JoomlaTemplates.me by iPage Reviews

A legnagyobb magyar próféta és szent

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. augusztus 01. hétfő

Azt gondolom, ma már alig tudjuk felmérni, milyen hatalmas és szerteágazó az életműve Szent István királynak. Ő volt az, aki az egymással viszálykodó és egymás ellen is harcoló magyar törzseket képes volt újra egyesíteni. Uralomra kerülésekor a Kárpát-medence már minden oldalról hatalmas nyomás és támadás alatt állt. A törzsi területekből hol itt, hol ott foglaltak el egy darabot német, cseh, lengyel, vagy épp bizánci és besenyő csapatok. (Csak egy előzetes adalék: a bajor herceg ekkor foglalja el a magyaroktól azt a területet, ami Bécs központtal a Habsburg-császárság magjává válik.) A magyar törzsekre ugyanaz a sors vált mint a hasonló nomadizáló népekre – a lassú felmorzsolódás és beolvadás. (Jellemző példa, hogy az István korában még erős Besenyőország törzsi életformát fenntartó pogány nomád törzsei egy évszázadon belül felmorzsolódnak, egyes besenyő csoportok pedig épp a Magyar királyságban lelnek menedéket és telepednek le.) Csak István király hatalmas életművének köszönhető, hogy ez a felmorzsolódás nem történt meg és a magyar nép nem tűnt el sok más néphez hasonlóan a történelem süllyesztőjében!

A bevándorlás évszázada jön Európában?

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. július 31. vasárnap

A rohamosan fiatalodó Afrika népessége a huszonegyedik század közepére az emberiség egynegyedét teheti ki, többek között ennek következményeként a 21. század a bevándorlás százada lesz a korosodó Európában. Mit jelent a "sorsszerű demográfia" és mi vele a teendő? Világkörkép:

IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia programjai

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. július 31. vasárnap

Augusztus 6-án, szombaton délelőtt 9 órakor lesz a Szent István Bazilikában a IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia hálaadó püspöki szentmiséje (a magyar atyákkal és hívekkel együtt). Főcelebráns: Dr. Bíró László püspök. A program a magyar hívek számára a Belvárosi Nagyboldogasszony templomban (1056 Bp., Március 15. tér) folytatódik: 12 ó.-kor P. Mészáros Domonkos OP előadásával, majd engesztelő imaórával és rózsafüzér imádsággal.

A IV. Nemzetközi Szeretetláng Konferencia programjai napi beosztásban - amelyekre a magyar híveket is szeretettel várjuk:

A mosoly értéke

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 28. csütörtök

Tíz rövid megállapítás a mosoly értékéről:

A fiatalok jóval tovább élnek tisztán, mint gondolnánk

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 28. csütörtök
A szexuális aktivitás kezdete fontos népegészségügyi adat, hiszen kimutatottan összefügg a nemibetegségekkel, a tizenéveskori terhességekkel, a depresszióval, az öngyilkossággal. Csakhogy nem mindegy, hogyan állapítják meg ezt a kort. Egy nemzetközi felmérés meglepő eredményei.

A Szűzanya 2011. július 25-i üzenete Medjugorjéból

Kategória: Hírek, események
Megjelent: 2011. július 26. kedd
"Drága gyermekek! Ez az id? legyen számotokra az imádság és a csend ideje. Pihenjen meg testetek és lelketek, hadd legyetek Isten szeretetében. Engedjétek meg gyermekeim, hogy vezesselek benneteket, nyissátok meg szíveteket a Szentlélek el?tt, hogy mindaz a jó, ami bennetek van, kivirágozzon és százszoros termést hozzon. Napotokat a szív imájával kezdjétek és fejezzétek be. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Medjugorje, 2011. július 25-én

Egyenes beszéd a hamis krisztusokról

Kategória: Eheti
Megjelent: 2011. július 25. hétfő

Néhány napja egy norvég tömeggyilkos 93 embert ölt meg, döntő többségükben fiatalokat. A merénylő kegyetlenségére jellemző, hogy dumdum-golyókat használt, amelyek a testben szétrobbannak és óriási roncsolást okoznak. Az elkövető tette előtt néhány órával feltöltött az internetre egy 1500 oldalas írást, amelynek az elejét egy nagy vörös templomos kereszt díszíti – magát pedig igazságosztó, keresztes templomos lovagnak nevezi. Ez a szörnyű tett - amit a kereszténység védelmére hivatkozva követett el a 32 éves norvég férfi -, fel kellene, hogy nyissa azoknak a szemét is, akik hazánkban hasonló tanokat követnek:

A homeopátiáról röviden

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 25. hétfő
Összefoglaló a homeopátiáról - amit tudni lehet és tudni kell erről...

Mostanában többször és többen feltették a kérdést, hogy jó-e, szabad-e homeopátiás gyógyszerrel kezeltetni magunkat. A homeopátia alapja a középkorban elterjedt „hasonszervi gyógymód” elmélete – azaz a betegség tünetéhez hasonló tüneteket kiváltó másik anyag (méreg) hatásos a betegség ellen, illetve bizonyos szimbolikával egymással fedésbe hozott dolgok egymásra hatással vannak. (Miként az orrszarvú szarva a keleti gyógyászat szerint hatásos az impotencia ellen, mert nagy és merev – bocsánat, de ha így gondolják... Ezért van az, hogy a homeopátiás szerek "hatóanyaga" sokszor „különleges” – növényi részek, állatok testrészei, , ásványok, stb.)

Röviden összefoglalom, ami a vonatkozó szakirodalomból összegyűjthető:

A tervezés és döntés helyes útja

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 25. hétfő

A kunszentmártoni lelkigyakorlat végén felolvasott rövid vázlatot - A tervezés és döntés helyes útja hét lépésben – kitettem ide a főoldalra. Ott azt ígértem, hogy itt olvasható lesz a honlapon és így a legegyszerűbb megtalálni:

Sátánistából Isten szentje

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 22. péntek
Bartolo Longo 1841. február 10-én született egy Brindisi környéki kisvárosban, Latianóban, mélyen hívő családban. Anyja halála után eltávolodott a hittől; egyetemistaként Nápolyban egy okkultista társasághoz csatlakozott. Szeánszokon, orgiákon vett részt, de ez nem volt elég: mindent megtett azért, hogy nyilvánosan lejárassa a kereszténységet, és sok katolikust csábított okkult szertartásokra. Mindez nem tette boldoggá: depresszió, paranoia, zavartság, idegesség lett úrrá rajta. Sátáni víziói támadtak, megromlott az egészsége, végül idegösszeomlást kapott...

Komoly terjeszkedésben az egyházi rádiók

Kategória: Uncategorised
Megjelent: 2011. július 20. szerda

Nagy átalakulás megy végbe tavaly év vége óta a rádiós piacon. A Médiatanács újraosztja a lejárt vagy a közeljövőben lejáró frekvenciákat. Az eddigi tapasztalatok szerint a legfőbb nyertesek az egyházi adók, amelyek összesen 12 új frekvenciát kaptak.

Naponta hatan lesznek öngyilkosok hazánkban - tünetek és megelőzési lehetőségek

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2011. július 19. kedd

A gazdasági válság óta újra növekszik az öngyilkosok száma, évente 2500 magyar vet véget életének. A rendezetlen körülmények között él? fiatalokon és a magukra maradt, beteg id?seken kívül a legveszélyeztetettebbek a középkorú, elvált, vidéki, aluliskolázott férfiak.

Magyarországon naponta hatan, évente hozzávet?legesen 2500-an lesznek öngyilkosok. A nyolcvanas évek elején ez a szám még 4000 fölött volt, majd lecsökkent 2300 köré, az elmúlt három évben pedig újra növekedni kezdett. A százezer f?re jutó öngyilkosokat tekintve jelenleg Európában Litvánia után a másodikak vagyunk, a világ összes országát tekintve pedig az 5-6. helyen állunk.