Chip az agyban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 29. csütörtök

Elon Musk Neuralink nevű vállalata szerdán bejelentette, hogy világszerte már 21 önkéntes vesz részt az agyi implantátum klinikai tesztelésében. A cég ezzel a közléssel a humán kísérletek megkezdésének második évfordulóját ünnepelte. A most közölt szám jelentős növekedést mutat a szeptemberi adatokhoz képest, amikor még csak 12 ember hordta az implantátumot. A chip segítségével a felhasználók gondolataikkal irányíthatnak digitális és fizikai eszközöket.

Boldogok a tiszta szívűek

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. szeptember 03. kedd

Jézus azt mondja: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5, 8) Akkor érthetjük meg ennek a mondatnak a súlyát, ha tudjuk, hogy az Ószövetség írásai – és a Jézus-korabeli emberek köznapi tapasztalatai – szerint Istent lehetetlen látni (és a neve is kimondhatatlan). Még Mózes, Isten barátja sem láthatta az Urat, pedig ő olyan közel állt hozzá, mint senki más az addigi történelemben:

“Szent István országáért” - Imanapok Hazánkért

Kategória: Szent István országáért
Megjelent: 2014. december 06. szombat

Ebben az "Imanapok Hazánkért" levélben írunk a "Szent István országáért" imanapokról, a január 18-i Imanapról és az előtte való szombaton tartandó lelki napról is, amelynek témája "Isten válaszai nemzetünk problémáira". Kérlek benneteket, hogy olvassátok el, és ha egyet értetek vele, terjesszétek és segítsetek, hogy egész hazánk és nemzetünk lángolhasson az Istenhez forduló imáktól!

Történetek az isteni gondviselésről - Véletlen?, Elpecsételve

Kategória: Szeretet történetek
Megjelent: 2017. december 27. szerda

Véletlen?

Idősotthonunkban lakott egy ideig, majd elhunyt egy néni. A falujában volt egy rokona, aki jó szívvel és szeretettel emlékezett rá. A gyermekei telefonon szerették volna értesíteni őt, hogy Anna néni meghalt, de nem érték el. Ez olyan aggodalommal töltötte el őket, hogy azonnal odamentek a házhoz.

Őszi ez + az

Kategória: Munkanapló
Megjelent: 2020. szeptember 02. szerda

"Itt van az ősz, itt van újra..." a lazább nyár után indul az őszi szezon, azaz a szokásos heti összejöveteleink mellett megint lesz a havi filmklub, alkotó napok, missziós lelki napok (gyógyító összejövetellel), és persze az idei Szeretet Földje Találkozó... részletek:

Újjászületés

Kategória: Eheti
Megjelent: 2024. március 18. hétfő

A bűnbánat és megtérés meghirdetése nem öncél. Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdet, nem az a célja, hogy lelkiismeret-furdalást ébresszen – ez csak eszköz -, vagy hogy kínozza az embereket, esetleg ilyen módon nyerjen befolyást felettük. János célja a Messiás útjának előkészítése, hogy az emberek az újjászülethessenek Isten országába. De hogyan lehetséges ez?

Tisztítótűz, az ítélet és irgalom helye

Kategória: videók
Megjelent: 2025. május 06. kedd

 (Sipos Gyula, szeretetfoldje.hu)

Jézus együttérző szeretete

Kategória: A mai napra
Megjelent: 2025. december 03. szerda

"Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Sajnálom a népet." (Mt 15,29–37)
Jézus együtt érez velünk, és mindenben a segítségünkre akar lenni, hogy végül egészen vele legyünk.
Köszönöm Uram, hogy velünk vagy és mindenkor megsegítesz minket! Ámen.   (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult  

„Nem lehet Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk” – Márton Áron felszólalt a holokauszt ellen

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2026. január 28. szerda

Márton Áron erdélyi püspök akkor szólalt fel, amikor szinte mindenki más hallgatott a zsidóüldözés közepette. Kiállását, amelyért a Jad Vasem Intézet posztumusz a Világ Igaza címet adományozta neki, a Vasárnap erdélyi katolikus hetilap nyomán idézzük fel a holokauszt nemzetközi emléknapján.

Leó pápa imája a békéért - röviden

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2026. január 07. szerda

"Jézus növekedjen közöttünk. Növekedjen az ő országa, váljanak valóra bennünk szavai, az idegenek és az ellenfelek testvérré váljanak, az egyenlőtlenségek helyét az igazságosság vegye át, a háborús ipar helyett pedig a békén való munkálkodás jusson érvényre. A remény szövőiként egy másik úton induljunk a jövő felé (vö. Mt 2,12)!"

A Jerikó-kilenced első imanapja

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2013. november 01. péntek

A 2014-es évi országos határmenti gyalogos 40 napos zarándoklat előkészítése jegyében tartott havi imakilenced első imanapja 2013. november 15-én lesz 17 órai kezdettel a Budapest, XI. ker. Kamaraerdei Kápolnában. Részletek: