Uncategorised
Szent István király ünnepe
Győzelem, küzdelem és még valami...
Azt hiszem, az egyik legfontosabb igazság, amit mi keresztények talán ismerünk, de nehezen tudunk, merünk megélni, Jézus Krisztus tökéletes győzelme minden bűn, a gonoszság minden ereje és a halál fölött. Hiszen ha Ő győzött - mi pedig Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek temploma vagyunk – akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mi is győztesek legyünk Isten kegyelméből?
Felemelő történet egy magyar sportolóról
Ha megnéznénk egy képen az 1932-es Los Angeles-i olimpia aranyérmes magyar vízilabda csapatát, talán csak a második pillantásra vennénk észre, hogy a sor végén álló 23 éves Halassy Olivér bal lába térd alatt hiányzik. Kétszeres olimpiai bajnok, háromszoros Európa-bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, mindkét sportágban többszörös magyar bajnok. Nem volt még paralimpia, mégis ő a világ első mozgássérült olimpikonja. Amerikában már filmet csináltak volna róla...
Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely - kiemelt fejlesztés
A magyarországi római katolikusok által leginkább látogatott búcsújáróhely, amely Nógrád megye legkedveltebb turisztikai célpontja, közel 2,5 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül, jelentette be augusztus 12-én Erdő Péter bíboros, prímás a szentkúti zarándokhelyen összegyűlt mintegy hétezer hívő előtt.
Szent István király személyiségrajza
Ábrázolták már ércbe öntött, kőbe faragott szigorú és erőteljes alakként, de megfestették a koronát a Szűzanyának felajánló öregemberként is. Hol erőszakosnak ábrázolják, hol megalkuvónak – ahogy épp az írónak hasznosabb. Mi nem szeretnénk így eljárni. Nem akarjuk őt a saját korából kiragadva értelmezni, hanem épp azt szeretnénk megmutatni, hogy az akkori viszonyok és körülmények közül kimagasló, kivételes jellemű és kivételes életművet megvalósító ember volt Szent István király.
Szégyenpad - avagy miért is kell imádkoznunk hazánkért
Az alábbi írást a dotoho.blogból vettük át, egy Prágában élő magyar írta, a szerdai magyar-izraeli labdarúgó mérkőzés kapcsán. Nem mintha a stílus kifogástalan lenne vagy minden szava aranyból lenne - korántsem - de bizony érdemes elgondolkodnunk szavain, mert ezt az arcot mutatjuk a világnak:
Két csodálatos történet Teréz anyáról
1. „Meg volt beszélve, hogy II. János Pál pápa fogadja Teréz anyát, aki otthont akart alapítani a Vatikánban a legszegényebbek számára. Autóval mentünk. Már majdnem odaértünk, amikor Teréz anya meglátott az utcán egy haldoklót.
Megbékélési nyilatkozatot írtak alá a lengyel katolikus és az orosz ortodox egyház vezetői
Mágikus hadviselés az ókorban - átoktáblák
Az átoktáblák (Defixionum tabellae) a Kr.e. 5-4. században terjedtek el a Földközi-tenger vidékén - kezdetben a görögöknél, majd a Római Birodalom minden szegletében. A vesztes fél általában végső megoldásként alkalmazta az átoktáblákat, amikor már csak ez az egy eszköz állt a meglopott, megcsalt áldozat számára, hogy megtorolja a rajta esett sérelmeket. Alkalmazták az eljárást kereskedők és sportolók is a vetélytársak kiiktatására. Az átoktáblák vékony kis fémlapok voltak, amelyeket henger alakúra göngyölítettek fel, majd az alvilághoz közeli helyekre - sírokba, kutakba, forrásokba rejtették.
Halálbüntetés a világ országaiban
Az utóbbi negyven évben a halálbüntetés elleni küzdelem komoly eredményeket hozott. Az Avvenire olasz katolikus napilapban Marco Impagliazzo ismertette a jelenlegi helyzetet.
Mária út - négyezer kilométernyi hálózat készül
A Mária Út Közhasznú Egyesület több éves előkészítő munka után nyitotta meg a zarándokok előtt a Máriacellt Csíksomlyóval összekötő gyalogos zarándokútját. A Közép-európai zarándokút-hálózat kelet-nyugati főága elkötelezett önkéntesek, lelkes civilek egyházi és önkormányzati segítők, erdészetek, anyaországi és határon túli partnerek támogatásával született meg – írja a Mária Út Egyesület közleménye.
