A teremtőképesség titka

Sípos (S) Gyula: A teremtőképesség titka

Amikor teremtőképességről beszélünk, meg kell azt különböztetnünk az alkotóképességtől és kreativitástól. Ezért először ez utóbbiakról kell beszélnünk, hogy a megkülönböztetés világos legyen...

A teremtmények jó része képes alkotó módon viszonyulni környezetéhez. Értékel és kiértékel, „reflektál” környezetére. Nem csak létezik benne, hanem alakítja is azt. Amikor az ausztráliai lugasmadár hímje megtisztít egy területet és azt feldíszíti, a génjeibe kódolt ösztöneinek engedelmeskedik. Mégis, látva a különbözőképpen feldíszített lugasokat, amelyeknek „esztétikája” döntő a nőstény madár számára, nehéz lenne azt állítani, hogy ez csupán automatizmus. Itt a tapasztalatnak, az „érettségnek” és egy sajátos látásmódnak is szerepe van, amely jelzi az alkotóképesség kifejlődését és kifejeződését, még ha töredékes formában is.
Jane Goodall írja le híres, csimpánzokról szóló könyvében, ahogy egyes hímek felfedezik, hogy az olajoskannák zajosabbak és ezért hatékonyabbak a vetélytársak elijesztésében, mint az addig használt faágak. Alkotó módon viszonyulnak környezetükhöz, az ott talált tárgyakat „újraértelmezik” és a céljaiknak megfelelő módon használják fel.
A tanulás és kreativitás összefonódására tehát számtalan példát találhatunk már az állatvilágban is. Az emberek között pedig természetesnek vesszük az alkotóképesség létét és kifejlődését. Képesek vagyunk arra, hogy ismereteinket és a körülöttünk lévő anyagi valóságot egyaránt felhasználva, valamilyen új anyagi és szellemi minőséget hozzunk létre. Ez az alapja a tudományoknak és művészeteknek egyaránt. Azt mondhatjuk tehát, hogy az alkotóképesség a teremtmények közül egészében az embereknek adott ajándék.

Hogy az angyalok és az ördögök mennyiben rendelkeznek alkotóképességgel és teremtőképességgel, arra legfeljebb csak utalások találhatók a Kinyilatkoztatásban és sejtések a népek mítoszaiban. E szerint volt idő, amikor „óriások éltek a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.” (Ter 6.4) Ez a szűkszavú leírás a bukott angyalok földi tevékenységének leírása is lehet. E szerint képesek voltak úgy manipulálni az anyagot, hogy az nagyobb, erősebb, félelmetesebb formát öltsön. Az Írás rögtön hozzáteszi: „az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul” (Ter 6.5). A különféle mítoszok pedig beszámolnak arról, hogy az istenek különböző emberi, állati vagy egyéb természeti jelenség formájában lejöttek a földre, és földi asszonyokkal utódokat nemzettek. Ezek hol emberek, hol különféle félemberek, szörnyek lettek. (Pl.: Minotaurusz.) Okoskodhatunk úgy, hogy a bukott szellemek igyekeztek teljesen uralmuk alá hajtani az anyagi világ minden területét. Létrehozták a nagy elnyomó királyi rendszereket, kasztokat, de az élő rendszereket is befolyásuk alá vonták és formálták. Ezt tükrözik a mítoszok az isteni eredetű királyságokról a félisten uralkodókkal, és az istenek, félistenek és szörnyek életéről és tevékenységéről szóló leírások.
(Természetesen van ennél egyszerűbb és természetesebb megoldás is. E szerint a mítoszok az ember belső világának és a szellemvilágról alkotott tudásának kivetülései és általában nem valóságosan megtörtént események lenyomatai. Az viszont valóságos, hogy mára „természetes módon” a legrosszabb rémálmainkat és mítoszainkat is túlszárnyaló módon vagyunk képesek manipulálni az az élő és élettelen anyagot is.)
Bármi legyen is az igazság, annak a kornak Isten véget vetett. Ítélete alapján a bukott angyalokat „láncra verte” a végső ítéletig, a Földet özönvízzel pusztította – amelyről minden kultúra tud és beszámol! – csupán néhány embert és kevés élőlényt megmenekítve. Hogy mit jelent a bibliai „láncra verve” a gonosz szellemek esetében, nem tudhatjuk pontosan. Az biztos, hogy a bukott angyalok ma nem működhetnek teljes szabadsággal az anyagi világban. Korlátozva vannak, de az embereken keresztül – mint tapasztaljuk - ma is lehetőségük van az anyagi és szellemi világ formálására. (Ezt egyértelműen mutatják kultúránk életet romboló vonásai.)
Isten nem önkényesen ítélte el őket, hanem mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy gonoszak a tetteik. Az utolsó ítéletet pedig részítéletek előzik meg. Így Jézus Krisztus eljöveteléig a sátán - a vádoló – még szabadon mozoghatott a szellemi világban. Jób könyve szerint Isten elé is állhatott, vádolva az embert. Amikor azonban Jézus eljött, életével és kereszthalálával világossá tette a sátán gonoszságát. Ekkor vetették ki a gonoszt a mennyből, ott már nem cselekedhet szabadon. Ahogy Jézus mondta: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből” (Luk. 10, 18). De a Földön még tevékenykedhet. Péter apostol ezért figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pét 5.8). Ehhez pedig a gonosz szellem igénybe veszi minden erejét, szellemi hatalmát és kreativitását azokon a területeken, amelyek megmaradtak neki.

A gonosz lelkület még a jó dolgokat is rosszra fordítja. Ezt mutatja az Istentől jövő törvény eltorzulása is. Az alkotóképesség mindig az Istentől kapott törvény keretei között működik (a teremtőképesség átlépheti azt). A Szentírás tanítása alapján a törvények az ember életét védő, személyiségének kibontakozását segítő szabályok. Hasonlattal élve, olyanok, mint a kresz-szabályok, amelyek a biztonságos közlekedést segítik. De mint minden törvény, ez is akadállyá és „átokká” lehet. Aki éjjeli két órakor a néptelen utcán a zebráig gyalogol, áll a piros lámpa előtt és nem mer átmenni az üres úttesten a másik oldalra, az olyan önálló létet tulajdonít e „törvénynek” amely nincs annak. Így a kresz-szabály az adott szituációban akadállyá, korláttá válik. Még rosszabb, ha ebben a helyzetben ott bújik a sötétben egy „rendőr” arra várva, hogy megbüntethessen minket szabálysértésért. Ez a visszaélés a törvény hatalmával - neki „bevételi forrás”, nekünk „átok”, értékeinktől való megfosztás.
Hasonlóképpen, bár egyesek „természetüknél fogva” erős késztetést éreznek valamely alkotó tevékenység kibontakoztatására életükben, a hamis törvénykezés visszatartja, sújtja, sőt egészen eltorzíthatja őket.

János apostol azt írja: „mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból.” (1Jn 2.16) Ez azt jelzi, hogy a gonosz lélek befolyása, inspirációja (ihlete) ma is átjárja a világot, sokakat befolyása alá vonva. Mindez tükröződik abban, ami az emberi alkotásként megjelenik, a tudományokban és művészetekben egyaránt. Ezért az alkotóképesség ihletettsége három forrásból is eredhet: az emberi tapasztalatból, Isten ihletéséből vagy a gonosz lélek ihletéséből. Ez sokszor nem könnyen szétválasztható, még egy-egy műben is keveredő forrás. Ki tudná megmondani, hogy Dosztojevszkij nagy szenvedő hőseinek leírásában mennyi az emberi tapasztalat, a lélek mélységeinek leírása és mennyi az Istentől jövő ihlet, amelyik fel akarta tárni ezt az olvasók okulására?
Amikor azt tapasztaljuk, hogy a pogány istenek különböző típusai megelevenednek képernyőinken, tudjuk, hogy emberi érzéseinket használják fel, mégsem lehet sok kétségünk az inspiráció egyik forrásáról. A hamis istenek bálványkultusza virágzik. Mars isten mai „reinkarnációi” a hősök az erőszakos filmekben, Vénusz istennő követői uralják a „romantikus” alkotásokat éppúgy mint a szexipart, míg a patás Pán körme nyoma ott van a szabadon terjesztett és minden eltorzult vágyat is kielégítő „szórakoztatóipar” minden területén.
A Szentírás az eredmény alapján is képes megkülönböztetni az inspiráció forrásait. A „jó fa jó gyümölcsöt terem, míg a rossz fa rossz gyümölcsöt”. A lélek gyümölcsei alapján a szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, tisztaság, stb. Istenből fakadnak, míg a gonosz gondolatok, paráznaság, gyűlölet, stb. a gonosztól. Az alkotóképességet pedig úgy is értelmezi, mint ajándékot, „talentumot”, amelyet az ember – a bibliai hasonlattal élve -, eláshat (azaz nem fejleszti ki, nem használja), disznók elé vethet (azaz rossz célok szolgálatára fordítja), illetve megsokszorozhat, azaz tehetségét kibontakoztatva és százszoros jó termést hozva.

Az Özönvíz idején kimondott ítélet az alkotóképesség szabad kibontakozását meghagyta, de a teremtőképességét nem. Lényeges különbségtétel, mert az alkotóképesség csak „valamiből” tud „valamit” létrehozni, azaz mindig szükséges valamilyen anyagi vagy szellemi „tárgy”, amit az alkotó manipulál. A teremtőképesség működéséhez ez nem szükséges hiszen a Teremtő a semmiből hozta létre a világot! (A világ kelekezéséről vallott legismertebb természettudományos elmélet is ezt állítja, csak a tudományos zsargonban. E szerint a “Nagy Bumm”, az ősrobbanás előtt csak egy „végtelenül kis kiterjedésű”, egy pontban összesűrűsödött anyag létezett. A mértan meghatározása szerint a pedig pontnak a térben semmilyen irányban sincs kiterjedése. A semmilyen fizikailag  megmérhető  tulajdonsággal  nem  rendelkező  “egy-pont-anyagról” tehát nyugodtan mondhatjuk azt, hogy – semmi.)
Az ember önmagában képtelen a semmiből valamit alkotni. Istennel együtt azonban semmi sem lehetetlen, hanem a lehetetlen is lehetségessé válik! Elizeusról így ír a Biblia: „Nem volt neki semmi lehetetlen, még a holttestében is prófétaerő volt.” (Sir 48.13) Jézus pedig így beszél: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17.20)

Isten eredeti terve az volt, hogy maga mellé munkatársként állítja az embert. „Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik.” (Ter 2.19) Ezt a névadást realizálja újra Jézus, amikor Simont Péternek nevezi, Jánost és Jakabot pedig a Boanergész fiainak. A névadásban egyszerre nyilvánul meg a Messiás tökéletes istensége és tökéletes embersége. Önmagában egyesíti azt, ami Isten eredeti szándéka volt: hogy munkájában az emberek is részt vegyenek. Hiszen ezért adott nekik részt a saját életéből! „Isten újra szólt: ’Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.’ (…) Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1.26-27) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi is „olyanok lettünk mint az Isten” - ezek éppen az őskígyó kísértő szavai az Édenkertből. Hanem azt jelenti, hogy Isten megajándékozta az embert a teremtés munkájában való részvétellel. Ez a bűnnel elveszett, de Jézus Krisztussal Isten országában, Isten királyságával újra visszatért az emberek közé. Isten teremtőképességének megnyilvánulása Jézus Krisztus nyilvános működésében a kenyerek megsokasítása éppúgy, mint a vakon született meggyógyítása. Ez folytatódik az Apostolok cselekedeteiben a születésétől fogva béna ember meggyógyításában – és ez jelenik meg az Egyház életében mindmáig.

Az „Új Szövetség” részeként az ember lehetőséget kapott arra, hogy Isten munkatársaként részt vegyen az élet újjáalkotásában. Ennek legnyilvánvalóbb esete az, amikor valaki visszafordul, megtér Istenhez. Ilyenkor valóban a halálból élet lesz, a lélek megelevenedik és az egész személyiség elindul(hat) a gyógyulás útján. Sőt, ez az újjászületés nélkülözhetetlen eleme a Szövetségnek. „Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3.3) Péter apostol pedig így ír a hívőkről: „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által.” (1Pét. 1, 13) Ezt az „örök szót” pedig emberek közvetítették, emberek mondták ki Isten munkatársaként. A Jelenések könyve az újjáteremtő munkát az emberek között lakozó Istennek tulajdonítja: „Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az Ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradtság, mert az elsők elmúltak.” Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult: „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” (Jel 21.3-5)

A teremtőerő és teremtőképesség az élet minden területére kiterjed. Ábrahámnak azt mondja az Úr: „Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” (Ter 18.14) Ahol Isten teremtő ereje által az ember teremtőképessége megjelenik, ott élet fakad a halálban, s az ott élőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az életet válasszák. A teremtőképesség van jelen az egyház szentségeiben. A bűnbánat szentsége és az Eucharisztia az Élet közepébe emel minket. De a teremtőképeség Istennek az emberekbe alkotott képességein és tehetségein keresztül éppúgy megjelenhet, mint természetfeletti ajándékain és adományain (karizmáin) keresztül. Beszélhetünk olyan művészi alkotásokról, amelyek képesek katarzist előidézni az emberi szívekben, mert mélyen megvilágítják Isten igazságait. Lehetséges, hogy már nem pusztán esztétikai értékeikkel vagy erkölcsi mondanivalójukkal ragadják meg az embert, hanem Isten újjáteremtő erejét közvetítik az emberek felé? Így hitték a régi ikonfestők: művük kapu Isten felé amely nem szavakba foglalhatóan közvetíti a kimondhatatlant. Nem bálvány, nem istenség, hanem – ahogy Pál apostol mondja az evangéliumról – közvetítő. „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek.” (Róm 1.16) És később: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” (1Kor 1.18) Ez a keresztről szóló tanítás szavakban, képekben vagy más módokon egyaránt megjelenhet, de formától függetlenül „Isten üdvösséget hozó ereje”.

Egy példa a film világából: a „Babette lakomája” című film egy szi-gorú vallási közösség életét mutatja be, pásztoruk halála után. A magukra maradt emberek zúgolódnak, egymást ítélgetik. Bezárkóznak egy-egy tanítás mögé és onnan ülnek törvényt a másik felett. Ebbe a gyanakvó légkörbe érkezik Babette, aki a francia forradalom elől menekül a szigetre. Itt él közöttük szolgálóként, míg szép lassan befogadják. Aztán a francia terror végével hazatérhet ahol szép örökség várja. Ekkor derül ki, hogy a forradalom előtt mesterszakácsként dolgozott. Egész örökségét arra használja fel, hogy egy nagy lakomát készítsen a szigeten élő zárt közösségnek. Azok gyanakodva figyelik a csónakokon érkező gyanús alapanyagokat. El is határozzák, hogy udvariasságból ugyan elmennek, de nem esznek az ördögi ételekből. Hanem aztán nem tudnak ellenállni a gyönyörűen feltálalt rengeteg fogás látványának és illatának. És étkezés közben megtörténik a csoda – feloldódnak, beszélgetni kezdenek egymással, tisztázzák régi félreértéseiket, kiengesztelődnek egymással és rendezik a közösség életét. „Mintha Jézus lenne köztünk!” Íme, egy szakácsnő szívén és munkáján, mesterségbeli tudásán keresztül Isten újjáteremtő munkája nyilvánul meg!

Meg tudjuk-e különböztetni mi az, ami az Istentől jövő teremtőképességből fakadt, és mi az, ami „pusztán” emberi alkotóképesség eredménye? Néha igen, gyakrabban nem – főleg, ha a megszokott emberi tevékenységekről van szó. Itt is igaz a Biblia tanítása: „gyümölcséről ismerni meg a fát”. Minden alkotást pedig „tűz emészt meg”, és ami értékes, az megmarad, a többi elhamvad, semmivé válik, elfelejtődik az idők folyamán. Az is igaz, hogy aki „sziklára építi házát” annak háza megmarad, míg a homokra, múló divatokra, emberi véleményekre épített művek bármily dicsőségesen kezdik is pályájukat, végül önmagukba omlanak. Ez a szétválasztás „lélekben és igazságban” történik. Elsősorban lelkünkben ég a „tűz”, ami megemészt mindent, ami nem Istentől jövő. (De lesznek még nagy selejtezések könyvtárakban, múzeumokban, mint ahogy volt a kommunista rendszer évtizedei után is…) Óvakodnunk kell azonban az elhamarkodott ítéletektől, törvénykezéstől, nehogy saját kútfőnkből mondjunk elhamarkodott ítéletet.
Könnyű törvényt ülni bizonyos alkotások felett, de nehéz kideríteni az igazságot. A szokásainkban és szívünkben élő kettősségre szemléletes példa Michelangelo két monumentális freskója a sixtusi kápolna falain. Mielőtt bemennek az emberek a kápolnába, felvetetik velük a felöltőt, mondván, csupasz vállal erkölcstelen dolog oda belépni. Aztán odabent végignézhetik a freskókon megfestett rengeteg meztelen férfit és nőt… Hát nem ellentmondás ez? Ha valóban erkölcstelen, mi helye Isten egyházában? Ha meg nem – miért kell a látogatóknak képmutató módon öltözni, vetkőzni? Vagy talán az alkotó (a művészet?) felmentést kapott bizonyos erkölcsi normák alól – de a nézői már nem? És mit mondjunk a képekről: csodáljuk a lenyűgöző emberi teljesítményt? Vagy lehetséges, hogy Michelangelo a maga zseniális módján olyan isteni igazságokat volt képes megfesteni a Teremtés és az Utolsó ítélet freskóin, amely több, mint csupán egy művészi irányzat, több, mint bibliai illusztráció, több, mint erkölcsi katekézis – Isten örök gondolatainak a korokon átnyúló katartikus erejű megfogalmazása? Az Egyház sem tudott vagy mert erre egyértelmű választ adni. Hol ünnepelték, hol átkozták művét. Hol lepleket festettek a meztelen testekre, hol eltávolították. Úgy tűnik van, amire nem az idő hozza meg a választ…

Lehetséges-e belépnünk a teremtőerő világába? Nem csak lehetséges, de szükséges is az Egyház életében, minden ember javára. Szükséges a szentmisében, hogy a kenyérből és borból Jézus teste és vére legyen. Szükséges hogy Isten újjáteremtő műve megmutatkozzék, hogy a halálból élet legyen. Mert csak így képes az ember betölteni küldetését, amelyet teremtésekor, Isten munkatársaként az Édenben kapott. Hatalmas ajándék volt ez, amit bukásunkban eltékozoltunk, magunkkal rántva a sötétségbe az egész Földet. De az Atya Jézus Krisztusban kiengesztelődött velünk és lehetővé tette, hogy részt kaphassunk az „újjáteremtés művében”. Mindez Tőle van, ingyen és megjelenhet az élet minden területén: a kultúrában, tudományban, művészetekben, közösségi kapcsolatokban egyaránt.  Ki akadályozhat meg minket abban, hogy elfogadjuk Istentől ezt az ajándékot, minden teremtmény javára?

Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked azért, hogy meghívást adtál nekünk a Te munkádban való részvételre. Kérünk, járj át minket a Szentlélek erejével, hogy egész lényünkkel megdicsőítsünk Téged! Jézus Krisztus Örömhíre legyen valósággá minden ember szívében! Ámen.

(Részlet A Szeretet titkai című könyvből.)

Korforduló idején

Sípos (S) Gyula:Korforduló idején

Korforduló idején élünk, ezt mindennél jobban bemutatja két összehasonlítás. Az egyik általánosságban véve a Római birodalom (Krisztus idejében) és mai korunk bemutatása, a másik pedig hazánk vonatkozásában...

az első ezredforduló Európája és a mai Európa és benne hazánk természeti, éghajlati és morális helyzete. Ebben az összehasonlításban feltárul az is, milyen izgalmas és reménységgel teli időket élünk napjainkban!

A római birodalom és korunk összehasonlítása
A Római birodalomban Jézus Krisztus születése és nyilvános működése időszakában felfokozott várakozás volt tapasztalható. Egy új korszak beköszöntét várták, ahol egy nagy király egyesít mindent, béke és nyugalom lesz a földön. (Ez áll a hátterében a "háromkirályok" útjának is.) Legalább háromféle nagy koncepció létezett, és mindegyike beteljesedett a maga módján.
Az első a Nagy Birodalom létrejöttét várta, ahol egyetlen uralkodó erős keze alatt rend és a béke lesz. Ez a vágy teljesedik be Augusztus császársága alatt, amikor az "egész ismert világ" a rómaiak uralma alá kerül. Ez a római béke világa a római hadsereg és törvények ereje alatt. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez nem hozta el a valódi békét. A kard erejével létrehozott béke felszíne alatt újra és újra feltörtek az indulatok. Ezt a császárok "cirkusszal és kenyérrel", azaz bűn teljes szabaddá tételével próbálták orvosolni. Így a béke felszíne alatt felmorzsolódtak az emberi közösségeket összetartó erkölcsi és szeretet-kötelékek. Mielőtt a birodalom összeomlott volna a népvándorlás korának háborúi alatt, belülről már megroppant a belső tartó pillérek hiánya miatt. (A császárok elgonoszodó életformája pedig pontosan megmutatja, hová vezet a korlátlan hatalom és anyagi lehetőségek birtoklása - Szeretet, azaz Isten Lelke nélkül…)
Ma ugyanígy várják sokan a "nagy birodalom" létrejöttét. Azt remélik, hogy ennek segítségé-vel megállíthatók az egyre szaporodó háborús konfliktusok. Az ENSZ, az USA vagy épp az Európai Unió vezetése alatt, az ő törvényeik, gazdasági- és haderejük segítségével remélik egy új kor megvalósítását. És valóban, mennyi jót lehetne tenni ilyen hatalmas erővel! Az emberi tudás és szabadság szinte korlátlan módon kitágulhat - de hová is? Újra csak azt látjuk, hogy az emberi élet elsivárosodását, az emberi szívek segélykiáltásait a bűn és az erőszak szabadjára engedésével, a "cirkusz és kenyér" ősi gyógyszerével próbálják gyógyítani. És most is ugyanúgy fog történni, mint egykor. Minél erősebbnek tűnik kívülről ez a birodalom, annál gyengébbé válik belülről, hogy végül összeomoljon. (Ez az összeomlás az ítélet, amely mindenkit elér, aki benne él…)
Hasonlóan erős volt a vágy az istenné válás útjának megragadására. A különböző misztériumvallások és beavatások, majd a gnózis hihetetlen elterjedtsége és népszerűsége mutatja ennek az útnak a sikerét. A szellemvilágba való veavatás egy egyre veszélyesebbé váló világban a hatalom és biztonság illúzióját adta. Ismerjük az apostolok cselekedeteiből Simon mágus történetét. „Élt a városban egy Simon nevű férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamaria népét, hogy fontos személynek adta ki magát. A népnek apraja-nagyja hallgatott rá. "Ő az Isten ereje, melyet nagynak neveznek!" - mondták. Csüggtek rajta, mert már jó ideje ámította őket mesterkedéseivel.“ (ApCsel 8, 9-11) Ez az ember, amikor meglátja a keresztények körében lévő csodákat, azt is szeretné megszerezni magának. Meg is keresztelkedik, és pénzt ajánl a "erőért" cserébe… (Hányszor akartuk már megvásárolni Istent! A boldogságot, a szeretetet! De azt megvenni nem lehet, csak ingyen megkapni Attól, akinek van hatalma azt nekünk ajándékozni…) Az ókor nagy szellemi kutatása ebben a formában kudarcot vallott. Félrevezetett és gonosz lelkek által gyötört és gyötörtetett emberek maradtak csak a nyomukban.
Ma is ismerjük ezt a hatalmas szellemi áramlatot, amely megtölti a könyvespolcokat és a tévéműsorokat is. Most "New Age", azaz Új Kor néven foglalják össze a szellemi, "spirituális" tanoknak ezt a kotyvalékát, amelyből mindenki bátran válogathat kedve szerint, hogy szellemi megvilágosodást, saját istenséget és istenségét elnyerje belőle. És ahogy egykor, úgy ma is tévútnak, a gonosz lélek hamis világosságának bizonyul ez az út. Miközben hosszú évek, évtizedek óta emberek milliói próbálják ezen keresztül elérni a nyugalmat és a megvilágosodást, mintha mi nem találkoznánk közülük eggyel sem. Sőt, azt tapasztalhatjuk, hogy a new age mocsarába süllyedt emberek egyre több testi és lelki problémával küzdenek. Amíg azonban a megoldást ugyanabban a hamis rendszerben keresik, ahonnan problémáik gyökere fakad, csak még mélyebbre merülnek a bajokban.
És végül ott volt a szeretetteli megoldásra vágyakozók hatalmas csoportja is. Ezek felismerték a hatalmi megoldás csődjét éppúgy, mint a szellemi vakvágányok hiábavalóságát. Egyszerű emberek, akiknek szíve nyitott maradt a szeretet és igazság hívására. Olyanok voltak, mint Jézus születésekor, Simeon, ez az "igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta." (Lk 2, 25) A szívek vágyára a választ Isten Jézus Krisztusban adta meg. Az Ő élete, halála és feltámadása győzelem volt a sötétség minden ereje felett, és kaput nyitott egy hatalmas megújulás felé. Pünkösdkor kiáradt a Szentlélek az apostolokra, akik az egész világon hirdetni kezdték az Örömhírt, és mindenhol rájuk találtak a nyitott szívű emberek. Amikor a rendíthetetlennek tűnő Római birodalom összeomlott és az önmagukat hallatlan szellemi fölénnyel bírónak bemutató hamis kultuszokról kiderült, hogy nem tudnak valódi segítséget nyújtani az embereknek, a keresztény közösségek ott voltak, hogy megkülönböztetés nélkül anyagi és lelki segítséget nyújtsanak minden rászorulónak. Ma már nem is sejtjük, mennyi mindent köszönhető nekik! Így rövidült le az átmenet időszaka, ezért nem temette maga alá az összeroskadó birodalom az emberi kultúra javait, ezért járt sokkal kevesebb anyagi és lelki áldozattal az összeomlás, mint járt volna nélkülük.
Jézus Krisztus eljött, és reményt és lehetőséget adott az embereknek egy új kor felépítésére. Ma ugyanez a helyzet. Ez a világrendszer, amelyben élünk, összeomlóban van. Mi az átmeneti időszakban, a korforduló idején élünk. Egyre jobban látjuk, hogy a jóléti civilizációk alapfeltevései dőlnek meg. Nem lehet korlátlan növekedést elérni korlátos természeti feltételek (nyersanyagok, stb.) mellett. Nem lehet következmények nélkül felborítani a természetes, ökológiai egyensúlyt. A tudomány nem képes minden problémát megoldani. És végül a legfontosabb felismerés: Isten ihlető, inspiráló és segítő jelenléte nélkül az Isten alkotta világ önmaga nyomasztó torzképévé válik.
Isten azonban nem hagyott el minket, hanem megkezdte felszabadításunkat. Ennek csodálatos és mindenki számára érthető jele az Egyház által meghirdetett millenniumi "jóbel év" volt - a Nagy Jubileum. Ahogy egykor a jóbel évben - azaz minden ötvenedik évben - az izraelitáknak el kellett engedni az adósságokat, hazaküldeni a rabszolgákat és visszaadni a földeket az eredeti tulajdonosnak, ugyan-így történik most s. Az Egyház Jézus Krisztus akaratából hirdette meg a Nagy Jubileumot 2000-re, és biztosak lehetünk benne, hogy ez Isten részéről az "adósságok elengedésének éve" volt. (Ezt készítette elő a pápai bocsánatkérések sorozata.) Ugyanakkor ez győzelem volt a minket körülvevő gonosz szellemi hatalmasságok felett is.  Hogy ez a győzelem azonban hogyan realizálóik az életünkben, az már rajtunk is múlik!
Istennek elsősorban nem az épületekkel, eszközökkel vagy a technológiákkal van "baja" és nem leli örömét a pusztulásban. (Mi sem pusztulatot építünk, hanem a Szeretet földjét!) De ha ezek az épületek és eszközök megmaradnak a rossz célok szolgálatában, összeomlanak. Ha azonban a szívünk keménysége törik meg, befogadjuk Isten szerető jelenlétét - és képesek vagyunk ezzel átitatni kultúránkat és civilizációnkat -, akkor ezzel mérsékeljük az új korszakba átvezető "szülési fájdalmakat".
Ne legyenek illúzióink, az ördög nem adja fel a harcot. Célja továbbra is az antikrisztusi birodalom felépítése, az emberek totális ellenőrzése és mindenki megsemmisítése, akit nem tud maga alá rendelni. A Jelenések könyve bemutatja a sátánnak ezt a törekvését. Már a Római borodalom keretein belül, és annak eszközeivel is ezt próbálta megvalósítani. Elbukott Jézussal szemben, de nem hagyta abba tevékenységét, sőt gyűlöletét még fokozottabban kiárasztotta a világra, főleg, ha megfelelő médiumokat is talált hozzá, mint a keresztényüldözések idején. Most is így van ez - ezért nem szabad elcsüggednünk akkor sem, ha a körülöttünk zajló események esetleg időlegesen ilyen fordulatot vesznek.
Jézus feltámadása után még több, mint háromszáz évig tartott az átmeneti időszak. Most azonban nem fog ennyi ideig tartani! Keresztények hallják az Isten hívó szavát az egész világon, és beállnak a munkába. Bármilyen hullámhegyen és hullámvölgyön is megyünk még át, Isten győzelme és az új békekor eljövetele immár elkerülhetetlen. A sátán nagyhangú fogadkozása - "adjatok egy évszázadot és mindenkit magam mellé állítok" - kudarcba fulladt. Ezzel szemben Jézus prófétai mondata Krisztus testéről, az Egyházról - "a pokol kapui sem vesznek rajta erőt" - újra igazzá lettek. Újra nagy lehetőség nyílott Isten királyságának kiteljesedésére itt a földön. Hogy milyen gyorsan és milyen erővel, ez csak rajtunk múlik - és különösen is rajtunk, magyarokon.

Ezredfordulók idején Európában és a Kárpát-medencében
Az előzőekhez hasonló összehasonlítást tehetünk az első és második ezreforduló Európája között. Az első ezredév felé közeledve Európa egyre kaotikusabbá vált. (Lásd erről bővebben a Magyar nemzet hívatásáról… című fejezetet.)  Délen a muzulmán vallásó mórok foglaltak el egyre nagyobb területeket - ma muzulmán vendégmunkásoknak hívjuk őket, jelenlétük és befolyásuk egyre nagyobb Spanyolországban, a Benelux-államokban, Franciaországban és Németország-ban...
Akkor nyugaton és északon a népvándorlás újabb  hullámai keresték a helyüket, az erő-szaktól sem riadva vissza. Ma is itt vannak a népvándorlás népei az ázsiai országokból, keletről és délről, akik itt keresik a helyüket, megélhetésüket, magukkal hozva az európaitól erőteljesen eltérő hitvilágukat, gondolkodásmódjukat, kultúrájukat.
Akkor a római egyház megroskadni látszott belső vitái miatt, pápái erőszakos halállal haltak. (Bizánc befolyása egyre erősödött és a két részegyház között egyre feszültebbé vált a viszony, amely majd elvezet az 1054-es nagy egyházszakadásig.) Az Egyház ma sem egy-séges - erről hosszú oldalakat lehetne írni -, befolyásának mértékét jól jelzi, hogy a nemzetek politikai vezetői az Európai Unió alkotmányából (annak preambulumából) kihagytak minden, a kereszténységre utaló pozitív megfogalmazást.
Közép-Európa akkori állapotáról mindennél többet elmond, hogy az azon keresztül Jeruzsálem felé vezető zarándokút az itt élő népek veszélyessége és harcai miatt járhatatlanná vált. Ma Közép-Európa és a Kárpát-medence népei szintén megosztottak, és a politikai hatalom ereje alatt ott parázslanak a fel nem dolgozott és fel nem oldott feszültségek. A nemzetek keresik valamikori "természetes" határaikat. A Szovjetúnió összeszorító markából kikerülő Jugoszlávia, Csehszlovákia népei "szétváltak", Ukrajna "szabaddá" lett, s a magyar nép is keresi az összetartozás és egyesülés sehetséges útjait. Még egyáltalán nem dőlt el, hogy a további  rendeződés békésen, vagy újabb véres harcok árán történik meg. (A délszláv háborúk előtt Medjugorjéban figyelmeztette a Szűzanya az ott élőket egy lehetséges, de még elkerülhető háború borzalmaira, és kérte tőlük a megbékélést és a kiengesztelődést. Nem hallgattak rá. Most a romániai Szőkefalván megjelenve tőlünk, a Kárpát-medence népeitől kérte ugyanezt. Vajon hallgatunk-e rá?)
Akkor a Magyar Királyság megjelenése békét, szilárd és törvényeket betartató államot, az utak szabaddá válását jelentette Európa számára. Az ideérkező magyar törzsek kultúrája megtermékenyítette az itteni életet. Gazdálkodó erejük, tudásuk fellendítette a gazdaságot, több területen meglévő fejlettebb technológiájuk új inspirációt adott a többi népeknek is.
Kevesen tudják, hogy akkor a Kárpát-medence földrajzi egységének természetes védelme a gazdálkodás számára kedvezőbb klimatikus körülményeket biztosított, mint Nyugat-Európában, és részben védelmet nyújtott a nagy járványok ellen is. Az ide érkező utazók egyöntetűen "tejjel-mézzel folyó kánaánnak" nevezték a Magyar Királyságot, amely Európa egyik meghatározó hatalma volt. (Lakosainak száma több, mint Angliáé, gazdasági, katonai ereje pedig kimagasló...) Egészen a XV. századig - Mátyás koráig - így volt ez. Ekorra a lassú éghajlatváltozás kiegyenlítette a klimatikus viszonyokat. Most pedig egy új éghaj-latváltozás korát éljük, és a vizsgálatokból már tudhatjuk, hogy földrajzi helyzetünk megint védelmet nyújt nekünk. Kevesebb és kevésbé pusztító természeti katasztrófa sújt minket, vízbázisunk nagyobb tartalékokkal rendelkezik… Elképzelhető, hogy újra az a "tejjel-mézzel folyó kánaán" lehetnénk, mint az első ezredforduló idején?
A Magyar Királyság akkori szellemi súlyára és erejére jellemző, hogy kisugárzása átjárta Európát. Az Árpád-házból származó férfiak és nők ezt az erős szellemi, isteni jelenlétet vitték magukkal és ezzel szolgáltak mindenhol. Nem véletlen, hogy Lengyelország, Csehország vagy épp Skócia nemzeti szentjei az Árpád-házból származnak. Ma ugyanerre vagyunk hivatottak - hogy Isten embereiként átjárjuk és megerősítsük a roskadozó Európát.
Mennyire nehezen értjük és mennyire félreértjük saját kiválasztottságunkat! Pedig Isten - és Szűz Mária - különös figyelmet fordított ránk az elmúlt évszázadban is. Titokzatos vo-nalként húzódik végig történelmünkön ez az szál, amelynek jelenlétéről még az Egyházban is kevesen vesznek tudomást. Ismerjük egyházunk XX. századi nagy alakjait. A boldoggá avatott Battyhány-Strattmann Lászlót, Romzsa Tódort vagy épp a tiszteletreméltó Mindszenty bíboros életét és munkásságát, küzdelmeiket és vértanúságukat. De ki emlékszik ma már arra, hogy Natália nővéren - aki több misztikus kinyilatkoztatást is kapott az égiektől, amit az egyház is elfogadott - keresztül Isten azt tanácsolta a magyarországi egyházi vezetőknek: osszátok szét földjeiteket, mert ha nem teszitek, jönnek mások és még azt is elveszik tőletek, amit megtartanátok! Nem hallgattak rá - pedig milyen jó lett volna, ha az Egyház hirdet földosztást, így megelégítve a magyar parasztság földéhségét és elősegítve egy igazságosabb rendszer kialakulását - és nem a kommunisták a háború után! Mennyire más lett volna a történelmünk! (Az engesztelő mozgalom felkarolását sürgető szavait is késve fogadták meg, így hatása töredéke maradt annak, ami lehetett volna. Natália nővér élete átíveli az évszázadot, 1991-ben, kilencven évesen hal meg Törökbálinton.)

Ki emlékszik Csépe Klára asszonyra, akinek a háború után a Szűzanya egy forrást mutatott, amely gyógyító erővel bír. Fallóskúton valóban felfakadt a forrás, megdöbbentő csodák történtek, a vallásos emberek pedig hetek alatt kápolnát építettek oda. Aztán a látnokot pszichiátriára vitték, hogy napi elektrosokk-kezeléssel próbálják kigyógyítani "vallási téveszméjéből". Ő azonban sohasem tagadta meg Urát, hanem együtt szenvedett vele, értünk.
Így szenvedett értünk a stigmatizált - Krisztus sebhelyeit látható módon hordó és szenvedéseit vele együtt megélő - Galgóczy Erzsébet, ez az egyszerű alföldi lány. Ő 1919-ben, amikor a román seregek a Tiszáig jöttek, már a vértanúságra készült, hogy így jusson egészen Krisztushoz. 1929. nagyböjtjében jellennek meg látható módon kezén és lábán a sebhelyek. Ettől fogva haláláig rendszeresen átéli Jézus kínszenvedéseit, együtt hordozza vele a terheket, hazájáért. Jézus és Mária többször is megjelenik neki álomban, látomásban vagy valóságosan, és képeket mutatnak neki az országról (pl.: az ostrom idején), így kérve segítségét, amit Ő mindig megad…

Galgóczy Erzsébet 1962-ben hal meg, s ugyanebben az évben kezdődik a Szeretetláng-lelkinapló első bejegyzése. Kindelmanné Erzsébet asszony - a lelkinapló írója - egyedül neveli fel hat gyermekét, majd unokáit. Nehéz fizikai munkát végez, s közben hűségesen kitart Isten mellett, naponta jár a templomba imádkozni, engesztelni. A Lelkinapló bejegy-zéseit Jézus és Mária inspirálja. Hatására jellemző, hogy az egész világon elterjedt, az összes világnyelvre lefordították, és a Szeretetláng Lelki Mozgalom nemzetközi találkozójára évek óta sok országból gyűlnek össze a küldöttek, köztük püspökök és bíborosok is. (Magyarországon is évente van országos találkozó, és országszerte többszáz csoport… Erzsébet asszony szintén Törökbálinton halt meg, 1985-ben.)
Mindez Isten gondoskodó szeretetéből fakadt. (Ezért lehettünk mi a "legvidámabb barakk" még a kommunizmus diktatúrája alatt is!) Jól mutatják ezt Pio atya szavai is. Ő a XX. század világhírű ferences szerzetese volt. Sokat szenvedett, engesztelt, ő is Jézus sebhelyeit hordta testében. Már életében rengeteg csodás gyógyulás fűződött nevéhez. Belelátott az emberekbe és sok mindent ismert előre a történelemből. Pio atya ezt mondta:  "Magyarország egy kalitka, amelyből egyszer egy gyönyörű madárka fog kiszállni." Mélységesen hiszem, hogy mi vagyunk az a nemzedék, amely megláthatja ezt a gyönyörű madárkát! Abban is szilárdan bízom, hogy azért szállhat fel ez a madárka, mert a kalitka-börtön  falai  megnyílnak,  egy  új  korra  és  új életre!
Ez a szabadulás megpróbáltatások közepette megy végbe. De hogyan és hová is lehetne elmenekülni a megpróbáltatások elől? Nyilván sehová. Több, mint hatmilliárd lakosú bolygónkon már rég nincsenek üres helyek. (Sőt, hazánk "üresedik" éppen, vonzó célpont-jává válva a betelepülőknek.) A megoldás nem a "kilépés" valahová, hanem a "belépés" Isten országába, a Szeretet földjére. Belépés személyesen és belépés közösségileg is. Isten inspirációja ugyanis ott is talál megoldást, ahol mi azt nem vennénk észre. Isten ereje ott is megtart, ahol egyébként elbuknánk. Isten szeretete ott is segít, ahol minden segítség reménytelennek tűnik.
Isten országában, a Szeretet földjén megmaradnak és megerősödnek az összetartó, egymást segítő kapcsolatok. Áldás alá kerül a föld és meghozza termését. A betegek és szenvedők meggyógyulnak és vígaszra lelnek, a sötétségben élők megszabadulnak kötelékeiktől.
Isten országa most is itt van közöttünk. Mennyei Atyánk arra hív minket, hogy a Kárpát-medencét tegyük egy különleges menedékhellyé, ahol az élet, a kultúra és civilizáció akkor is virágozhat, amikor máshol elfojtják. Ez a kor jön - a mi korunk, a nekünk előkészített lehetőségekkel. Csak rajtunk áll, hogy mihez kezdünk velük! Jézus Krisztus minden kegyelme a rendelkezésünkre áll - csak rajtunk múlik, hogy hazánk valóban a Szeretet földje lesz-e, vagy tovább sodródik az egyre mélyebb sötétségbe…
Ezért szervezzük évek óta a Nemzeti imanapot január 18-ára, Szent Margit ünnepére - és nincs kétségem afelől, hogy az egyházunk által meghirdetett Nemzeti Imaév is emiatt, Isten nagy tervének valóra váltását elősegítendő hirdettetett meg. Ezért szervezünk lelki napokat, konferenciákat (Korforduló konferencia, Szeretet Földje Találkozó, stb.). Ezért igyekszünk minél több helyre eljutni a gyógyító misék rendszerével, hogy elősegítsük a testi- és lelki megújulást az országban. Ezért adjuk ki könyveinket, ingyenes újságjainkat, szórólapjainkat és kiadványainkat.
Bárcsak mindenki magáévá tenné ezt a gyönyörű képet: hazánk Isten jelenlétében fürödve valóban a Szeretet földje lehet, ahol az emberek tehetségei és képességei szabadon kibontakozhatnak mindannyiunk és az egész világ közös javára. Egy ország, amely békét és biztonságot teremt a Kárpát-medencében, egy nemzet, amely létével újra megerősíti  ezt az öreg és haldokló kontinenst…

Részlet Sípos (S) Gyula: Magyar jelenség - a reménység könyve című művéből.

Sztárok-árok (Kedves Barátom - 6. levél)

Sípos (S) Gyula: Sztárok-árok

Kedves Barátom!
Amikor kisgyerekek voltunk, szüleink jelentették az abszolút mércét a számunkra. Anyu volt a legszebb nő és apu a legerősebb férfi. Amit ők helyeseltek, az jó volt, amit pedig nem, az biztosan rossz.

Tőlük vártunk és tőlük kaptunk mindent: nem csak az ételt és italt, ruhát és játékot de világlátásunkat is. Aztán ahogy növekedtünk, lassan kiderült, hogy ők is tévednek, vannak hibáik, és bár még mindig fontos volt a véleményük, de már nem volt „kőbevésett ige” – sőt, egyre több mindent láttunk másként, esetleg sokkal kritikusabban, mint ők. Végül kikerülhetetlenül elérkezett az a pillanat, amikor már nem rájuk néztünk fel, hanem új „iránytűt”, új példaképeket kerestünk magunknak.

Természetes állapot, hogy tizenéves korban nem csak a testünk indul rohamos változásnak, hanem szemléletmódunk is. Korábbi játékainkat gyerekesnek érezzük, mozgásterünket szűknek, eddigi elképzeléseinket pedig elavultnak.

Új utakat szeretnénk felfedezni – bár természetesen ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, mint előttünk minden nemzedék. Egy nagy különbség azonban van közöttünk!
Amikor szüleink, nagyszüleink új példaképeket választottak maguknak, a kultúra, a tudomány, a művészetek vagy a sport világában olyan embereket találtak, akik mögött valóságos teljesítmény húzódott meg. Őket követve maguk is egy valóságos teljesítmény elérésére törekedtek, ami igénybe vette és fejlesztette testi és lelki képességeiket egyaránt. Így a példakép vonzásában maguk is jól felkészültek arra, hogy egykor szüleik helyére léphessenek.
Ma azonban nem a tudomány vagy a művészetek, hanem a média világa kínál nekünk a semmiből előhúzott, majd oda visszaejtett alakokat - sztárokat. Legtöbbször nincs mögöttük semmilyen valóságos teljesítmény, kiemelkedésük a szerencse és a tudatos manipuláció különös keverékén alapszik. Kiemelkedésük sokszor őket magukat is tönkereteszik.

A kitalált és ideig-óráig működő „arc” mögött lévő érzékeny emberrel ugyanis senki sem törődik.

Míg kívülről sikeres, híres, akihez dől a pénz, addig belülről egyre bizonytalanabb, üresebb és kiszolgáltatottabb. Nem véletlen, hogy a sztárhírek közé odatartoznak a sűrű partnercserék, az alkohol- és drogproblémák, vagy épp az, hogy ki milyen lelki kezelésre jár. És ha véletlenül még néhány év múlva is olvashatunk róluk, addigra már túl vannak egy-két váláson, elvonón, de még kirívóbbak, növekszik a tetoválások, testékszerek száma, öltözékük már a nevetségességig feltűnő… hátha még kisajtolhatnak egy kis figyelmet maguknak. Ha nem, futtatóik éppoly könnyedén ejtik őket, mint ahogy kiemelték.
Mit mutat nekünk egy ilyen példakép? „Ha én vagyok a legkihívóbb, a leglázadóbb, ha én is úgy öltözködöm, akkor én is sikeres lehetek. Nem kell hozzá tanulni, nem kell erőfeszítéseket tenni, sőt…” Ez egy széles út, amelyen látszólag mindenki járhat. Mindenki beszélhet trágár módon – mert az érdekes -, mindenki készíthet különc öltözéket és frizurát – a legújabb sztárdivat szerint, ezredmagával -, így akár mindenkit „felfedezhetnek”.

És miközben ez a kusza álom lefoglal minket, épp azt az időt vesztegetjük el, amikor a legerősebbek és legrugalmasabbak vagyuk, amikor testileg és lelkileg is a legnagyobb erőkifejtést tudjuk tenni egy valóságos cél érdekében, így fejlődve és érlelődve.

„Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják. Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok.” – Jézusnak ez a figyelmeztetése talán sohasem volt annyira aktuális, mint napjainkban. A mindenhová eljutó műsorok, újságok örömmel hirdetik a széles utat, mert ez könnyű pénzkereset – nekik. Prófétáik hirdetik ennek nagyszerűségét, csillogó előnyeit. De időről-időre kiderül, mi rejlik a kulisszák mögött: árok, sőt hatalmas szakadék, benne pedig az egyre őrültebb vágyaikat kielégíteni akaró, kiégett emberek, akik másokat is megrontanak, majd továbbmennek, újabb áldozatokat keresve. Ez az egyre mélyülő árok aztán elválaszt a többiektől is, magányossá, beteggé és depresszióssá tesz.
Ahogy telnek az évek és felnövünk, rájövünk arra, hogy mégiscsak azok jártak jól, akik vállaták a keskeny utat. A tanulást, az erőfeszítést, a küzdelmet.

Az osztálytalálkozókon kiderül, kik maradtak kocsmasztárok, kik tengődnek még mindig helyüket keresve, és kik azok, akiknek tanulmányaik, erőfeszítéseik meghozták a jó gyümölcsöt: a valódi lehetőségeket az életben és kiegyensúlyozott személyiséget, amelyik valóban képes is élni a feltáruló lehetőségekkel.

Tudom, hogy nem könnyű ezt a „keskeny utat” választani. Tudom, hogy időnként minden erőnket össze kell szedni. Tudom, hogy van, amikor ez sem elég. Ezért kérjük Istent, akinek van hatalma arra, hogy erőt adjon, hogy csillapítsa szívünk indulatait és őrizzen meg minket a helyes úton.

Mennyei Atyánk!
Te tudod, hogy mennyire szeretnénk a társainkkal együtt lenni, velük együtt örülni, lelkesedni. Azt is látod, hogy ez veszélyes dolgokba is belesodorhat minket. Ezért kérünk Téged, Jézus Krisztus nevében – aki az élet útját tanítja nekünk -, hogy segíts megmaradnunk azon az ösvényen, amit Ő a legjobbnak tart számunkra! És kérünk segíts, hogy ne kelljen egyedül mennünk ezen az úton, hanem legyenek ott barátaink, társaink is. Kérünk, mutass jó célokat és példaképeket, akiket követhetünk. Óvj meg minket a sztárkultusz hazugságaitól és adj erőt, hogy ellent tudjunk állni csábításainak.
Köszönöm Istenem, hogy mindenkor velünk vagy és megsegítesz minket. Ámen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.

Sípos (S) Gyula

A „Nincs Kapu” megtalálása

Sípos (S) Gyula: A „Nincs Kapu” megtalálása

Egészen századunkig nem létezett olyan civilizáció, amely célként tűzte volna ki, hogy Isten létét és akaratát kiiktatja életéből, sőt, minden kultúra kereste az utat Isten és/vagy istenei felé. Kereste a kaput, amelyen keresztül eljuthat az égi igazságok

A nyitott, nyitottság fogalom mai szóhasználatunkban körülbelül annyit jelent: egymástól különböző nézeteket elfogadó, más elképzelések iránt toleráns, új eszmék iránt nyitott. E szó mai jelentésmezője azonban csak részben fedi a valamikori jelentéstartalmat. Az ugyanis a teljességet magában foglaló, illetve a teljesség felé nyitott, azt elért ember, illetve állapot jelzője volt. Ez viszont egyben mindig értékítéletet is jelentett. A „teljesség” értékrendjét magában foglaló és igenlő, viszont az ehhez az állapothoz való eljutást elfedő, akadályozó részhalmazokat elutasító ítéletet. Ez az értékítélet mára elhalványult, a nyitottság egyre inkább értéksemlegessé válik, sőt, mint az ítéletalkotást elutasító (ön)érték jelenik meg. (Azaz a minőségi szemléletet felváltotta a mennyiségi szemlélet.) Megítélésem szerint ez egy elbizonytalanodási és szétbomló (regressziós) folyamat eredménye.
A következőkben szeretném bemutatni, hogyan kereste az emberiség szellemi önmeghatározását a „nyitottá lenni” világában, hogyan találta meg, s utalok arra is, milyen módon veszítette el azt.

I. A személytelen közvetítés

A Tao

„a tízezer dolog az Út sötétségébe rejtve jár-kél
kincse jóknak
menedékhelye gonoszoknak

szép szavaiddal elmehetsz piacolni
dicső tetteidért magasztal majd az Ember
dehát a rosszakat is
a Rossz Embert elvetni miért kellene?

ezért állították oda a Menny Fiát
ezért rendeltek mellé Három Minisztert
csakhogy
ha jádekorongot tartanak is kezükben
ha négyesfogat halad is előttük
nem ér annyit
mint néma elmélkedésben ülve tovasuhanni az Úton

mért tartották a régiek oly nagyra az Utat?
Nem mondatott-e meg:
„Akik keresik megtalálják
és vétkeikért nála van a váltság”?
Hát ezért
becsüli úgy az égalatti
mindezért”

A fenti idézet szinte tökéletes leírása „a” látásmódnak, amely keresi azt, amit már megtalált de mégsincs meg. Ha ízlelgetjük a sorait, láthatjuk a kapaszkodót kereső elmélkedőt, aki körbetapogatja a Létezőt, és keresi azt aki/ami Van. Az Úton jár, s látja, hogy ott mindennek, jónak és rossznak egyaránt helye van. Különválasztásukat inkább csak emberi törekvésnek tudja be: a szép szavakkal, dicső tettekkel „elmehetsz piacolni”, kelletheted magad, vásárolhatsz - de a rosszakkal ugyanez a helyzet. Mi választ szét? A Menny Fia nem ér annyit, mint „néma elmélkedésben tovasuhanni az Úton”. E helyzetben maga az Út válik a Kapuvá, amibe minden belefér(het). A Kapu, ami „Nyitott”, az Úton járásban realizálódik. Aki nincs Úton, az nincs sehol. Pontosabban „sehol van”, s nem a „Van”-ban, ahol csak akkor lehet, ha az Úton van, a körül nem írható meg nem látható és mégis van "Nincs Kapu"-ban.
És mégis, e szárnyalás egy nagyon is evilági élmény, a Bűn – és következményei - kiiktatásáért fontos. Ez az, amely létünk legmélyén hat, s aminek kiküszöböléséhez az Út kell, mert „Akik keresik megtalálják és vétkeinkért nála van a váltság”.
Csodálatos megsejtés, minden bizonnyal tiszta életű szentek igazolták - és mégis terméketlen marad. Nem tud az emberi személyiség kibontakozni általa. Az emberbe belealkotott/teremtett képességek és készségek nem kapnak „anyagot” ahhoz, hogy termékenyen kibontakozzanak. A pusztulás, azaz a Bűn és ennek következménye, a Halál elleni alapmagatartás ugyanis a gyakorlatias, „készségszerző” életmód elutasítása. Így tanít Lao-ce:

kicsiny ország kicsi nép

s ha volnának is hadimasinérák
tízszerte százszorta nagyobb hatásfokúak
ne használja senki se őket
tanítsd a népet félni a halált
s hogy senki ne vándoroljon a messzeségbe
ha van is már csónak kocsi
mért kéne
utazni
ha van is vértjük fegyverük
minek
mutogatni
vezesd a népet vissza
a csomóíráshoz
éljenek azzal

édes az étkűk
szép a ruhájuk
csupa béke a házuk
vidám minden szokásuk

egyik országból a másikba látni mindenki szomszéd áthallatszik a kakaskukorékolás a kutyaugatás
de úgy száll le rájuk az öregség a halál hogy meg sem látogatták soha egymást

Egyszerű, szép és mégis sivár világ. A „vissza a kezdetekhez”, az „aranykor” örök nosztalgiája. Fájó emlékezés. Nagyszerű emberek, ahol a szív és a kéz nem képes harmóniába kerülni. Nincs, ami összekapcsolná őket, mert minden csak megsejtés. Hiába írja Lao-ce: „másoknak él / s már gazdagabb! másoknak mennél többet ad / gazdagsága annál hatalmasabb” (Tao te king 81 ), ha közben „úgy száll le rájuk az öregség a halál hogy meg sem látogatták soha egymást.” A maguk helyén (partikuláris) szép igazságokat az Út kapcsolja eggyé. Az Út, ami maga a Kapu, de amin nem lehet belépni, bejutni, átmenni, ami nem valahonnan valahová nyílik (megy), hanem maga a Van. Benne lehet lenni, de ami benne Van, az közölhetetlen. A racionális gondolkodás - ami ok-okozati, analógiákra épülő, de akár látomásos gondolkodást is jelenthet, de mindenképpen az egyik állapotból a másikba valamilyen követhető láncolaton keresztül eljutó gondolkodásmódot - számára nemcsak közölhetetlen, de tartalmatlan is.

A zen

Ummon szarbotja

Egy szerzetes megkérdezte Ummontól:
- Mi az a Buddha?
- Szarbot - válaszolta Ummon.
(A szarbot szó szerinti fordítás, a vécén használatos eszköz, amely egyszerre volt személyes is és mocskos is.)

Mumon hozzáfűzése: Ummon túl szegény volt ahhoz, hogy egyszerű ételeket készítsen, túl elfoglalt, hogy jegyzetekből tartson beszédet. Elsietve kapta föl a szarbotot, hogy az Utat támogassa. Buddhizmusának hanyatlása így előre látható volt.

Mumon verse:
Egy villámcsapás
És szikrák pattannak.
Egy pillanat kihagyás
És örökre elhibáztad

Buddha a legenda szerint 7 évet töltött tanítványként egy jóga mesternél, hogy elérhesse a szamádhit (egyesülés, feloldódás, abban, ami Van.) A hetedik évben a guru tiltása ellenére megpróbálkozik a gyakorlattal, négy másik tanítvány segítségével. (A szamádhiba merülés előtt teljesen kitisztította magát belülrő1, majd elzárta összes testnyílását és leállította testi funkcióit. A tanítványoknak kellett volna vigyázni rá, de elmentek. Pásztorgyerekek találtak rá, akik démonnak vélték a mozdulatlan férfit, és trágyával dobálták meg. A visszatérő tanítványok letisztogatták, majd újraindították életfunkcióit.) Buddha ez után kijelenti, hogy a jóga nem Út, és nekiáll saját rendszere kidolgozásának, amely hamar elterjed Indiában, majd átlép az országhatáron Kína, és onnan Japán felé is. (Indiából később szinte teljesen eltűnik a tan.)
A jóga a vágyak kioltását, a szabadulást az élet körforgásából testi gyakorlatokra (ászanák és légzőgyakorlatok) és az erre épülő meditációs gyakorlatokra alapozza. Gautama Sziddhárta Buddha szerint a jóga nem út. Ő az értelmen, a lelki, szellemi képességeken, a helyes tanításokon keresztül akarja elérni a szabadulást, és a feloldódást a Van-ban. Ő még/már nem gondolja, hogy nem lehet átadni az Utat. Sőt, mindenki elsajátíthatja, rendszere értelmes, megtanulható - és a személyiség szempontjából terméketlen. Ennek egyik oka természetesen az, hogy nem is ismeri az európai értelemben vett személyiséget, tagadja annak állandó voltát. A másik a tan elsajátításának módja. Ezt legszemléletesebben a Zen mutatja be. A zen tanítása szerint - az egész életben képes megnyilvánulni, ezért létezhet zen íjászat, zen teaszertartás és virágkötészet egyaránt. A zen célja a "villámcsapás", az "értés közvetlenül", a "megvilágosodás". Bár értelmi úton is vezet, célja mégis az értelem kihagyása. Az értelmi tevékenység célja önmaga megszüntetése, hogy létrejöhessen a szamádhi. Ezért mindenre hajlandó. Így lehet Buddha szarbot. (ami botrány a fülünknek). Íme egy példa:

Találkozás az Út emberével

Goszo mondta egyszer:
- Ha találkozol az Út emberével az ősvényen, ne szólj és ne hallgass! Mondd, hogyan találkozol akkor vele ?

Mumon hozzáfűzése: Abban az esetben, ha sikerül neked egy bensőséges találkozás vele, úgy az biztosan örvendetes lesz. De ha nem sikerül, akkor minden módon legyél éber!

Mumon verse:
Ha az Út emberével találkozol,
Találkozz szavak és hallgatás nélkül.
Üss egyet az állkapcsára,
És érts, ha képes vagy rá, közvetlenül!

Ez a paradoxonok világa, ahol minden lehetséges. Ahol minden alárendelődik a célnak, a szamádhinak. Ahol a felismert mestert állon lehet vágni, hátha mi is mesterekké válunk. A cél természetesen a "Nincs Kapu" megtalálása és megnyitása. A megvilágosodás elérése. A szabadulás a létkörforgásból. A nirvána. Végső soron a Kapu nem közölhető, az Út itt nem maga a Van, hanem lehetőség és eszköz a Van elérésére (ami a kapun túl van).
Következetes rendszer kialakítására nincs lehetőség. A hétköznapi események elősegíthetik a megvilágosodást, de nem részei annak. A cél az elszakadás, az anyag csak levetendő ruha, amelytől szabadulni kell. A zen-művészetek csak ezt a célt szolgálják. Egyenesen kimondja ezt a következei koan:

A józan ész nem az Út

Nanszen mondta: A tudat nem a Buddha, a józan ész nem az Út.

Numon hozzáfűzése: Ahogy Nanszen egyre öregebb lett, úgy vesztette el szégyenérzetét. Alighogy kinyitotta bűzös száját, kicsúsztak rajta a családi titkok. Nagyon kevesen vannak még akik hálásak kedvességéért.

Numon verse:
Mikor az ég kitisztul, a nap kisüt,
A föId vízhez jut, ha eső közeledik.
Szívét kítárja, összes titkát kimondja,
De félek, nem becsülik ezt sokra.

Hát igen. És mihez kezdjünk mi? Ha azt kérdezzük: a nem-józan ész az Út? Arra is azt a választ kaphatnánk, az sem az Út. Mert az csak a megvilágosodás fényétől visszafelé világítva érthető meg. Csak miután a történet/esemény létrehozta azt, onnantól igazolódik visszafelé is. Most csak elégedjünk meg annyival: a nagy családi titkot valóban nem becsülték, s most sem becsülik sokra. Híven a Zen hagyományához, mondjuk ki - hátha úgy lesz bűzös a szánk tőle, mint Nanszené - azért nem becsüljük sokra, mert nem ér sokat. Nem képes a tudást átadhatóan közvetíteni, a Kapu könnyen pszichológiai trükkök és aha-élmények ködébe merülhet.
Pedig van Út és van Kapu, és ennek megismerése után vágyott a kutató lélek.

II. Személyes vagy személytelen?

„A legősibb kínai írások és történetek már úgy mutatják be az embert, mint értelmes, okos lényt. (...) Ők is úgy tudták és azt tanították, hogy az embert Valaki más teremtette. A kínaiak Sángdinak nevezik azt a lényt, aki teremtette az embert és e szónak értelme, hogy Magasságos Úr. E névben benne van, hogy a Teremtő nem földi lény. A legrégibb időktől kezdve a kínaiak ennek az Úrnak mutattak be áldozatokat és az ősi, mondákba vesző császárok is Neki mutattak be áldozatokat, míg a későbbiek már csak a természeti erőknek. Ha elolvassuk a kínai leírást a teremtésrő1, nagyon hamar észrevesszük közös eredetét a Biblia Teremtés-könyvével. 'Kezdetben, nagyon régen nagy össze-visszaság volt. Semminek sem volt formája, minden sötét volt. Az öt égitest még nem kezdett el forogni, a Nap, a Hold még nem világította meg Földünket. Te, Sángdi, elválasztottad először a darabosabb részeket a tisztától. Megteremtetted az eget, megalkottad az embert, a végtelen sok élő törzs mind neked tartozik köszönettel, hogy létezik. Az ember és minden létező a te szeretetedbő1 lett. Minden élő a te jóságodnak adósa, Te, egyedül Te vagy Uram az igaz szülője minden létezőnek.” Ugyanez van leírva a hindu Ősteremtés-mítoszokban is.
Az ősi, kínai mondás szerint, aki teljesen elveszíti kapcsolatát Sángdival, az egész életében valami nagy éhséget és szomjúságot érez magában, amit semmi sem csillapít. Feltételezhetjük-e, hogy az elveszett, ősi tudás, egy jóságos Istennel való közvetlen kapcsolat volt? Az utódok már úgy akarják megtapasztalni ezt a bensőséges együttlétet - amelynek hiánya bennük él - hogy igyekeznek újra felidézni azt. Már nem tudják, hogy kivel kell kapcsolatba kerülni, azt sem tudják pontosan kifejezni, hogy hogyan, de azt tudják: kell.

Nagyon érdekes, hogy kezdetben szinte minden kultúra egy teremtő istenségben itt, s csak később alakul ki a többistenhit. Ezzel együtt az ok-okozati összefüggések kutatása is elhalványul, s a lineáris időszemléletet – ahol minden valahonnan valahová tart, van kezdet és van vég - felváltja az örök körforgásban való hit. Kutatók egy része ezt regressziós, visszafejlődési folyamatnak írja le. Ezzel magyarázzák azt is, hogy egy olyan nagy kultúrában mint a kínai, legfantasztikusabb megfigyelések, és találmányok sem mennek át a napi gyakorlatba. Kínában találták fel a könyvnyomtatást, kikísérletezték a puskaport, madárszárnyú rakétákat készítettek az ünnepekre, feltalálták a papírt, az iránytűt, stb. Óriási lehetőségek, de egyiket sem tökéletesítették, fejlesztették. A könyvnyomtatás technikáját évszázadokon keresztül ugyanúgy használták, minden tökéletesítés nélkül. (Európában mintegy ötszáz évvel később jöttek rá e technikára, pár évtized alatt tökéletesítették és létrehozták a ma is ismeretes nyomtatási formákat.)

Az abszolút személyesség vágya, minden közvetítés kiiktatása egy újabb paradoxont eredményez. Azok a nagy rendszerek, amelyek ezt az abszolút személyességet követelték, a személyiség tagadásához jutottak el. Az nem lesz más többé, mint a karma által meghatározott „jegyek” együttállása, amelyek a személy halálával szétesnek, hogy egy új személyiséggé (jó esetben) álljanak össze.
E tanok személyesség magvát sem felismerni, sem megfogalmazni nem tudták. Mindig a partikuláris részismeretek ködében mozogtak, s onnan, a különböző ismeretek felől különbözőnek látszik a lényeg is. De akkor nem felismerhető, hiszen nincs, ami következetesen megfogalmazható módon megkülönböztetné a részektő1. Ez a felismerés-nélküliség a Nincs, ami mégis Van.

III. A személyes közvetítés

Az Út, a Kapu a személyes megélés követelményével együtt is személytelen közvetítés. A mítoszok azonban beszámolnak a személyes közvetítés lehetőségérő1 is. Azt is látni fogjuk, hogy nehezen tudják megfogalmazni, hogy e személyes közvetítés jó-e, vagy rossz. Loki, Prométeusz, Lucifer alakján keresztül fogjuk ezt vizsgálni. E vonulat - amely természetesen megtalálható a kínai és indiai kultúrában is - a mágiához fog elvezetni minket.

Nem vagyunk elegek önmagunknak! Él bennünk a vágy a teljesség után. Nem is akármilyen, hanem bensőséges, szeretettel teljes, önmagát feltáró és a mi életünket kibontakoztató teljesség felé. A mai pszichológiai irányzatok általában az anyaméhben átélt biztonság és bensőségesség, illetve egység utáni vágyként azonosítják ezt. Többen úgy gondolják azonban - természetesen én is -, hogy az anyaméh maga is csak képe és töredékes megvalósulása annak a teljességnek, ami Istennel köt össze minket. Erről beszélnek az ősi mítoszok, de ezt mutatja a természet is. Ha van Teremtő, akkor valószínűleg a hozzá legközelebb álló teremtményeknek biztosította a az Őt leginkább „bemutató” feltételeket a növekedéshez. „Alkotásaid rólad beszélnek Uram” - a zsoltár e szavait minden nép felismerte. Az istenséggel/istenségekkel való kapcsolattartás tehát az élet, a növekedés alapföltétele. Sőt, e kapcsolat nélkül nincs élet sem. De ki a közvetítő? Az egyes népek mítoszai az ember teremtésénél, kezdeti életénél leírnak egy alakot, aki ezt a közvetítést - akár az istenségek ellenére is! - véghezviszi. Ezek az alakok ellentmondásosak. Igazából nem tudjuk eldönteni, hogy amit tesznek az jó vagy rossz, de szerepük kikerülhetetlen. Ez a bizonytalanság jelzi, hogy a Teremtő (Atya) képének elhomályosodása milyen zavart kelt. Elbizonytalanodik még az értékrend is, amelyik a Jó Atya képéhez kapcsolódik. Pedig ez az értékrend maga az Út. Az ősi erények feledése - szintén örökös panasztéma - e folyamat része. Nincs Kapu a Teremtőhöz, bizonytalan az Út, kérdéses a közvetítő.

Prométheusz, Iapetosz fia, a titán, a fiatal istenek oldalára áll. Zeusz az ő segítségével győzi le a titánokat, azaz Prométheusz testvéreit. (Később a Vízözön után csak Prométheusz fia és annak felesége - Deukalión és Pürrha - maradnak életben, de addig még sok minden történik.) A titán az, aki ellopja a tüzet az embereknek, s ő tanítja meg őket arra is, hogyan lehet jósolni. Zeusz haragjában - Iapetosz fia, hiába vagy mindenkinél ravaszabb, - olyan ajándékot küld az embereknek, amit mindannyian szeretnek, de szerencsétlenségüket találják benne. Ő Pandora, a gyönyörű asszony, aki kinyitja azt a hombárt, amiből az embert sújtó bajok kirepülnek. Prométheusz maga is meglakol, sziklához kötözött testének eleven májából egy sas lakmározik. Már csak gyűlölet él benne - és tud egy jóslatot, amely Zeusz uralmát fenyegeti. A szikláról az alvilágba kerül, majd újra vissza, s a sas egészen addig marcangolja, míg Héraklész megmenti. Ezután már ő is elárulja a jóslatot, s így Zeusz elkerülheti végzetét.
E történetben a ravasz lázadó, az emberek felé a „tudás” - és minden baj - közvetítője, még inkább rokonszenves alak. Könnyen azonosulunk vele, hisz „jót akart nekünk” - igaz, a saját feje szerint.

Ugyanez a típus lép elénk, csak a sötét tónusban a germán Loki isten alakjában. A germánok teremtés-mitológiájában a három isteni fivér - Odin, Hönir és Loki - az, akik két fatörzsbőI kiformálják az első emberpárt. Odin életet lehelt beléjük, Hönir értelmet adott nekik, s Loki az, aki az embereknek kiformálta arcukat, megtanította őket látni, hallani és beszélni. S amikor Lukira néznek az emberek, a megtestesült ravaszságot, a szív nélküli eszességet látják, amely mindig csak a saját érdekei, vágyai szerint cselekszik. Ő a legravaszabb, minden csel kiötlője, aki bajt hoz emberre és istenre egyaránt. Megvédi az istenneket az óriásokkal szemben, ugyanakkor óriáslányt vesz el feleségül. Gyermekeik olyan veszélyesek, hogy el kell különíteni őket. Loki pusztítja el Baldr-t, a fiatal és szép napistent, szeszélyből és féltékenységből. Így énekelt, óriásasszony képében: „A szemem az száraz. Ugyan miért sirassam Odinfi halálát? Életében, holtában nekem jót sosem tett, maradjon hát holtan.” Ez a megtestesült önzés, a csak magáért való élet, könyörület, szeretet nélkül. Végül a viszálykodó Lokin az istenek szörnyű bosszút állnak, azóta, ha szenvedésében összerázkódik, megrendül a föld (földrengés van).

Azt gondolom, Prométheusz és Loki képe a fehér és fekete mágia szimbóluma (is) - ha a ma újra divatossá váló terminusokat akarjuk használni. A fehéret szeretnénk jónak látni, miként Prométheuszt, de tetteiben, szándékaiban ő is lelepleződik - és nem képes a Kapuhoz közvetíteni. Életük, példájuk nem az Út. Amit bennük megsejtett a Kaput kereső lélek, az a kísértő alakja. Legtisztább, szemléletes leírását a Teremtés könyve adja a Bibliában. A jó és rossz tudás fája Prométheusz és Loki fája. Lényege, hogy aki eszik belőle, az önmaga határozhatja meg, hogy mi a jó és a rossz. Lucifer szavaival: Olyanok lesztek mint az Isten, tudni fogjátok a jót és a rosszat és soha nem haltok meg.
Ez a kísértő hangja: nincs szükséged a Kapura, te magad vagy a teljesség, a kapu! - Ismerjük ezt a hangot a mai konyhapszichológia és new age-irodalom lapjairól is. - Te határozhatod meg, hogy mi a jó és a rossz! A kígyó (sárkány, hiszen még lába van, képe a Jelenések könyvében a sátánt jelenti) ígérete és programja ez - az emberiség ma ezt a programot akarja végrehajtani. Tehát a közvetítőként megsejtett alak a hazugság atyjának – a sátánnak - és gyilkosnak bizonyult.

Nem véletlen, hogy a görög, vagy a germán kultúra - amely szép, nagyszerű és igaz gondolatokat és megfigyeléseket is tartalmaz, miként az összes kultúra - szintén nem tud mit kezdeni felismeréseivel. Mert a felismert részek csak akkor állhatnak össze eredményesen egésszé, ha a kultúra megtalálta a Kaput, akin/amin keresztül, akiben/amiben minden kiteljesülhet.
A görög kultúra tobzódik nagyszerű meglátásokban. Thalész feltalált egy gőzgépet, de meg sem próbálta azt a gyakorlatba átültetni. Meg volt győződve arról is, hogy a Tejutat csillagok alkotják, s ezeknek bolygóik vannak, miként a napnak. Euklidész használta a pi fogalmát, Pitagorasz leírta tételét és ismerte a mértani aranymetszést, Arisztotelész meghatározta a Föld körfogatát... Nagyszerű filozófiai és gyakorlati tudásuk végül spekulációkba sekélyesedtek el. Nem áll össze a Teljességnek az a képe, amibő1 meríteni lehetne - mert hiányzik a Kapu. Az utuk nem Út, mert nincs meg benne a világos, követhető Kapcsolat azzal, Akitől az egész származik. Nincs Kapu, nem találják a Teremtőt, Aki Van.

A Kapu

„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált. akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: ’Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!’ Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: 'Emészt a házadért való buzgalom.’ A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni? Jézus ezt válaszolta: ’Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.’ A zsidók ellene vetették: 'Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?’ De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.”

Az udvart, amit Jézus megtisztított, a "Népek udvarának" nevezték. Az, hogy Ő az ott lévő rengeteg kereskedőt, árust ki tudta űzni, s azok engedelmeskedtek neki, kétségkívül csoda volt. Honnan volt Jézusban ez az erő, ki/mi áradt belőle, hogy ezt megcselekedhette? Miért merészelte Isten házát Atyám házának nevezni? Hogyan lehetséges, hogy feltámadt a halálból?
Jézus születésétől kezdve haláláig egészen különleges, minden más embertől, tanítótól, mestertől különböző életet élt. Összehasonlíthatjuk őt más népek mitológiai alakjaival is, hiszen ott is beszélnek csodákról, sőt szűzi nemzésről is. (főleg Zeusszal kapcsolatban maradtak fenn ilyen történetek). Csakhogy a Léleknek megfelelő héber szó (ruah) maga is nőnemű, ami még mitologikus alapon is lehetetlenné teszi egy földi nővel a nemzést! Szűzi szülésről pedig sehol nincs szó! Az is felvethető, hogy a Jézus-korabeli királyokat és a római császárt is istenítették. Csakhogy: Jézus korában a pogányok nem vették komolyan e mítoszokat. A királyok istenítése keleti túlzás és hízelgés volt és semmiképpen sem kapcsolódott össze isteni tettek elvárásával. A zsidó népnél pedig már a gondolat istengyalázásnak számított! (Hiszen Jézust is e váddal üldözték ellenségei.) Ez mind Jézus történeti valódiságát és egyedüliségét támasztja alá.
Azt gondolom, hogy Jézus életének és tetteinek magyarázata a Kapu és az Út szimbólumával is lehetséges. Zakariás, Keresztelő Szent János apja, ezt prófétálja Jézusról: „hogy a sötétben és halál árnyékában ülőknek ragyogjon, és lépteinket a béke útjára irányítsa.” A békesség útja az Atyához vezető út. Az Atya az Aki Van, a teljesség, Akiből - tehát személy! - minden merít, mindenki az életét kapja. Pál apostol ezt írja efezusiaknak Jézus Krisztusról: „Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távol levőknek és békét a közel levőknek. Az ő révén van mindkettőnknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához.”
Jézus vallomása önmagáról megmutatja, hogy nemcsak hogy úgy gondolkodott magáról, mint aki tudja az utat és képes elvezetni másokat is oda, de azonosulva ezzel, kinyilatkoztatta. Ő az Út és a Kapu. „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. Senki sem juthat az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok (...) Aki engem látott, az Atyát is látta.” Döbbenetes szavak, amelyben Jézus kijelenti, hogy Ő az, Aki Van. „Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életűk legyen és bőségben legyen.” Kinyilatkoztatja, hogy csak rajta keresztül vezet az út az Atyához, és ő a védelem a gonosz ellen. Az Egyházról, amely az Ő teste, azt mondja: „az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt."
Jézus tanítása szerint az alvilághoz is vezetnek utak – a sátán az egyetlen Utat akarja elhomályosítani -, de az Úton mégsem vesznek erőt mert a Kapu örökre nyitva van - mindenki számára. „Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját.” - írja Lukács az Apostolok Cselekedeteiben Pálról és társairól.
Óriási forradalom ez, olyan, amely megváltoztatta az egész világot. Jézus Krisztus szavait nem csupán tettei, kereszthalála és feltámadása igazolja. A szintézis, ami akkor létrejött, s amiből azóta is él a megismerés és a gyakorlat, maga a folyamatos tanúság. A kereszténység felszabadította az embereket a félelem és a tévelygések alól. Kibontakozott az értelmi élet, a művészetek és a tudományok alapjukat meglelve korábban fejlődésnek indultak. Az ember belső világa és vágyai utat találtak – a szeretet, a szerelem, az emberek egyenlő volta, mind-mind ezután nyerték el szabadságukat. (Az ókorban szóba sem jöhetett, hogy ne a család döntsön gyermekei házasságáról!) Az akarat képessé vált tartósan a jóra irányulni - mert a Jóból meríthette erejét. A Nagy Keresés, a Kapu és az Út megsejtése Jézusban igazolódott be.

A történelem menete azonban egy szomorú megállapítást is hordoz – időről időre újra elveszítjük a Kaput. Mindaz, ami kibontakozás és öröm volt, öncél, hasznosság - egyszóval mágia lett. Nem tekinthetünk el a tudomány, a művészetek mágikus vonásaitól, az Öncél Nagy Visszatérésétől, az eredeti kísértés bennünk élésétől: ti lesztek a jónak és rossznak tudói, olyanok lesztek mint az Isten és sohasem haltok meg. Ez az ígéret azonban csak a kozmetikumoktól a lejegelt halottakig terjed - életet nem tud adni. Csak aki átment a Kapun és az Életben van - az Atyánál - az képes erre.
Nemzedékünk felhasznált minden kincset, de nem ment át a Kapun. Sőt, az elmúlt évszázad a Kaputól való folyamatos elhátrálás évszázada volt. (Ahogy azt előre megmondták a próféták...)
Mit veszítettünk el, mint közösség! Fel sem tudjuk mérni. De hogy mit nyerhetünk még ezután, ha megfordulunk, arról lehetnek sejtelmeink. Meggyőződésem, hogy civilizációs problémáink, kínjaink megoldása a Kapuban találhatók. Istenben. Ha az Úton vagyunk. Jézussal.

Mennyei Atyánk!
Valóban el kell ismernünk, hogy Jézus által mehetünk be hozzád a szentélybe. Ő ezt az élő és új utat a saját testén keresztül nyitotta meg, s mint főpap és közbenjáró nyitva is tartja azt mindenki számára, hogy üdvösségre juthasson minden élő. Ezért hozzá járulunk most igaz szívvel és hittel, bízva benne, s kérjük, hogy tisztítson meg minket minden bűntől és rossz lelkiismerettől, hogy szeretetre és jótettekre buzdulva kitarthassunk Tebenned.
Drága Jézus! Kérünk, hozdd el nekünk és egész népünknek a megújulást, a visszatalálást az atyai házba, vezess ki minket a tévutak sötétségéből az igaz út világosságára és adj erőt, hogy azon mindvégig kitarthassunk!
Köszönöm Istenem, hogy megsegítesz minket. Ámen.

(Megjelent a Mérővessző című kötetben, 1999-ben)

Korai öröm (Kedves Barátom - 5. levél)

Sípos (S) Gyula: Korai öröm

Kedves Barátom!

A következő történet úgy kezdődik, mint a kamasz fiúk álma. Az egyik, fiataloknak szóló magazinból idézem:

„A haverjaimmal egyszer a diszkóban lányokkal ismerkedtünk és ott én is találkoztam valakivel. Elég sokat ittunk és lementem vele a lányvécébe és magamévá tettem.“

Valószínűleg aznap este a fiú nagyon bátornak, erősnek, férfiasnak érezte magát. Talán a lány is úgy érezte,
hogy szeretik, elfogadják őt,
hiszen vele akarnak lenni.

Csakhogy: „Később kiderült, hogy már menstruál, és aztán az is, hogy terhes lett, ugyanis nem védekeztünk, olyan hirtelen történt minden. Nem tudom, mit csináljunk, mert elvetetni nem lehet, már négy hónapos, és a babának apa is kell. Nekem viszont nem tetszik a lány és nem is vagyok belé szerelmes, csak akkor kissé részeg voltam.“ Gyorsan kiderült, hogy az erő és érettség csak illúzió, és amikor “fellebbent a fátyol“, csak egy rémült fiú és egy rémült lány maradt a helyén. Nem felnőttek, sőt nélkülük nem is képesek úrrá lenni helyzetükön.
Hány éves lehetett és hogy nézhetett ki az a lány, akiről csak „később derül ki, hogy már menstruál”? És hogyan lehetne megoldani közös problémájukat?
Mi lenne, ha az történne, amin az „ifjú pár“ elgondolkozott: azaz ha a lány mégis „elvetetné“ magzatát? Azt gondolom, hogy csak tetézné bajait. Részesévé válna egy másik - egy teljesen kiszolgáltatott és védtelen - ember meggyilkolásának, aki ráadásul a saját gyereke. Mindannyian érezzük, hogy ez bűnös dolog. Mindezen túl nehezen gyógyuló sebet ejtene saját testén - veszélyeztetve jövőbeli terhességeit is - de lelkén is, amely talán még nehezebben szabadul a szorongásos, depressziós nyomás alól.
És ha megtartja? Hiszen talán még általános iskolás, teljesen éretlen ő is, barátja is a gyereknevelésre! Még hosszú évekig tanulnia, fejlődnie kellene mindkettőjüknek. Talán a szülők vállalják a gyerek felnevelését? Ha képesek rá. Ha el tudnak szakadni a munkahelyüktől, ha biztosított a család megélhetése, ha…

Túl sok a „ha“.
Látjuk, hogy csak rossz és kevésbé rossz megoldások között lehet választani - és mindezt egy meggondolatlan
és felelőtlen tett,
egy "korai öröm" miatt.

Sajnos el kell ismernünk, hogy a jelenlegi kultúránk igyekszik rávenni az éretlen fiata-lokat a "korai örömre". Cigarettázz - sugallja - mert az azt jelzi, hogy vagány gyerek vagy. Igyál minél több alkoholt, mert akkor lesz igazán jó a buli. Próbáld ki a kábítószereket, mert azok felszabadítanak téged és különleges élményekhez juttatnak. Kezdd el minél hamarabb a szexuális életet, mert az tesz téged felnőtté. Tetováltasd magad, mert attól erősebb, bátrabb és szebb leszel. De ha belegondolsz, mindezek mögött ott a függővé válás veszélye. Aki egyszer már tetováltatta magát, az általában később is visszajár, egyre több pénzt és kitörölhetetlen nyomokat hagyva testén. (És a ma büszkén mutogatott tetoválásai a holnak ruhákkal takargatott szégyenfoltjai lesznek - amitől kínossá válhat az öltözködés, a barátkozás, de akár a nyílt utcán való közlekedés is... )
A pszichiátriai osztályok dugig vannak leromlott állapotú fiatalokkal, akiket a kábítószer vagy az ital teljesen tönkretett. Gyógyulásuk esélye pedig évről évre csökken.
Mindannyian tudjuk, hogy a nikotintól nem vagányabbak, hanem betegebbek leszünk. (Mégis szívod, mert már hozzákötöződtél a "korai öröm" csábításán keresztül.) Mindannyian érezzük, hogy lassítani kellene egy kicsit ezen a "pörgésen", amibe szinte belehajszolódunk. Hiszen olyan könnyű elrontani a dolgokat és olyan nehéz utána helyrehozni!
Nem véletlen, hogy már bölcs Salamon is azt a tanácsot írta fiainak:

„Minden féltett dolognál jobban őrizd a szíved, mert abból indul ki az élet!“

A mi szívünket szüntelenül bombázzák kívülről reklámokkal, üzenetekkel. Céljuk az, hogy feltörjék azt a védőburkot, amellyel a család, az iskola, és főleg Isten próbál védeni téged, és markukba kaparintsanak az eszeddel, tehetségeiddel - és persze pénztárcáddal együtt. Kérlek, ne engedj nekik! Nekik ez csak üzlet, játék a szavakkal, de neked az életed!

Szeretném, ha tudnád, hogy a vívódásaidban, küzdelmeidben nem vagy egyedül. Melletted állnak a szüleid - még akkor is, ha ők is szenvednek valamilyen függőségtől.

Néha valószínűleg csak azért veszekednek veled, mert féltenek, csak nem tudják, hogyan fejezhetnék ezt ki másként. (Tanítsd meg őket a szeretet nyelvére!)

Én biztos vagyok benne, hogy a tanáraid is segíteni akarnak neked. Ők is átmentek azon a szakaszon, amivel te még küzdesz, és talán választ tudnak adni a kérdéseidre.
Azt is tudom persze, hogy időnként mindez nagyon kevés.

Olykor úgy érezzük,
hogy teljesen egyedül vagyunk,
nem értenek meg minket,
és pont azoknak nem mondhatjuk el,
ami minket legjobban foglalkoztat,
akik egyébként a
legközelebb állnak hozzánk!

De van valaki, aki a legnehezebb körülmények között is szeret és figyel rád, és mindig a javadat akarja. A mennyei Atya azért küldte el Fiát közénk, hogy bemutassa irántunk érzett szeretetét. Jézus eljött és legyőzte a gonoszság minden erejét. Győzelmet aratott és ebben a győzelemben részesít mindenkit, aki kéri tőle.
Jézus Krisztus rajtam is segített, amikor ilyen rossz állapotban voltam és rajtad is biztosan segít. Ő azt mondta: „eljöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen“. Ezért arra szeretnélek most biztatni, hogy kérd te is az Ő segítségét:

Mennyei Atyám!
Te úgy szerettél minket, hogy eljöttél közénk Fiadban, Jézus Krisztusban, amikor még a bűnök és kötelékek vettek körül minket, hogy kiszabadíthass minket a sötétség erőinek el-nyomása alól. Most elismerem, hogy én is elbuktam már, elsodródtam még az általam felismert igazságoktól is. Hatottak rám az újságok cikkei, a rádió- és tévéműsorok felelőtlen, könnyű életet ígérő műsorai. Azt hittem, én is akkor leszek népszerű, ha olyan leszek, mint a sztárok: lázadó, különleges ruhákban járó és mindent kipróbáló „egyszer élünk“-ember.
De rájöttem, hogy mindez csak látszat-világ, amely elfedi a valóságos gondokat és nem hoz megoldást az életem problémáira. Ezért nem akarom tönkretenni az életem a „korai örömök“ illúzióival! Kérlek segíts, hogy ki tudjak tartani a tiszta életben! Kérlek védj meg, amikor ki akarnak használni, amikor a megtévesztés veszélye fenyeget, vagy amikor már magam is arra vágyom, ami még tönkretenne! Kérlek segíts, hogy ki tudjam várni „az én időmet“, hogy valóban életem lehessen és bőségben lehessen!
Jézusom, bízom benned, és köszönöm, hogy segítesz rajtam! Ámen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!

Katasztrófák, Isten és mi

Sípos (S) Gyula: Katasztrófák, Isten és mi

Nem kell különösebb éleselméjűség ahhoz, hogy a hírekben szereplő árvizeket, hurrikánokat, a természet felbolydulásának jeleit összefüggésbe hozzuk Jézusnak a végidőkről szóló jövendölésével:

„Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég. Aztán így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. (…) Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.” (Lukács ev. 21. fejezet)
Mintha minden szava a mai állapotokat mutatná be. Hát nem a mi civilizációnk az, ahol az antidepresszánsok és egyéb szorongásűző szerek életmód-kellékké váltak? Nem láthattuk-e a jeleket a Napban több jelenési helyen, így Medjugorjéban és Szőkefalván is? És nem olvasunk-e naponta háborúkról és háborúk híreiről? 
Amikor az Igét olvasva beteljesedni látjuk Jézus szavait, éberségünket józanságunkkal együtt kell használnunk. Minden pánik csak hiábavalóságot szül. A ’80-as években atombunkereket építettek az emberek – de mit ér egy bunker az árvízzel szemben, és hová lesznek az ott felhalmozott konzervkészletek? Reményeikkel együtt sodorja el a víz. Tíz évvel ezelőtt pedig a vészhelyzetre félrerakott, keservesen összekuporgatott pénzeket mosta el a kétszámjegyű infláció. Most ugyan mit találhatnánk ki megmenekülésünkre?
Jézus nem túlélési tippeket ad, hanem imádságra és szeretetre hív: „Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt.”(Lk. 21, 36)
Az emberi törvények némi szilárdságot és a tartósság illúzióját kölcsönzik bármely rendszernek. Amikor azonban az emberi törvények kényszerítő ereje meghasad, kiderül, hogy mi rejlik az emberi szívekben. Ha a szívben szeretet rejlik, az előtör a segítőkészség számtalan gesztusában. Hála Istennek, hogy így volt ez nálunk is. Ki segített a hazai, felvidéki, erdélyi árvizeknél? Mi voltunk azok. Ki gyűjtött élelmiszert, takarókat, könyveket? Mi voltunk azok. Ki adakozik most is, amikor katasztrófák híreiről hall a világban? Mi vagyunk, a mi országunk, a mi népünk. Lám, ez az elnyomott, depresszióval és keserűséggel teli, viszályokkal gyötört nemzet szeretetet és vígasztalást nyújt, miközben maga is szűkölködik ezekben. Nem mindenhol van ez így. Van, ahol egy katasztrófa nyomán fosztogatás, gyilkosságok, elhagyatottság és reménytelenség tör elő a szívekből. (És lehet, hogy ha valamely nagyvárosunkat érné hirtelen katasztrófa, itt is történnének hasonló események.) Figyelmeztető jelek ezek nekünk, hogy a Szeretet országát, a Szeretet földjét építsük szívünkben és környezetünkben. Mert ahol az önzés és az erőszak az úr a szívekben, ott a bajok még sokasodnak, ahol pedig a szeretet és megértés, ott közel a megoldás.
A II. Világháború után magyar csodáról cikkeztek a világsajtóban. Ez a vesztes, meggyötört ország példátlan gyorsasággal épült újjá – mert a nyomás alól felszabaduló emberek képesek voltak összefogni a magukénak érzett földön, hogy mindannyiuk közös javát munkálják. Így volt ez egészen addig, míg a földi kánaán ígérete újra diktatúrába nem igázta a nemzetet. És ami akkor lehetséges volt, most sem lehetetlen!
Meggyőződésem, hogy még nincs itt a vég, de egy korszak hamarosan lezárul. Hogy ez milyen módon történik, csak rajtunk múlik. Ha kutatjuk Isten akaratát életünkben, ha készen állunk arra, hogy a szeretet útján járjunk – még ha ez nem is tűnik mindig „gazdaságos megoldásnak” -, akkor egyrészt csökkentjük az összeomlás mértékét, másrészt mint megmenekülők, megállhatunk az Emberfia színe előtt, együtt építve egy új, szebb és békésebb világot. De az a jövő most, a mi tetteinkkel kezdődik el…
2005. M.I.N.D.

Megrontás (Kedves Barátom! - 4. levél)

Sípos (S) Gyula: Megrontás

Kedves Barátom!

Mi a megrontás? Az általános felfogás szerint a kiskorú gyermekkel szembeni szexuális erõszak - pedofília. De hadd kérdezzem meg, hogyan nevezzük azt, amikor általános iskolásoknak szóló újságokban, magazinokban a szabad szexuális életet hirdetik?

Megrontásnak. Amikor az erkölcsök és a józan ész elleni lázadást szabadságnak hirdetik és példaképnek állítják be a lázadókat? Megrontásnak. Amikor a megértés és tolerancia nevében a homoszexualitást és a szexuális perverziókat reklámozzák? Megrontásnak. Amikor az interneten keresztül szabadon hozzáférhetõek, letölthetõek bárki számára a leggonoszabb tartalmat sugárzó képek, szövegek is? Megrontásnak. Amikor az agresszivitás, a kegyetlenség, a közöny hõsi példává válik a képernyõn keresztül? Megrontásnak. Amikor a politikai életben a másik lejáratása, hazugságok terjesztése, a hitetés, csalás és lopás természetessé, tanított kampány- és meggyõzési módszerré válik? Megrontásnak. Amikor a szabadsággal igazolják a bûnöket és hazafisággal más nemzetek gyûlöletét? Megrontásnak. Amikor a bûnözés iparággá szervezõdik és átjárja a gazdaságot, politikát, igazságszolgáltatást? Megrontásnak.

Milyen szomorú dolog, hogy még a jószándékú emberek tehetségei, képességei, a természetben rejlõ jó dolgok is akarva-akaratlanul rossz célok szolgálatába állítódnak! Ne legyenek illúzióink. A bûnök által megrontott emberek csak megrontott kultúrát és civilizációt képesek létrehozni. Pusztul a természet, kiüresednek a mûvészi alkotások, a kultúra. Hazug célokat szolgálnak az erõforrások, hamis kultuszokat követnek az emberek.
Újra fel kell fedeznünk Dávid király zsoltárának igazságát: Õ ugyanis így ír:

“Jöjj, segíts Uram, az igazak eltûnnek,
az emberek között megszûnt a hûség.
Ki-ki képmutatóan beszél társával,
ajkán és szívében álnoksággal.
Semmisíts meg Uram, minden hazug ajkat
s a dicsekvõ nyelvet,
azokét, akik azt mondják:
“Nyelvünkben az erõnk,
ajkunk a segítõnk - ki lehet úrrá felettünk?”
De szól az Úr: “Fölkelek,
mert a gyöngéket elnyomták,
a szegények sóhajtoznak,
és szabadulást viszek mindenkinek,
aki sóvárogja.”
Az Úr szava egyenes beszéd,
kipróbált ezüst, salaktalan, hétszer tisztított.”

Megrontás - a szó feltételezi, hogy van megrontó is. Õt a Szentírás a lázadás szellemével, a vádolás atyjával, a hazugság lelkével, minden démonok fejedelmével, a sátánnal azonosítja. Ez a bukott szellemi lény az, amely uralni igyekszik a földet és annak népeit.

Gonosz és megromlott elméje
minden gyûlöletét és õrültségét
kiárasztja a megzavarodott
és tévelygõ emberekre,
míg azok az õ képére és hasonlatoságára alkotott kultúrákat
és civilizációkat hoznak létre.

Ö az azték napisten, akinek égi útját minden nap emberi szívek vérével kellett egyengetni. Ö Dionüszosz, az õrültség és mámor istene, a kecskelábú Pán, aki extázisában férfiak vérét kívánja. A Káli, a hindu istennõ, aki emberi vérrel mossa áldozókövét. Õ áll a rituális prostitúció mögött. Õ Loki, a hazugság atyja. Õ Mars, az erõszakos hadisten és õ áll a hamis istenségek és kultuszok sokasága mögött. Õ inspirálja a tévék elvaduló világát, õ örül a pénzzel megszerezhetõ hatalomnak, õ ugrasztja egymásnak a népeket.
Köztünk él, megrontva vágyainkat, terveinket, egész életünket. Õ az eleven megrontás, a Megrontó.
Úgy tûnik, hatalma kiterjed mindenre és mindenkire, uralma alá söpörte a nemzeteket és kormányokat, szolgálója lett a tudomány és a kultúra.

Ez azonban csak a látszat.
A Megrontó ugyanis
csak általunk lehet erõs.
Ezért mondja a Szentírás:
állj ellene a gonosznak és elfut elõled.

Jézus Krisztus Isten hatalmával jött közénk, ellenállt a sátán minden csábításának, harcolt ellene, legyõzte õt, kiûzte a démonokat az emberekbõl, gyógyulást és szabadulást hozott mindenkinek, aki csak hozzá menekült. Végül gyõzedelmeskedett a halálon is, feltámadt és most is köztünk él.
Isten ugyanis hatalmasabb mindenkinél. Jézus Krisztusban megvalósította az Õ tökéletes királyságát és meghívott mindenkit az országába. Az Õ védelme alá. Isten hatalmas áldása nyugszik meg mindenkin, aki Hozzá tartozik..

“Boldog ember, aki féli az Urat,
akinek öröme telik törvényében.
Törzse hatalmas lesz a földön,
áldás van az igazak nemzedékém.
Házát bõség és gazdagság tölti el,
igazsága megmarad örökre.
A jóknak világít, mint fény a sötétben,
kegyes, igazságos és irgalmas.
Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat,
aki szívesen ad kölcsön,
és tetteit az igazsághoz szabja.
Nem tántorodik meg soha,
az igaz örökre emlékezetben marad.
Rossz hírtõl nem kell félnie,
bátorsága szilárd, mert az Úrban remél.
Szíve nyugodt, nem ismer félelmet;
ellenségei szégyenben maradnak.
Osztogat a szegénynek és adakozik,
igazsága megmarad örökre,
ereje dicsõségesen fölemelkedik.
A gonosz rettegve látja ezt,
fogát csikorgatja és eltûnik,
a bûnösök öröme szertefoszlik. “

Felismertük tehát, hogy köztünk és bennünk is munkálkodnak a megrontás erõi. Nem vagyunk azonban kiszolgáltatva a pusztítás szellemeinek. Lehetõségünk van arra, hogy helyesen cselekedjünk és megmeneküljünk a romlott és megrontott gondolatoktól, tettektõl. Szeretnénk ezért ellenállni a gonosz lélek minden csábításának és erejének, de elismerjük azt is, hogy erre önmagunkban képtelenek vagyunk. Ezért kérjük most Istent, hogy részesülhessünk abban az örök erõben és védelemben, amelyet mindenki megkaphat, aki Jézus Krisztusban Isten gyermekévé lesz.

Mennyei Atyánk!
Felismertük saját nyomorúságos állapotunkat. Romlott világban élünk és mi is részesei voltunk ennek idáig. Tetteinkkel, mulasztásainkkal hozzájárultunk környezetünk és életünk megrontásához.
De nem akarunk tovább így élni. Meg akarjuk változtatni gondolatainkat és tetteinket. Kérünk Téged ezért most Jézus Krisztus nevében, add meg nekünk az õszinte bûnbánat kegyelmét, hogy kiszabadulhassunk a sötétség fogságából. Jöjj, és erõddel szabadíts meg minket! Küldd el Szent Lelkedet, a szeretet, az erõ és a józanság lelkét, a bátorság és bizalom lelkét, az istengyermekség lelkét, hadd kiálthassuk mi is: Atyánk! A Te gyermekeid vagyunk, kérünk segíts, hogy a Te országodban, a Te áldásod alatt élhessünk! Hadd meneküljünk meg mi is és egész nemzetünk és hadd építhessünk fel egy olyan kultúrát és ci-vilizációt, amely a te ihletésed alatt áll és áldást hoz az egész földnek.
Köszönöm Istenem, hogy meghallgatod imámat és segítesz, hogy mindez valósággá váljon a Te szeretetedben. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.

Sípos (S) Gyula

Elátkozott hely? (Kedves Barátom! - 3. levél)

Sípos (S) Gyula: Elátkozott hely?

Kedves Barátom!

Egy nemzetközi szakmai konferencián mondta egy Magyarországon vizsgálatsorozatot vezetõ kutató: “a magyar nép a föld legveszélyeztetettebb népe”. Valóban ilyen “elátkozott hely” lenne országunk?

Gyermekeink meg sem születnek, férfiaink és asszonyaink idõ elõtt meghalnak. Világelsõk vagyunk a szív- s érrendszeri megbetegedésekben éppúgy mint a rákbetegségek különbözõ formáiban. Pusztít és morzsol minket a depresszió, az alkohol, a drogok és a függõség minden formája.
Fiataljaink átadják magukat a legvadabb erkölcstelenségeknek, a középkorúak reménytelenségbe süllyedve élik életüket, idõs szüleik magányosan, vagy másokkal együtt  “szociális otthonnak” nevezett elkülönítõben tengetik napjaikat.
És mit élünk meg a gazdasági vagy a kulturális életben? Mit látunk a politikai életben? Találóan idézhetjük a Szentírás szavait:

"s a nép olyan lesz,
mint a tûznek martaléka:
senki sem kíméli testvérét.
Habzsol jobboldalt, de éhezik,
eszik baloldalt, de nem lakik jól;
mindenki a társa húsát marja:
Manassze Efraimot, Efraim Manasszét,
és ketten együtt Júda ellen fordulnak."

(Izajás próféta könyve, 9. fej. 18-20.)

Valljuk be, volt már, hogy úgy éreztük, az adott helyzetben nem a valóságos teljesítmény számított. Az is megesett, hogy hiába állt elõ valaki jó tervvel, rögtön ellene mentek, "mert kommunista", vagy “mert jobboldali". Teljesen mindegy volt, hogy amit elképzelt az jó volt vagy nem, segítette-e az emberek életét vagy sem, örömet okozott-e legalább néhány embernek vagy sem, volt-e rá pénz vagy sem, segítették-e a munkát önerõvel is vagy sem - ha nem a "mi kutyánk kölyke", csak utálkozás, lekicsinylés fogadta.
Mintha már senki sem feltételezné a másikról a jó szándékot. Aki akar valamit, az biztos csak azért akarja, mert pénzt lop vele vagy politikai pecsenyéjét sütögeti - esetleg mindkettõ, de legalábbis olcsó népszerûséghajhász.
Így még azt is tönkremegy, ami eddig felépült. Ahogy Jézus mondja: "Akinek van, annak még adnak, akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van."

Ha nem tudjuk elismerni
a másikban a jót, az értékeset
- függetlenül pártállástól, vallástól, nemzetiségtõl - önmagunkkal tesszük a legrosszabbat, s végül elveszítünk mindent: barátokat, munkatársakat, terveket, megújulást, lelki békét, szeretetet.
Kinek jó ez? Kinek jó,
ha a viszály szelleme irányítja életünket?

Hol marad az igazság szeretete és a szeretet igazsága?
A tények nélküli vádaskodás sem nem civil kurázsi, sem nem polgári erény, sem nem hivatali elõjog és fõleg nem gyakorlásra szoruló képesség. Nem hiszem, hogy "a politika már csak ilyen", hiszen II. Rákóczi Ferenctõl Mahatma Gandhiig hosszú listát lehetne írni azokról a politikusokról, akik be-csületesen küzdöttek és így értek el komoly eredményeket.

A gonoszság mindig a hazugságokon keresztül nyeri erejét.
Ahol a hazugság polgárjogot nyer,
ott a gonoszság elõbb-utóbb
szétzülleszti a dolgokat.

Szomorú dolog azt látnunk, hogy az elmúlt 10 év nem a hazugságokból való megtisztulást, hanem annak robbanásszerû elterjedését hozta magával és behatolt a magánszféra leelrejtettebb zugaiba is.

Az igazság viszont a szereteten keresztül nyeri erejét. A szeretetben kimondott igazság gyógyít, sebeket kötöz, felépít, újjáalkot - akár egy egész nemzetet is.
És mi másra vágyhatnánk, mint hogy hazánk a Szeretet földje legyen?
Vágyunk valósággá válhat -
igaz, a munkát saját magunkon
kell elkezdeni...

Ha vezetõink lopnak, csalnak, hazudnak akkor sokan követik õket azok közül, akik karrierre, kibontakozásra vágynak életükben. Így a szegényeket megkárosítják, az árvákat feledik. Üres életük a végül az örök halálba viszi õket követõikkel együtt.
Hazánk felett a reménytelenség és az istenkáromlás, a bujaság és mértéktelenség, a hamis tanítások és pénzéhség fekete felhõi tornyosulnak.

A jó hír az,
hogy ez az állapot nem törvényszerû,
nem örök érvényû
és nem megváltoztathatlan.
Ha viszont megváltoztatható,
akkor fennáll a kérdés:
hogyan szabadulhatunk meg
ebbõl az elátkozott állapotból?

- El kell ismernünk, hogy felõlünk sem múlt el nyomtalanul ez az idõszak. Részesei vagyunk a sötétségnek, ezért bûnbánatot kell tartanunk a bûnök miatt, amelyeket elkövettünk életünkben, vagy amelyeket hagytunk megtörténni és nem tettünk ellene.
- A továbbiakban meg kell tagadnunk minden  együttmûködést a gonosz lelkek munkáiban. Ellene kell állnunk minden - testi és lelki - kísértésnek, amely viszályt, megosztást és bûnt hoz az életünkbe.
- Áldást kell kérnünk minden helyzetben és helyzetre Istentõl és Jézus Krisztust hordozva áldássá kell válnunk minden ember és egész országunk számára.
El kell azonban ismernünk, hogy a fenti három feltétel következetes betartása szinte lehetetlen számunkra. Hiszen még amikor jóra törekszünk, akkor is hibázunk, értelmünk könnyen megtelik ítélkezõ gondolatokkal, megszólással, a szívünk irigységgel, fenyegetésekkel...
Szerencsére nem vagyunk egyedül. Embertársaink is segíthetnek és segít maga az Isten, aki a Szentlelket mérték nélkül árasztja azokra, akik ezt kérik Tõle. Kérjünk tehát, hogy kaphassunk, keressünk, hogy találjunk és zörgessünk, hogy ajtót nyissanak nekünk!

Mennyei Atyánk!
Elismerjük, hogy vétkeztünk ellened és népünk ellen. Hamis tanításokat követtünk és azt tettük, ami gyûlöletes elõtted és az egész teremtett világot a pusztulásba viszi. Eszméinkkel és tetteinkkel megrontottuk magunkat és környezetünket, mindazokat akik hatalmunk alatt vagy velünk kapcsolatban álltak. Akarva-akaratlanul a sátán uralmát  szolgáltuk és átkozottá lettünk.
Kérlek, bocsáss meg nekünk és szabadíts ki minket és egész népünket a gonosz hatalmak fogságából!
És most, Mennyei Atyánk, ahogy Fiad tanította nekünk, az Õ nevében, Jézus Krisztus nevében elutasítunk magunktól és megtörünk minden átkot, amely rajtunk, családunkon, közösségeinken és népünkön van. Ellene mondunk minden bûnnek és bûnös köteléknek. Isten országába lépve Jézus Krisztus szabadságában, erejében és tisztaságában akarunk élni az angyalokkal és szentekkel együtt!
Drága Atyánk! Kérünk téged, küldd el nekünk  vígasztaló és erõsítõ Szent Lelkedet, áldásoddal töltsd be a bûnök helyeit, gyógyítsd lelki sebeiket, testi betegségeinket és adj erõt, hogy e föld áldásaivá lehessünk!
Köszönöm Istenem, hogy életünk új irányt vesz Benned és kibontakozik, áldásokban bõvõlködvén a Te szeretetedben. Ámen.
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.
Sípos (S) Gyula

Előfizetsz a halálra? (Kedves Barátom! - 2. levél)

Sípos (S) Gyula: Előfizetsz a halálra?

Kedves Barátom!

A halállal játszadozók tragédiájáról szeretnék neked írni néhány szót, hogy megértsd, milyen helyzetbe kerülhetsz, ha nem vigyázol

Korunkban a gonosz dolgok gyakran álcázzák magukat jónak, ártalmatlannak és veszélytelennek - de hazudnak. Elveszik pénzedet, egészségedet, elveszik a jövõdet és végül az életed.

Lehet, hogy már megkínáltak marihuánás cigivel – a nikotinra már évek óta szoktatnak a reklámokon és füstfelhõkön keresztül – lehet, hogy még csak ezután fognak. Lehet, hogy már nem tudod a hétvégédet buli és ital nélkül elképzelni – lehet, hogy még csak most keltik fel a vágyad rá. Lehet, hogy már a markukban vagy, de az is lehet, hogy még “nem vagy elég menõ”, még züllened kell egy kicsit hozzá...

Akárhol tartasz,
kérlek olvasd végig ezt a levelet,
amelyben arról írok, mi történhet veled.

Tudnod kell, hogy amikor akár ingyen is odaadják neked a  dohányt, alkoholt, kábító-szereket ezek a vagány, látszólag nagyon szabad és izgalmas életet élõ emberek – csak próbáld ki! – valójában elõfizetõket gyûjtenek a halálra. Ha hallgatsz rájuk és beállsz a sorba, te is egyike leszel a fizetõ balekoknak.

És mit kapsz a pénzedért,
az idõdért, a vágyaidért cserébe?

Nagyon rövid (!) ideig azt az illúziót, hogy vidám és felszabadult, boldog és beavatott lehetsz. Nem kell többé semmilyen személyes erõfeszítést tenned, elég a drog és máris a paradicsomba kerülsz. És mire rádöbbensz, hogy hazudtak neked, már egy pokoli körben szenvedsz, ahol drog nélkül még a normális, hétköznapi kedélyállapotodat sem tudod biztosítani.

Levert vagy és fáradt, zavarosak a gondolataid, öngyilkossági és gyilkossági gondolatok zaklatnak... Tisztább pillanataidban tudod, hogy csúnyán megraboltak: elvették a pénzed, elvették a terveidet, a vágyaidat, elrabolták a jövõdet és helyette nem adtak mást, csak kínzó vágyat egy újabb adag drog után.

Élet adagtól adagig – ezt szeretnéd?
Ne higgy a hazugságoknak!
Nem igaz, hogy bármikor abbahagyhatod! Nem igaz, hogy nincs negatív hatása!

Persze, a nikotinnak, az alkoholnak több évre van szüksége, a kábítószerek akár egy év alatt is kivégezhetnek. Nézd csak meg azokat a testileg és lelkileg leépülõ embereket, akik azt állítják, bármikor abba tudják hagyni – csak nem akarják.

Nézz rájuk, és látod,
milyen rabság alatt vannak.
Lassan elveszítik minden önkontrolljukat: lopnak a szüleiktõl, kölcsönöket kérnek amiket soha nem adnak meg, elveszítik a barátaikat, saját testüket árulják, betegségbõl betegségbe jutnak... rosszabb esetben maguk is árulni kezdik a drogot, barátaikat is maguk után rántva,
hogy így szerezzék meg a napi
– egyre nagyobb – összeget
életben maradásukhoz.

Ez az igazság. Ha a drogokhoz nyúlsz, testileg, szellemileg leépülsz és olyan gonosz hatásoknak nyitod meg a bensõdet (rossz vágyak, bensõ hangok, zaklatások), amelyek akkor is veled maradnak, amikor éppen nem állsz az anyag befolyása alatt. Ezek a teljes pusztulás (és pusztítás), valamint a különbözõ bûnök elkövetése felé nyomnak.

Céljuk a te kihasználásod,
amíg csak lehet - egészen a halálig.

Bár azt ígérték, hogy szabad leszel, rá kellett jönnöd, hogy már rég nem azt teszed, amit akarsz, hanem amit õk kikövetelnek maguknak.

Bár azt ígérték, hogy kiteljesítik életed és megoldják problémáidat, azok csak nõttek, míg végül esélyét sem látod, hogyan keveredhetnél ki belõle.

Én láttam már fiatalokat reggelente remegõ kézzel és gyomorral felkelni, ami addig el nem múlt, amíg nem ittak alkoholt. Elõttem van azoknak a fiataloknak az arca, akiket a kábítószer egészen tönkretett. Van aki közülük hajléktalan, van aki a szülei nyakán élõsködik, és sajnos vannak olyanok, akik már nem élnek. Ne kövesd õket!

Mit tehetsz?

1. Ne kezdd el! Akárhogy kínálnak, biztatnak, cukkolnak, gúnyolnak – ne kezdd el! Ne fizess be egy olyan útra, ahonnan alig lehet visszatérni!

2. Ha már kipróbáltad, de még nem kötözött meg teljesen a drog, azonnal menekülj! Kerüld el még a környékét is annak a helynek, vagy azoknak az embereknek, akik a halállal kínálgatnak! Egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb elég erõd lesz, ha a “jóbarátok” újra megkínálnak, és egyáltalán nem biztos, hogy legközelebb is megúszod elvonási tünetek nélkül! (Márpedig az szörnyû kín, amikor a test és lélek fájdalmasan követeli az adagját. Segítség nélkül alig lehet szembeszállni vele!)

Csak akkor vagy elég erõs, ha már most nemet tudsz mondani!
Tehát: ne menj oda, ne fogadd el és
ne ülj fel a szédítõ szavaknak.
Ne feledd: nem te vagy nekik fontos,
csak ami a tiéd: a pénzed, a kapcsolataid
– ne add oda nekik!

3. Ha már benne vagy a nikotin, az alkohol vagy a kábítószerek rabságában, de szeretnél kiszabadulni

– nézz szembe a problémáddal és
ne hazudj magadnak.

Tudnod kell, hogy nehéz útra vállalkozol. Olykor minden erõdre szükség lesz, s olykor még ez sem elég.

Elõfordulhat az is, hogy az árusok fenyegetnek vagy zsarolnak. Azért teszik, hogy a markukban tartva továbbra is õket gazdagítsd. Ne ülj fel nekik és ne hagyd, hogy üres szavaikkal megfélemlítsenek.

Bátran kérj segítséget, hidd el, az emberek melletted állnak!

Mondd el a problémáidat a szüleidnek, vagy egy olyan olyan társadnak, aki megért téged és képes segíteni neked.

(Segítséget kérhetsz a 06/1/322-5572-es telefonszámon is, ahol a  Sziget Ifjúsági Segítõ Központ jelentkezik.)

4. Tudnod kell, hogy nem pusztán a testi, anyagi dolgok gyötörnek. A drogokkal együtt gonosz, sátáni erõk törhetnek rád. Jézus azt mondta, a “sátán embergyilkos kezdettõl fogva, egyedüli célja az, hogy pusztítson és raboljon”.

A mennyei Atya ezért elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki legyõzte ezt a gonosz hatalmat. Jézus nevére “minden térd meghajol a mennyben, a földön és az alvilágban”.

Ha Õt kéred, biztos lehetsz benne,
hogy segít neked.

Így testedben és lelkedben újra szabad és ép ember lehetsz. Ha kész vagy rá, mondd el ezt az imát:

Mennyei Atyám! Elismerem, hogy rossz útra tértem és utat engedtem az életemben a gonosz dolgoknak. Ez tönkretesz engem, ezért nem akarok tovább így élni.Kérlek Téged, segíts rajtam! Add, hogy szent Fiad, Jézus Krisztus ereje és hatalma által megszabadulhassak minden sátáni megkötözöttségtõl és minden betegségtõl! Jézusom, bízom benned, és köszönöm, hogy segítesz rajtam! Ámen.

Végül arra biztatlak, hogy tarts ki a küzdelemben. Néha nagyon nehéz, talán vissza is esel - mégse add fel soha a harcot.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet!

Sípos (S) Gyula

(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)

Engedélyezett gyilkosságok (Kedves Barátom! - 1. levél)

Sípos (S) Gyula: Engedélyezett gyilkosságok

Kedves Barátom!

A Magyarországon is - jogilag - engedélyezett gyilkosságokról szeretnék írni neked. Azért teszem mindezt, hogy felismerd, hogy bár jogilag lehetséges, de erkölcsileg lehetetlen és óriási b?n ez, és így ne válj részesévé annak.

Sok évtizedes “jogos” múltra tekinthet vissza hazánkban e bûntény.
Valamikor éles szélû “kanállal” darabolták fel az élõ kisbabákat, majd a véres részeket kikaparták. (Esetleg bizonyos részeket félreraktak kísérleti célokra. Mára külön iparággá lett a magzati szervek és szövetek felhasználása: klónozásokhoz éppúgy használják a szö-veteket mint a szépségipar új kegyszereinek kifejlesztéséhez. Íme, mi mozgatja a nõi önrendelkezés egyes nagy bajnokait...)

Késõbb finomodott a módszer: vákuum szívó hatásával tépték szét a testeket, életeket.
Legújabban kémiai szerekkel kísérleteznek. Mondják, így “humánusan” (azaz “emberségesen”) ölnek. Ezek a kémiai anyagok a testbe jutva megakadályozzák, hogy a kis szervezet tápanyaghoz jusson, így az kiszárad és éhen hal.

Tetteik leplezésére olyan félrevezetõ
szakkifejezéseket használnak, amelyek elfedik a tett valódi természetét.

Azt mondják: mesterséges vetélés - ami önmagában is ellentmondás. Össze-vissza beszélnek a nõk önrendelkezési jogától kezdve a túlnépesedés megelõzéséig sok mindenrõl, csak az igazságot ki ne kelljen mondani:

az abortusz gyermekgyilkosság,
amelyet a legvédtelenebbek,
legártatlanabbak és legkiszolgáltatottabbak ellen követnek el,
állami pénzbõl,
szülõi segédlettel.
Gyilkosság az édesanya méhe alatt
növekvõ kisember, a magzat ellen.

Beszélnek “küret”-rõl, “kaparás”-ról, “abortusz”-ról, a “magzatot” vagy “embriót” “el-hajtják”, “elvetetik”...

Az Amerikai Egyesült Államokban odáig jutottak a (jogi) szóbûvészkedéssel, hogy a magzatot megszületéséig(!) nem tekintik embernek, ezért mindaddig “elvetethetõ”, amíg teljesen meg nem született. Még szülés közben is ölnek meg gyerekeket az abortusz-klinikákon (ez nem mese, hanem évi sokezres tény!), s csak arra kell vigyázniuk, hogy a kisbaba valamely része még érintkezzen az anyával.

Ez a borzalmas történet évente mintegy hetvenezerszer történik meg Magyarországon - napi kétszáz mészárlás az anyaméhben.

Peidg tény: minden emberi élet a fogantatással kezdõdik, a megtermékenyített petesejt már tartalmazza az összes információt arról, akit majd egykor a kezünkbe veszünk, dajkálunk, akinek a nevünket adjuk. Aki a mi gyerekünk... Mire a gyilkosságra sor kerül, a magzat már külsejében is teljesen ember formájú. Lábacskáit mozgatja, ujjait a szájába veszi, ha jól érzi magát. Szíve 120-at ver percenként.

Amikor megölik,
szívverése felgyorsul kétszázra,
menekül a gyilkos eszköz elõl,
szájával némán sikolt – tudja, hogy most valami borzalmas történik vele...

És mindezt miért?

Elképzelhetõ lenne, hogy Mária “elveteti” a kis Jézust? Volt-e nála több oka bárkinek is, hogy a gyilkosság mellett döntsön? Nem tudta bemutatni a “kedves papát”, kiszolgáltatott helyzetben – “válsághelyzet”, fogalmaz a mai törvény - élt egy olyan társadalomban, amelyik megkövezte a parázna nõket... Ki hitt volna neki, hogy õ “férfit még nem ismert”? Mária mégis a gyermeke felett örvendezve ment nagynénjéhez, Erzsébethez. “Válság-helyzetében” eszébe sem jutott, hogy gyilkosság árán segíthetne magán.

Örvendezett...

A “válsághelyzet” ma általában anyagi nehézséget,   titkolni   kívánt   vagy   korai szexuális kapcsolatot jelent, illetve olyan fokú önszeretetet, amely nem vállalja a lemondást saját gyermekéért.

Megesszük, megisszuk, ellustálkodjuk megszületni vágyó gyermekeinket...

Nagyapáink kilencen laktak egy szobában, mégis szeretetben éltek. Mi már elképzelni sem tudjuk ugyanezt. Többet jelent a tévé, a kényelem, a nyaralás, mint a gyerek. Pedig a tévé nem tud átölelni, ránk mosolyogni. Nem követeli szeretetünket és nem szeret minket feltétel nélkül.

Való igaz, egy kisbabát nem lehet tetszés szerint kikapcsolni. Való igaz, egy kisbabának igényei vannak, amelyek ellentétesek lehetnek a mi igényeinkkel.
És való igaz, hogy mi is így kezdtük az életünket, mégsem szabdaltak össze minket.

És nem téptek szét vákuummal.

És nem mérgeztek halálra.

A gyerekünk halála lenne az ára
az életünknek?

Vagy mégis be kell látnunk, hogy életünk velejárója a lemondás, szeretetbõl, a másikért? A szívünkben, szívünk alatt élõ gyermekünkért?
Így van ez.

El kell ismernünk, hogy nemzetünk (s talán személyesen te is), szörnyû bûnnel terheltek vagyunk. Bûnbánatot kell tartanunk az évente meggyilkolt sok tízezer magzatért. Erõsen meg kell fogadnunk, hogy ellene mondunk minden hamis beszédnek, amelyik el akarja velünk fogadtatni az abortusz bármely formáját.

Olyan súlyos ez a bûn, hogy csak Isten bocsáthatja meg. (Ki is lehetne más? Talán az orvos, aki pénzért végrehajtotta a hóhérmunkát, vagy a szülõk és barátok, akik segítettek, pénzt adtak? Hiszen bûnrészesek õk is.) Egyedül Istent nem érheti vád. Õ végig az áldozat mellett állt. Ha tehetné, megakadá-lyozná e szörnyû tettet. De hová lenne akkor a szabad akaratunk? Isten nem rabszolgává, akarat nélküli bábokká akar silányítani minket, hanem gyermekeiként akar fogadni minket.

Élõ gyermekeiként.

Az ítéletet semmiképp sem
kerülhetjük el.

Legkésõbb halálunk pillanatában szembe kell néznünk tetteinkkel és Jézus ítéletével. Ezért jobb nekünk most bûnbánatot tartani és bocsánatot kérni – bármilyen nehezünkre esik is.

Mennyei Atyánk! Te Jézus Krisztus kereszthalálában elszenvedtél minden bûnt, az abortusz bûnét is. Ártatlan testedet összeszabdalták, szívedet átszúrták, epével mérgeztek. Fiad mégis így kiáltott hozzád: Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Így kiáltunk mi is: bocsáss meg nekünk, mert nem tudtuk, mit teszünk! Nem értettük, milyen súlyos és kegyetlen dolog az, amit – társaink helyeslésével – elkövettünk!
Nagyon bánt minket, amit tettünk, soha többé nem teszünk ilyet és minden erõnkkel azon leszünk, hogy jóvá tegyük bûnünket. Kérünk Téged most, hogy bocsáss meg nekünk, gyógyítsd be testünk és lelkünk sebeit, amelyet e szörnyû aktus során szereztünk. Szabadíts meg minket minden köteléktõl, amelyet a gonoszság erõi körénk fontak, és tölts be minket a Te gyógyító és szabadító Lelkeddel, hogy újra békességünk és örömünk lehessen. Vezess el minket az Élet teljességébe, mert benned bízunk. Ámen.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a levelet.

Sípos (S) Gyula

(Szeretet Földje Szolgálat, 2045 Törökbálint, Templom u. 13., Tel.: 03-30/33-88-245)

A hazaszeretetről

Sípos (S) Gyula: A hazaszeretetről

Bevezető

Az ELTE Pedagógiai Tanszéke az elmúlt években felmérést készített a középiskolás és egyetemista korosztályok etikai normáiról. Többek között egy előre megadott listán kellett a felsorolt értékeket fontossági sorrend alapján rangsorolni. A felmérés kiértékelésekor kiderült, hogy a hazaszeretet értéke az utolsó helyet foglalja el a rangsorban.

De valójában értik-e a gyerekek a hazaszeretet fogalmát? Képesek-e egyáltalán megfogalmazni magukban, hogy mi a hazaszeretet? Amikor 13-14 éves gyerekeknek iskolai előadás keretében feltettem a kérdést, hogy elköltöznének-e egy másik EU-tagállamba, ha erre lehetőségük lenne, csak kisebb részük felelt igennel. (És amikor pontosítottam a helyszínt - Észtország -, akkor kiderült, hogy oda ők sem, hiszen ott nem részesülhetnének anyagi előnyökben.) A döntő többségük itthon maradna - tehát létezik valamilyen fajta ragaszkodás a szülőföldjük iránt, ez azonban nem tudatosodott, megérlelődött érték, hanem csupán olyan homályos ragaszkodás, amely növekedésük során egyre kisebb jelentőségű lesz életükben.

Képesek vagyunk-e megfordítani a folyamatot? Nem az lenne a természetes, hogy ahogy a gyermek személyisége érlelődik növekedése során, úgy mélyül el benne egyre jobban a szeretet - így a hazaszeretet - érzése is? Ha ez lenne a természetes, akkor most egy „természetellenes” korszakban élünk, amely inkább a kételyt, zavart és lázadást, csalódottságot és a közösségi értékektől való elfordulást erősíti fel bennük.

Mit jelent a hazaszeretet?

Az erre a kérdésre adott válaszok sokszor megrekednek a körbenforgó okoskodás (tautológia) szintjén: hazaszeretet az, amikor szeretjük a hazánkat. De ki szeresse a hazáját és hogyan? Erre többfajta és egyáltalán nem kielégítő válasz adható:

- Magyarországot szeressék a magyarok. Ha ezt a választ szembesítjük a történelemmel, akkor ellentmondást találunk. Az aradi 13 vértanú között található szerb, német, szlovák nemzetiségű, többen a magyar nyelvet sem bírták. Mégis vállalták a küzdelmet és a halált is értünk. Ők nem magyarként választották Magyarországot hazájuknak, és vállalták érte a küzdelmet.

- Akkor mondjuk azt, hogy magyar az, aki minket választ, aki magyarnak vallja magát? Petőfi Sándor csak egy példa a sok közül, akik tudatosan vállalták, „építették fel” magyarságukat, nem magyar nemzetiségük ellenére. De mit mondjunk azokról, akik itt élnek, de valamely más nemzetiséghez tartozónak vallják magukat? Nekik nem kell szeretniük szülőföldjüket, hazájukat? Dehogynem.

- Ezek után mondhatjuk azt, hogy szeressék azok Magyarországot, akik itt élnek? (Ide tartozhatnak a trianoni döntéssel elszakított területeken élők is, hiszen ők önhibájukon kívül kerültek az államhatáron kívülre.) De mit mondjunk azokról a Nobel-díjas tudósainkról, akik más országokban éltek, nem is akartak hazaköltözni (némelyiknek lehetősége sem lett volna erre), de életük végéig büszkén vállalták magyarságukat, és ha tehették, segítették szülőföldjüket.

- Esetleg szeressék azok a hazájukat, akiknek adott valamit a haza? Ez is jó érv, de mit mondjunk II. Rákóczi Ferencről, akitől mindenét elvették és bujdosásra kényszerítették? Kossuth Lajosról, aki az 1867-es Kiegyezés után sem térhetett vissza - miközben hazájában Kossuth-párt működhetett? Mit mondjunk azokról, akiket papírtalpú bakancsban, biciklivel küldtek ki harcolni a Don-kanyarba? És mit azokról, akikre már megszületésükkor sárga csillagot varrtak, kiközösítettek, majd minden értéküket elvéve, vagonokba zsúfolva haláltáborokba szállítottak? Hogyan lehetséges, hogy ezek a magyar katonák és ezek a zsidó vallású magyarok, akiktől elvették fiatalságukat, értékeiket, egészségüket -, a háború után sem akartak máshol élni, még akkor sem, ha lehetőségük lett volna rá?

Mint látjuk, nem olyan egyszerű röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a hazaszeretet. De talán vannak a hazaszeretetnek jelei, amelyeken keresztül megfoghatóbbá válik ez a fogalom.

A hazaszeretet fejlődése

Először hadd idézzem fel a Szarvasvadász című híres amerikai film végén látható megrázó jelenetet. A film bemutatja a vietnami háború borzalmait. Nem szépítget, nem próbálja meg hazafias vagy kommunista-ellenes frázisokkal elkerülni a szembenézést. Bemutatja a tönkrement fiatal életeket, a túlélők kallódását. Az utolsó jelenetben együtt ülnek a „szereplők” egy asztal körül, már túl vannak a harcokon, látják saját tönkrement életüket. Tulajdonképpen jogosan lehetnének elkeseredettek, lázadóak... és akkor az egyikük énekelni kezdi az amerikai himnuszt. Lassan, tétován kapcsolódik be egyik a másik után, végül mind felállva énekelnek… Ez a minden rettenetes élményen, ellentéten túli sorsközösség megvallása a kifejlődött és ezért „kikerülhetetlen” hazaszeretet egyik jele.

Ha a hazaszeretet kifejlődését kutatjuk, akkor a szeretet és ragaszkodás jeleit követjük. A kisbaba még korlátlan módon ragaszkodik szüleihez, nélküle élete elképzelhetetlen. Még ha nem viszonozzák is, minden erejével azon van, hogy velük együtt lehessen. Növekedése során még sokáig nem kétséges, hogy „az én apukám a legerősebb” és az „én anyukám a legszebb”. Később aztán differenciálódik látásmódja, de remélhetőleg ez sem változtat szeretetén szülei iránt. Igaz, hogy már nem az „én apám a legerősebb”, de „ő az én apám”. Nem az „én anyám a legszebb”, de „ő az én anyám”. Jó esetben ez az út elvezet a korlátlan elfogadástól a kritikus figyelmen keresztül az önzetlen szeretetig.

Kérdés az, hogy ugyanezt az utat bejárhatja-e a „haza” tartalma is? Hiszen embert lehet szeretni, de lehet-e szeretni egy egész országot? Egy történelmet? Városokat és tereket?

A tér - és a történelem -, amelyben élünk, számunkra a lakással és a kisággyal kezdődik. Ez nő a kert, a lakóház, a falu vagy város egy részének ismeretéig és elfogadásáig. Mindez olyan „adottság”, amely természetes módon épül be a gyerek világába. A lakóhely egyre jobb és tágabb megismerésével együtt nő bennünk valami homályos és naív lelkesedés. „A mi országunk a legerősebb, a legjobb…” Persze hamar kiderül, hogy ez nem így van. De ha kicsi is, az „én országom”. A kisgyermeknek még nincs kétsége erről, így érzelmei, ragaszkodása - bár differenciálatlan és kevéssé értő módon - része világképének.

A kritikus figyelem növekedésével azonban elindul egy kezdvezőtlen folyamat. Az iskolai tananyag megismerését - amely tele van lelkesítő példákkal is -, nem követi az érzelmi azonosulás és az összetartozás növekedése. A szeretet nem „tárgyiasul”, nem válik megélhetővé a mindennapokban. (Ha csak nem hiszünk még mindig az unalmas iskolai ünnepségek titokzatos és csodás hatásában.)

Természetesen megtaníthatjuk, hogy a „haza” történelmi fogalom (is). Elmagyarázhatjuk, hogyan lesz az úr-ságból ország, a nemesi nemzetből minden polgár számára egyenlő jogokat kínáló haza… de ezzel csak az ismereteket növeltük és nem a szívbéli ragaszkodást. Márpedig azt látjuk, hogy a hazaszeretet olyan egyedi, különleges, megismételhetetlen és bizonyos értelemben elveszíthetetlen érték, amely - magában foglalva a tárgyi ismereteket, érzelmeket és akarati tényezőket is -, a szívben lakozik.

A hazaszeretet Isten ajándéka

Nem tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy Isten maga akarta azt, hogy az emberek ezzel a titokzatos ragaszkodással szeressék hazájukat. A Szentírás beszél arról, hogy Ő jelölte ki az egyes népek határait, hogy ott éljenek. “Amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait elválasztotta, megszabta a népek határait…” (MTörv. 32, 8.) Dávid zsoltárai szerint az Isten ismeri a népek emberi törekvéseit is, amelyeket összevet a saját tervével:

“Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,

elveti a népek gondolatait.

De megmarad az Úr terve mindörökre,

szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.

Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.”

(Zsolt. 33, 10-12.)

A Zsoltáros a nemzetek boldogságát összekapcsolja Isten ismeretével és szeretetével. Ugyanezt vallja Pál apostol is: “Az Ő műve, hogy az egytől származó egész emberi nem lakja a teljes földkerekséget. Ő szabta meg tartózkodásuk meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják - bár nincs messze egyikünktől sem. Hiszen őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17, 26-28.) (A témáról lásd bővebben: Sípos: A magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, Mérővessző, 2001.)

Isten szeretettel fordul minden teremtménye felé és azt szeretné, ha az emberek is ezt tennék. Természetesen mi nem tudunk „mindent átölelve” szeretni, sőt szeretetünk helyhez és időhöz kötött (amely azonban az örökkévalóságban folytatódhat). És még ezt a térhez és időhöz kötött szeretetet is el kell sajátítanunk készségeinken és képességeinken keresztül. Isten azonban a hazaszeretet ajándékán keresztül be akar vezetni minket egy átfogóbb szeretetbe. Nélküle ez vagy alig fejlődik - mint látjuk ezt az Isten ismeretétől elzárt nemzedékek esetében - vagy töredékes marad, illetve kiszolgáltatódik emberi, politikai számításoknak és igényeknek.

Isten növelni szeretné bennünk a hazaszeretetet, annak minden vonatkozásában. Jézus sírt Jeruzsálem felett, mert látta pusztulását. Érzelmeivel éppúgy kötődött hazájához, mint ismereteivel vagy világosan felismert küldetésével. Ebben is példát adott nekünk. Amikor pedig az ítéletről beszél, egyes helységeket nevez meg, amelyek „alásüllyednek”, míg mások „felemelkednek”. Tehát az ítélet nem csak az embereket, hanem a helységeket, országokat is éri - mint történt ez akkor Izraellel, és azóta számos más nemzettel is. (Ezt vallja a Himnusz költője és ezt énekeljük mi is.) Végső soron pedig mi „új eget és új földet” várunk (Iz 65, 17; 2Pét 3, 13; Jel 21, 1.), az igazságosság és szeretet hazáját, ahol az emberek képesek szeretetben élni minden teremtménnyel.

A hazaszereteten keresztül tehát Isten áldásai jelennek meg közöttünk. A hazaszeretet ezeknek hordozó és megtartó „edénye”, amelyen keresztül az élet szeretetben kibontakozhat, és amelynek hiányában sorvadásnak indul.

Végül

Azt gondolom, hogy Isten minden embernek és minden nemzetnek adott hivatást, hogy ezen keresztül segítse a többi embert és nemzetet. A hazaszeretet megélése elősegíti az ismeretek helyes alkalmazását, a szép és jó érzelmek megélését és egy olyan közösségi élet kibontakozását, amely része Isten országa életének. A hazaszeretet hordozza a nemzet hivatását és ösztönző erőként segíti azt. Ha azt akarjuk, hogy hazánk boldoguljon és betöltse hivatását itt a Kárpát-medencében, fejlesztenünk kell ezt a „hordozó-eszközt”, a hazaszeretetet. A hazaszeretet ugyanis a szeretet sajátos megvalósulási formája, az egyénben kifejlődő, de közösségi életet is segítő erénye. Ezért gondoznuk kell mindazokat a bennünk lévő - testi és lelki - készségeket, képességeket, amelyek ennek kifejlődését és megerősödését szolgálják.

2004. M.I.N.D

Megjelent a Hazaszeretet című szöveggyűjteményben, 2005-ben.

Zarándok-lelkület

Sípos (S) Gyula: Zarándok - lelkület

"Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem,

hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához

hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal."

(Zsolt. 41, 5)

Az Édenben

Az Édenben az Isten együtt sétált az emberrel. Beszélgettek, mint atya a gyermekével, mint tanító a tanítványával. Együtt szemlélték a Kert növényeit, állatait. Együtt. De ez nem csak közös beszélgetést jelentett, de közös játékot, közös örömet, sőt akár közös étkezést is. Hogy Isten mennyire vágyott erre a teljes közösségre, azt mutatja az Ige megtestesülése. Jézus szintén teljes közösséget vállalt tanítványaival. Együtt ettek, együtt beszélgettek, együtt sétáltak Izrael útjain.

Az Éden teljes közössége tört meg a bűnnel, és ez a teljes közösség valósult meg újra Jézus Krisztusban, az Ő keresztáldozata által. Ő "az út, az igazság és az élet" és "nincs más menetelünk az Atyához, csak általa". Ő a kapu, sőt "Őáltala, Ővele és Őbenne" zarándokolunk egész földi életünkön át a mennyei hajlék felé.

Jöjj ki!

Ábrahám elindult, mert meghallotta Isten szavát: "Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! (...) Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége!" (Ter. 12. 1-3) Ábrahám elindult, egyedül Isten ígéretében bízva. Ha Isten nem hívta volna, elindulása csak kalandozás, legeltetés vagy kirándulás lenne. Ha Isten azt mondta volna, hogy "maradj", és Ábrahám mégis elindul, ő is csak egy lenne a sok lázadó közül, akikkel telve a föld. Ha Ábrahám - lelkében eltelve saját gazdagságától -, nem hallotta volna meg Isten szavát, élete csak egyike lenne az Atyánk által felkínált, ám a kihagyott lehetőségek példájának. De Ábrahám meghallotta Isten szavát és hitt a szónak, ezért "az tulajdoníttatott néki igazságul".

A zarándoklat válasz Isten hívására, aki újra és újra összegyűjti népét, hogy megossza velük életét. Ma is Ő hív minket zarándoklatra, Ő csalogat a magánkinyilatkoztatások által, Ő adja a csodákat, Ő oltja szívünkbe a vágyat, "munkálja az akarást és a cselekvést" - mert újra és újra egybe akarja gyűjteni a népét, hogy szívünkre beszélljen, megerősítsen és megújítson minket.

Boldog az az ember, aki meghallja az Úr hívó szavát, de még boldogabb, aki meg is cselekszi azt!

A fájó hiány

Bár Istenben élünk, mégis fájó hiányát érezzük jelenlétének. Az Éden közössége megszűnt, és hogy újra felépülhessen Isten országában, ahhoz végig kell járnunk a nehéz zarándokutat. Életünk tele fájdalommal, hiánnyal. Gyűlölet, viszály, rablás, hazugságok és cselvetések nyomorítják az életet. A bűn és a betegségek megkötöző ereje szinte földhöz préseli a lelket. Akiben azonban zarándok lelkület él, az tudja, hogy "csak jövevény" e földön Isten pásztorlása alatt, ezért bátran felkiált: "Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre,ne zárkózz el síró szavam elől! Előtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az őseim mind." (Zsolt 39.13) Nem kétséges, hogy a Pásztor figyeli juhait, hiszen nem béres, hogy elfusson a baj idején, nem is kereskedő, hogy csak az érdekelje, "megnyírhatja-e" már a juhok gyapját és nem is hentes, akit csak a "hústest" érdekelne. Jézus a Jó pásztor, akihez bátran fordulhatunk minden bajunkban.

Amikor zarándokútra indulunk, egy Isten által megerősített helyre megyünk, hogy az "Ő számára elpecsételtek sokaságával együtt" előtárjuk kéréseinket és örvendezve bízhassunk kérésünk meghallgatásában.

Zarándok-hagyomány

Isten népének mindenkor közös sajátossága volt az időnkénti összegyülekezés. Összegyűltek a Törvény meghallgatására, a közös áldozat bemutatására, a közös bűnbánatra és közös örvendezésre. A Zsoltárok könyvében egymás után tizenöt zarándokének követi egymást (120-134. zsoltár), amely tükrözi Izrael hitét a Vígasztalóban. Jézus is évente elzarándokolt a templomba, Jeruzsálembe, akkor Ő is e szavakat énekelte:

"Szememet a hegyekre emelem: honnan jön a segítségem?

Az Úr ad nekem segítséget,

aki az eget és a földet alkotta.

Ne engedje meginogni lábadat, és ne szunnyadjon, aki téged őriz!

Bizony, nem szunnyad

és nem alszik, aki Izraelt őrzi.

Az Úr a te őrződ, az Úr oltalmaz téged, ő áll jobbod felől.

Nem árt neked nappal a nap,

sem éjszaka a hold.

Megőriz téged az Úr minden bajtól, megőrzi az Úr lelkedet.

Megőrzi az Úr jártadat-keltedet

most és mindörökké."

(Zsolt. 121)

A zarándoklat elfordulás a mindennapok hiábavalóságától Isten felé. Krisztus egész egyháza vallja, hogy életünk sem más, mint zarándoklat. Ennek tudatosítása, az Atyához való közeledés megélése, a szentekkel való közösség gyakorlása - ez a zarándoklat erős hagyománya.

A szív zarándokútja

A zarándoklat az Istent kereső szív vágyódásának kifejeződése. "Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik, a korai eső áldás bőségébe öltözteti. Egyre magasabbra emelkednek, a Sionon Isten jelenik meg nekik. Seregek Ura, hallgasd meg imámat, Jákob Istene, fordítsd felém füled irgalmasan!" (Zsolt 84.6-9)

A szív kimunkálódik a nehézségekben, "szelíd és alázatos" lesz, mint Jézus szíve. Megtelik türelemmel és istenfélelemmel. "Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklástok idején." (1Pét 1.17)

E zarándoklat alatt a "kőszív" "hússzívvé" válik, eltelik Isten Lelkével és pecsétként őrzi Isten érintését. Szabaddá válik a világi gondoktól, mert minden gondját és reménységét abba veti, Aki egyedül képes azokat megoldani. Imádkozva és énekelve vonul a találkozás helyére, ahol beteljesedhet mindaz, amit Jézus ígért az őt követőknek. És íme, már nem is egyedül vándorol, hanem valósággá válik az ima:

"Add, hogy lábunk együtt járjon,

kezünk együtt gyűjtsön,

szívünk együtt dobbanjon,

bensőnk együtt érezzen,

elménk gondolata egy legyen,

fülünk együtt figyeljen

a csöndességre,

szemünk egymásba nézzen

és tekintetünk összeforrjon,

ajkunk együtt könyörögjön

az örök Atyához irgalomért!"

Lélekben együtt Jézussal, együtt a testvérekkel, együtt minden teremtménnyel. Lám, milyen kicsi a szív, milyen gyermeteg a lélek, mégis az egész világ elfér benne!

A hit tanúságtétele

A zarándoklat a hit tanúságtétele Isten mellett, - út a nehézségeken keresztül is egy cél felé, egészen a beteljesedésig. "Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni." Ezért minden imánkat és kérésünket hálaadással tárjuk Elé. A hit szakít el napokra a megszokott élettől. Hitük miatt vállalták egykor a hónapokig, vagy akár évekig tartó zarándokutakat is a keresztények. Hittek Istenben, aki meghallgatja őket, és hittek a zarándoklat értékében is. Hitték, hogy a zarándoklatban megvalósul a bűnbánat és kiengesztelődés. Hitték, hogy zarándoklatuk enyhülést hoz e világ kínjaiba. Hitték, hogy imáik segítik a tisztítótűzben szenvedőket, hogy az "atyai házba" bejussanak. Hitték, még ha egyedül voltak is, hogy Jézusban összeköttetett a menny és a föld, s ők az angyalokkal és a szentekkel együtt énekelhetnek dícséretet a mindenség urának. Hitték, hogy ha a sivatagon kelnek át, akkor is az Élet forrásával mennek együtt, s a kietlen helyeken sincsenek magukra hagyatva.

Ez a hit ívelt át időt és teret az Egyházban, hogy mi is újra megtölt-hessük a cselekedetek tartalmával.

A zarándoklat a világ szemében bolondság. Nem nyaralás, hogy a testet pihentesse. Nem szórakozás, hogy "kikapcsolódhassunk" nehézségeinkből. De a hitben mérhetetlenül több ezeknél. Találkozás és együtt sétálás az Élet Urával, aki maga a felüdülés, a gyógyulás és megújulás. Ezért egy zarándoklat mindig Isten megvallása is a világnak, része az Egyház missziós küldetésének.

Marana Tha

A zarándokló Egyház kiáltja: Marana Tha, Jöjj el Uram!

Reményünk az, hogy földi zarándokutunk - és minden zarándokút, amit megteszünk -, része az Egyház és a hívők földi zarándokútjának a végső beteljesedésig. Zarándoklatunk az Istennel való kiengesztelődés útja. Zarándoklatunk a szív megtisztításának útja. Zarándoklatunk az Istennel való egyesülés útja.

A halál a földi zarándokút vége. Aki azonban e zarándoklat alatt már meghalt önmagának, hogy Istennek éljen, annak a halál beteljesedés, átlépés az örök életbe. “Nekem a halál nyereség, az élet Krisztus” - írja Pál apostol. Ő, aki bejárta a Birodalom területét, minden élményében Istent kereste és találta. Csodákat tett, embereket hódított meg Jézusnak, látta a “harmadik eget”, mégsem ezekre vágyott, hanem arra, hogy “betelvén jó élettel” örökre színről színre láthassa azt, akinek életét szentelte.

Nem felejtük el azonban azt sem, hogy Jézus visszajön, hogy népét királyként kormányozza a megújult földön. Ezért várjuk és kiáltjuk: Marana Tha, Jöjj el Uram! Mert egyszer beteljesedik ez az ígéret is. Adja meg az Isten bőséges kegyelmét és erejét, hogy amikor az Úr eljön, minket a Hozzá igyekvő hűséges zarándoklatban találjon! Ámen.