Isten kegyelmének meghirdetése a cigányság körében

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2011. június 16. csütörtök

Ma Magyarországon 800 ezer cigány ember él – ez az összlakossághoz viszonyítva a környékbeli és európai országokhoz képest a legmagasabb. Ezért nem lehet kérdéses, hogy a felemelkedésükben a többségi lakosságnak részt kell vállalni.

Mindannyiunk számára fontos kérdés, hogy mennyien dolgoznak és tanulnak közülük. A kormánynak ebben nagy a felelőssége – verbális szinten ez meg is fogalmazódik, de nem elég hangzatos szavakkal erről beszélni, tenni is kell. Az egyház feladata legalább ennyire fontos.

Fontos Isten kegyelmének maghirdetése, nem lehet távolságtartóan kezelni a cigányságot.

Szeretetre vágynak ők is, Jézus körül akarnak lenni.

A keresztényeket bátorítani kell a cigányság misszionálásában. Nagyon jó lenne, ha a lelkipásztorok legalább támogatnák azokat akik ebben a munkában részt vállalnak.

Azért meg kell említeni, hogy vannak lelkipásztorok akik nemcsak támogatók, hanem maguk is tevékenyen részt vállalnak a cigánymisszióban.

A cigányság vallásossága sajátos, de keresik Istent az életükben, Máriát pedig úgy szeretik mint édesanyjukat. A cigányok keresik a helyüket az egyházban. Találkoztam olyan cigány emberekkel akik megtértek és aktív tagjai az egyházközségnek, a cigányság társadalmi felemelkedéséért nagyon sokat tesznek, felvállalták a híd szerepét a cigány és nem cigány lakosság között.

Egyébként nekünk, keresztény embereknek akik szolgálni akarjuk Jézust ugyanígy hídnak kell lennünk a cigány és nem cigány lakosság körében.

Benedek pápa is felszólította a híveket a cigánysággal kapcsolatban, hogy építsék a befogadás kultúráját.

Mindannyian meghívást kaptunk, hogy Jézust, az élet kenyerét magunkhoz véve és vele eggyé válva a szegények legszegényebbjeiben szolgáljuk Őt.” Azzal szolgáljuk a leginkább, hogy mindazt, amit vele szeretnénk tenni, a szegényekkel tesszük meg. Ebben rejlik az életszentség - Jézus ismerete, szeretete és szolgálata” mondta Teréz anya

A cigányság az egyháznak adta Boldog Ceferinó Giménez Mallát akinek idén ünnepeljük születésének 150. vértanúságának 75. évfordulóját.

Benedek pápa a világ minden területéről fogadta az elmúlt héten a cigányságot, boldog Ceferínó ünnepén.

Boldog Ceferinó mélyen vallásos életet élt. Bár olvasni nem tudott, a Bibliát jól ismerte, a gyerekeket bibliai történetekre tanította, naponta járt misére és rendszeresen imádkozta a rózsafüzért. A spanyol polgárháborúban meg akarta menteni egy pap életét. A cigányok közt elterjedt, miszerint megkérdezték tőle, hogy van-e fegyvere, azt mondta, hogy „Igen van”! és elővette a rózsafüzért. Emiatt őt is bebörtönözték. Kb. két hét hét múlva, ítélet nélkül a papokkal és más világi hívővel együtt végezték ki. Utolsó szavai ezek voltak: „Éljen Krisztus Király”!

Boldog Ceferínó megvalósította azt amit Benedek pápa adott útravalóul a cigány zarándokoknak: keressék mindig az igazságosságot, a törvényességet, a kiengesztelődést és törekedjenek, arra, hogy ne okozzanak szenvedést másoknak. A magunk számára pedig nincs más út mint váljék életté az Evangélium életünkben, hiszem, hogy a cigányság életét – ezzel együtt a mi életünket is - ez teszi élhetővé.

Magunk is tapasztalhatjuk, hogy a teljes Krisztushoz való odafordulás megváltoztatja a munkához, a tanuláshoz, a családhoz a világhoz való viszonyulásunkat.

A Szeretet földje Jézus Krisztus által jöhet el közénk és akkor ledőlnek a korlátok csak a szeretet lesz fontos. Adja Isten, hogy elég nyitottak legyünk rá.

 Tarnóczi Mária

You have no rights to post comments