Millió dolláros kártérítést kapott a hétgyermekes életpárti családapa
Hét számjegyű kártérítést ítéltek meg Mark Houck életpárti aktivistának a szövetségi kormánnyal folytatott jogi csatájában, miután FBI-ügynökök törtek be otthonába, és felesége, illetve gyermekei szeme láttára tartóztatták le és hurcolták el otthonából jogtalanul.
Krisztusi só és világosság
Jézus a hegyi beszéd elején, a nyolc boldogság elmondásakor teljesen azonosítja tanítványait önmagával és az Istentől küldött prófétákkal. „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5, 11-12) Ebben az azonosításban azonban nem csak a rosszat, az üldöztetést, és nem is csak a halál utáni nagy örömet és mennyei jutalmat tárja a hallgatói elé, hanem a hatalmas, Istentől jövő megbecsültséget is. A kiválasztottságról és az ezzel járó felelősségről egyaránt beszél amikor ezt mondja:
Kezdődik a tanév - Pécsi Rita neveléskutató őszinte gondolatai a tanévről
Mit tegyünk szülőként, hogy jó legyen a tanév? És gyerekként? Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató jegyzetét adjuk közre.
Újévi áldás

Áldjon meg minket az Úr minden áldásával (1.: Isten meglátogatja Ábrahámot és egy éven belül gyermeke születik), jó munkával és pihenéssel (2.: angyal a kerti hintán), örömmel, békével, erővel és kegyelmével (3.: dicsőítő angyalok) az előttünk álló évben, hogy életünk legyen Benne és bőségben legyen! Ámen. (A rajzok a 2017-es alkotótáborban készültek.)
"Meg nem született gyermekeinket láttam álmomban"
"Régen azt hittem, hogy én jó keresztény vagyok. Nem bántok senkit. Szentmisékre is elmegyek. Évente kétszer gyónok és haragosaim sincsenek. A bűneimet meggyóntam és feloldozást is kaptam. Hitemről nem beszéltem, mert azt magánügynek tartottam.
Szeretet Földje Hírlevél, 2024. augusztus
Kedves Testvérek!
Az idei nyár utolsó hónapjában járunk, remélhetőleg még pihenéssel és sok kegyelemmel, ugyanakkor már készülődéssel az őszi programokra is többek között a Szeretetláng fesztiválra, a szeptember utolsó szombati Szeretet Földje Találkozóra és a szeptemberben induló Szentlélek szemináriumokra. Rövid beszámolók és hírek:
Isten országa, a sakkjáték és az „áttörés kulcsa”
Jézus azt mondja az egyik példabeszéde után, hogy „a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál” (Lk 16,8), tanuljunk tőlük, Pál apostol pedig arra biztat minket, hogy mindent megvizsgáljunk, és a jót tartsuk meg. (1Tessz 5,21) Ehhez a vizsgálódáshoz jó ötletnek tűnik a kezdő sakkozóknak adott néhány tanács arról, hogy mi az „áttörés kulcsa”, mit kell tenniük, ha győzni akarnak. Hiszen mi mást akarnánk mi is, mint győzelemről győzelemre előre haladni és Isten országát építeni?
Élő adás a szobából 144: Milyen könyveket adunk ki, és miért...
...avagy a sajtapostolságunkról - a rövid előadás után pedig imádkozunk mindannyiunkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu
Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Ima a békéért!
A békétlenség, viszály, háború megöli a szeretetet és romba dönti az egész világot. Ezért kérünk Béke Fejedelme, szentséges Istenünk, hogy hozd el a békét a szívünkbe, békét a családunkba, békét egyházunknak és hazánknak, békét Ukrajnának és Oroszországnak, Izraelnek és a palesztinoknak, békét Ázsiának és Afrikának, békét minden népnek és az egész teremtett világnak! Szabadíts meg minket a gonosztól, a gyűlölet, viszály és háború szítóitól, haszonélvezőitől, antikrisztusi vezetőktől és minden megszálló hatalomtól! Add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Ha engedjük, hogy folytassa...
"Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne." (Jn 11,45–57)
A gonosz lélek mindig azon töpreng, hogyan állíthatná meg Isten gyermekeit.
Adj erőt Uram, hogy ki tudjunk tartani melletted és minden körülmények között tudjuk folytatni Isten országának építését! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Soubirous Szent Bernadett szűz, akinek megjelent a Szűzanya
A lourdes-i látnokra emlékezünk liturgikus emléknapján:
