Több száz keresztényt utasított ki Törökország
Egy nemzetközi keresztény jogvédő szervezet szerint Törökország az elmúlt öt év során több száz külföldi keresztényt utasított ki, és megakadályozta visszatérésüket azzal, hogy nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette őket. Sok helyi protestáns közösség maradt vezető nélkül.
Megszorítók Franciaország ellen?
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász azzal vádolja a hitelminősítőket és a megszorításpárti EU-politikusokat és elemzőket, hogy büntetik Franciaországot, amiért baloldali kormánya a szegények kizsigerelése és megszorítások helyett adóemeléssel teremtett egyensúlyt.
Nyomasztás helyett
Arra készültem, hogy ezen a héten Krisztus követésének nehezebbik oldaláról fogok írni, pláne, hogy most az evangéliumokból is ezeket a részeket olvastatja velünk az Egyház. Szépen meg is fogalmaztam magamban, aztán ma reggel az utolsó pillanatban meggondoltam magam – mégiscsak nyár van! Így hát következzék némi könnyű kis groteszk irodalom:
Az élet forrása...
Mária rádiós beszélgetés megtérésről, egyházközségi munkáról, a Szeretet földje misszióról - életünkről, hitünkről és munkánkról... Aki kérdez: Barlay Gábor, aki válaszol: Sipos Gyula
Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
A megtestesült Ige szól hozzánk
"A szolgák mentegetőztek: Ember így még nem beszélt!" (Jn 7,40–53)
Jézus szavai a megtestesült Ige szavai, amelyek az Életet hordozzák...
Segíts Uram, hogy megértsük, megfogadjuk és megcselekedjük, amit tanítasz nekünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Aszály - kiszáradt a 100 hektáros tó
Kiszáradt a mórahalmi Nagyszéksós-tó. A 100 hektáros területű tóból csak a mesterséges csatornában maradt víz, ahova az itt rekedt vízi madarak szorultak vissza. A helyzet különösen aggasztó, mert míg a szikes tavak természetes módon kiszáradnak nyár végére, ezúttal már közel egy éve nincs összefüggő víz a mederben.
Felavatták a meg nem született gyermekek emlékművét Farkasréten
Október 14-én, délután avatták fel Budapesten, a Farkasréti temető főbejáratánál a meg nem született gyermekek emlékművét. A Keresztény Misszió Alapítvány jóvoltából állított alkotás néma felkiáltójelként fogadja a sírkert látogatóit, egyúttal az egymásért való felelősségre is igyekszik felhívni a figyelmet.
Zarándoklat Makkosmáriára
Zarándoklat, szentmise megtérésekért, gyógyulásokért és a rák gyógyszeréért Makkosmáriára szeptember 22-én 13 órától. Részletek:
Élő adás a szobából 83. az Imanapon hazánkért: Kié az ország?
- a rövid előadás után pedig imádkozunk hazánkért és nemzetünkért...
A kamera előtt: Sipos Gyula Levélcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. honlap: szeretetfoldje.hu Munkánkat támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszáma: 10700268-04975106-51100005
Néhány bekezdés Isten országáról
A szombati Pride kapcsán feltettem egy imát a honlapunkra és a facebook-oldalunkra. Az ott folyó beszélgetésből kitűnt, hogy sokan nem értik, mit jelent az, hogy Isten országa közöttünk van, bennünk van, nem tudják, mi a bűn és annak következménye, mit is jelent a bűnt gyűlölni és a bűnöst szeretni… Következzék hát némi magyarázat:
Aki egyedül ismeri teljesen Istent
"Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem." (Jn 7,1–2.10.25–30)
Jézus Krisztus az egyetlen, aki megismertethet minket Istennel.
Köszönöm Uram, hogy eljöttél, hogy Istenhez vezess minket! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
