választana minket Tőle. Sajnos azonban nem az Édenben élünk, hanem ebben a megrontott és bűnnel terhelt világban…

Élő adás a szobából 53: Galgóczy Erzsébet, Csépe Klára, Kindelmann Erzsébet asszony, Natália nővér...

Kategória: videók
Megjelent: 2021. augusztus 04. szerda

...avagy a hazánknak adott lehetőségek és kegyelmek, és amit ebből tanulhatunk - a rövid beszéd után pedig szokás szerint imádkozunk mindannyiunkért... A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (Kérdéseket, kéréseket, hozzászólásokat örömmel fogadunk! Ha pedig tetszett az adás, kérünk, oszd meg másokkal is...) Munkánkat támogatni lehet: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 10700268-04975106-51100005

Várakozó hittel

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 22. kedd

"Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál." (Lk 12,35–38)
A világ elaltatja, Isten felébreszti lelkünket, hogy vele lehessünk...
Segíts Uram, hogy mindig meg tudjunk maradni a Te jelenlétedben! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

A Katolikus Karitász húsvéti segélyakciója - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. április 12. szombat

A Katolikus Karitász célja, hogy segítséget is nyújtson a húsvét alkalmával a legelesettebbeknek is. A társadalmi összefogás révén 100 tonnányi adomány érkezett a szervezethez, ebből Kárpátaljára szállítanak 8,5 tonnányi vetőburgonyát, vetőmagokat és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti „Tartós szeretet” elnevezésű élelmiszer-gyűjtési akciójának részeként 250 család számára tartósélelmiszer-csomagot. A segélyszállítmányt a húsvéti ünnepi asztalra szánja az egyesület.

80 éve fogadták e a Benes-dekrétumot

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2025. augusztus 02. szombat

1945. augusztus 2-án Edvard Benes csehszlovák elnök aláírta a 33. számú elnöki dekrétumot, amely a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel járó megkülönböztető intézkedést jelentette. Nyolcvan évvel később ez a jogszabály – és vele együtt a kollektív bűnösség elve – még mindig hatályban van, mély sebeket hagyva a felvidéki magyarok lelkében.

Szép új világ - kezével pisztolyt formált a kisgyerek, kirúgták az iskolából

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. október 04. péntek

Miközben a tévéből - mint legfontosabb mintaforrásból - folyamatosan és szabadon ömlik az erőszak,  Floridában (USA) elbocsátottak az iskolából egy 8 éves fiút, mert kezéből pisztolyt formálva játszott lövöldözőset a barátaival. 

Mátyás király hibája

Kategória: Eheti
Megjelent: 2016. április 18. hétfő

Amikor megjelent a Szent István királyról szóló könyvem, egy olvasó azt mondta, hogy ő mintha Orbán Viktorra ismert volna benne – és ettől én eléggé megrémültem! Aztán elgondolkodva a párhuzamokról, úgy láttam, hogy a mostani miniszterelnökünk inkább hasonlítható Géza fejedelemhez, aki azt mondta, hogy elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy a régi és az új isteneknek egyaránt hódolhasson. Van azonban ennél súlyosabb probléma is.

A vagyon kísértése

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2024. október 21. hétfő

"Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete." (Lk 12,13–21)
Meztelenül jöttünk a világra, meztelenül megyünk el, mit használ nekünk evilág gazdagsága?
Segíts Uram, hogy felismerjük, a mennybe kell kincseket gyűjtenünk, ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult

Vonzások és taszítások

Kategória: videók
Megjelent: 2021. július 28. szerda

Az 5 perces "kis színes" elhangzott a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület műsorában a Mária rádióban, 2021. július 28-án. Szöveg: Sipos Gyula

A gázai plébános Ferenc pápa telefonhívása után: Dolgozzunk tovább a békéért!

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2025. április 11. péntek

Gabriel Romanelli gázai plébános köszönetet mondott, amiért Ferenc pápa felhívta őket a napokban. Rövid, de szívből jövő telefonbeszélgetés volt, amit nagyra értékeltek, mondta el a Vatican Newsnak. A Gázai övezetben lakó több mint kétmillió ember nevében megköszönte a Szentatya békefelhívását, melyet április 6-án, a vasárnapi Úrangyala elimádkozásakor intézett a világhoz.