Uncategorised
Ma adventi lelki délután Törökbálinton
Adventi lelki délután és gyógyító összejövetel Törökbálinton december 4-én, vasárnap 17 órától a törökbálinti római katolikus templomban. Közös ima, előadás Isten ajándékozó szeretetéről, gyógyító mise és közbenjáró imaszolgálat. Részletek:
A pusztában kiáltani
"A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" (Mt 3,1–12)
Tudunk-e korunk pusztaságában a kiáltó Isten szavai lenni, hogy az üdvösség jó hírét elvigyük az embereknek?
Jöjj Szentlélek és segíts, hogy Isten gondolatait gondoljuk, szavait szóljuk, tetteit cselekedjük! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Keveredő fajok, új fajták
A melegedés miatt az állatok is megkezdték vándorlásukat, így új fajokkal találkoznak és keverednek. A hibridizáció már megjelent a farkasok, a medvék, a mókusok és a bálnák között is. Egy, a Nature-ben megjelent tanulmány 34 lehetséges hibrid fajt sorolt fel, amik a globális felmelegedés miatt születnek.
Vallási jelképek a kínzókamra falán - röviden
Megrázó felvételek mutatják az orosz erők által az ukrajnai Harkiv régióban felállított kínzókamra belsejét. A kamra falára karcolt vallási ikonok és egy virágrajz látható. A felvételen láthatók továbbá az orosz katonák által hátrahagyott törmelékek is, köztük a foglyok fogva tartására szolgáló kötelékek. Hasonló kamrákat fedeztek fel Ukrajna más felszabadított részein is. Ments meg Uram minket, mert nélküled elveszünk! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...
Több ezer hívő kérvényezte a veszprémi érsek felmentését
Már 3500 hívő írta alá azt a Ferenc pápa budapesti követének szánt petíciót, amelyben arra kérik a szentatyát, hogy mozdítsa el Udvardy György katolikus érseket a helyéről. A hívek többek között a veszprémi bazilika értékei miatt is aggódnak.
Mindenkire gondja volt
"Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden betegséget és minden bajt." (Mt 9,35–10,1.6–8)
Jézusnak mindenkire gondja volt, és hatalmat adott nekünk is, hogy hasonlóképp cselekedjünk.
Jöjj Szentlélek, és kenj fel minket a szolgálatra, hogy körüljárva jót tehessünk! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
A missziók védőszentje, Ázsia apostola – Xavéri Szent Ferenc
Az egyik legnagyobb misszionáriusra, Ázsia apostolára december 3-án emlékezik az Egyház.Francisco de Jassu y Javier 1506. április 7-én született a baszkföldi Javier várában. Kora egyik legbefolyásosabb embere volt. Párizsi tanulmányai alatt ismerkedett meg Fáber Szent Péterrel és Loyolai Szent Ignáccal. E találkozások döntően meghatározták élete alakulását.
Még egyszer az oktatásügyről
Avagy: „Fiam, ha már felkötted a kolompot, zörgessed.”
Akkor fussunk neki még egyszer az oktatásügynek és a sztrájkoknak. Hogy baj van, az tagadhatatlan. Az oktatási kiadások trendszerűen csökkennek: 20 éve még a GDP 5,5 százalékát tették ki, 2020-ra ez az érték 4 százalék alá csökkent. Az európai statisztika szerint hazánk a tagországok közül a legkevesebbet költi erre a területre, miközben a pedagógusok leterheltsége a legnagyobbak között van. Tavaly több, mint hatezer pedagógus hiányzott, a korfa öregszik, utánpótlás alig, a bérek mélyen az átlag alatt vannak.
Hiszed-e, hogy tudok segíteni?
"Jézus megkérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” (Mt 9,27–31)
Jézus ezt kérdezi ma tőlünk is...
Igen Uram, hisszük, hogy Te vagy a megoldás az élet minden problémájára! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Kétségtelen, hogy a megszálló az orosz állam – Ferenc pápa interjújának második része
November 22-én a jezsuita America Media öt munkatársa interjút készített Ferenc pápával a vatikáni Szent Márta-házban lévő otthonában. A beszélgetést tegnap este publikálta a jezsuita lap. Az interjú azóta bejárta a nemzetközi és a magyar sajtót. A beszélgetés második, záró részének magyar fordítását adjuk közre.
A demencia elkerülhető...
Az életkor előrehaladtával a demencia egyre nagyobb kockázatot jelent, de bizonyos tevékenységekkel megelőzhető lehet a szellemi hanyatlás.
Vasárnap: Isten ajándékozó szeretete
Adventi lelki délután és gyógyító összejövetel Törökbálinton december 4-én, vasárnap 17 órától a törökbálinti római katolikus templomban. Közös ima, előadás Isten ajándékozó szeretetéről, gyógyító mise és közbenjáró imaszolgálat. Részletek: